UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2018-12-28 13:58

Éremhalmozók

Sikeres szezont zártak utánpótláskorú atlétáink, noha rendkívül sűrű esztendő áll mögöttük. A hazai rendezésű ifjúsági Európa-bajnokság, illetve a tamperei junior-világbajnokság mellett az ifjúsági olimpia is terítéken volt; évértékelőnkben felidézzük a nemzetközi korosztályos versenyek legszebb pillanatait.

Leiner Soma - utanpotlassport.huAz atléták programja hagyományosan sűrű, hiszen a szezon már januárban megkezdődik a fedettpályás versenyekkel, hogy aztán a nyáron a szabadtéri világ-, illetve Európa-bajnokságon tetőzzön a fiatalok formája. A 2018-as esztendő a szokottnál is feszesebb menetrendet ígért, a győri rendezésű ifjúsági Európa-bajnokság, illetve a tamperei junior-világbajnokság mellett októberben az ifjúsági olimpia is gazdagította a versenynaptárt.

Palkovits István aranyéremmel tért haza Párizsból Fotó: kesport.hu
Palkovits István aranyéremmel tért haza Párizsból Fotó: kesport.hu
Bár az esztendő kiemelkedő eredményeit mindenképpen ezekről a versenyekről reméltük, Palkovits István tett róla, hogy már a tavasz is emlékezetesen alakuljon. A 18 esztendős kecskeméti fiatal ugyanis Párizsban, a mezeifutók diák-világbajnokságán tizenhárom másodperces fölénnyel lett aranyérmes, megalapozva ezzel remek szezonját. Magyar szemszögből mindenképpen a ifjúsági Eb volt a leginkább várt esemény az idén, hiszen a 2017-es EYOF-ot követően ismét rangos kontinentális versenynek adott otthont Győr. Igaz, az élmények „bearanyozására” egészen az utolsó napig kellett várnunk, de Huller Dániel elképesztő futását látva megérte türelmesnek maradni. A 400 méteres gátfutás döntője a nyár legizgalmasabb, számunkra pedig talán legszebb befutóját hozta. A Dunakeszi VSE atlétája és a francia Martin Fraysse kiélezett harcot vívott az aranyéremért, de egészen az utolsó pillanatig úgy tetszett, utóbbi lesz a győztes. A záró métereken aztán Dani nem csupán kapaszkodott riválisára, az utolsó gátat követően már fej-fel mellett haladtak.
Huller Dániel holtversenyben győzött Forrás: atletika.hu
Huller Dániel holtversenyben győzött Forrás: atletika.hu
A tökéletes holtverseny nem csupán a szemünk kívánsága volt, a mindkét versenyző 50.63 másodpercnél repült át a célvonalon, sőt eredményük még ezdredre is megegyezett. A kivetítőn ismételt, lassított befutót látván a győri publikum egy emberként ugrott a magasba – köztük a magyar szövetség elnöke, Gyulai Miklós is. Ahogyan a sors, a célfotó egyszer ad, aztán elvesz: Takács Boglárka 100 méteren hármas holtversenyben ért célba, az ARAK sprintere végül ezüstéremnek örülhetett, csakúgy mint ugyanezen szám férfi döntőjében a honvédos Illovszky Dominik. A negyedik magyar érem szintén ezüst volt, a békéscsabai Apáti Bence 1500 méteren utolsó erejéig küzdött − a befutót követően hosszasan ápolták.
Endrész Klaudia (b) és Farkas Petra is remekelt Fotó: Lengyák György
Endrész Klaudia (b) és Farkas Petra is remekelt Fotó: Lengyák György
Három döntős helyezés, remek távolugró-finálé, junior országos csúcs. Így jellemezhetnénk a győri Eb-t közvetlenül követő junior-világbajnokságot, amelyet a finnországi Tamperében rendeztek. A verseny színvonalában már-már a felnőtt olimpiát idézte, ennek fényében különösen bravúros volt Farkas Petra és Endrész Klaudia teljesítménye. Mindkét távolugrónk a nyolcas döntőbe szökkent, egyedüliként a magyar csapat adott két finalistát ebben a számban. Farkas végül ötödik, az ifjúsági korú Endrész pedig hetedik lett, csakúgy, mint a kalapácsvető Varga Donát. Korábban sohasem fordult elő, hogy 57.83 másodperces idővel valaki kimaradjon a 400 méteres női gátfutás döntőjéből a junior-vébén, ez sajnos éppen Mátó Sárával, az ARAK ifjú versenyzőjével történt meg először. Pedig ez az eredmény junior országos csúcsot, no meg 11. helyezést jelentett. Büszke lehet Palkovits István is, aki hasonlóan Mátóhoz elsőéves juniorversenyzőként indult Finnországban A kecskeméti atléta a legjobb európai eredményt érte el 10.000 méteren, 13. lett, a két futó teljesítménye a jövő évi svédországi junior Eb előtt különösen biztató.
Huller Dániel és Endrész Klaudia a Buenos Aires-i ezüsttel Fotó: Lengyák György
Huller Dániel és Endrész Klaudia a Buenos Aires-i ezüsttel Fotó: Lengyák György
Noha a formát mindenki a nyári főversenyekre időzítette, fiataljaink a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is kitettek magukért. Tizenhat kvótaszerzőnk közül tizenegyen jutottak az első tízbe, ráadásul Huller Dániel és Endrész Klaudia ezüstéremmel koronázta meg 2018-as teljesítményét. Ifjú atlétáink eredményes szezonja önmagában elég motivációval szolgál az új esztendőre, ráadásul távoli célként immár a 2023-as budapesti felnőtt-világbajnokság is ott lebeghet a fiatalok szeme előtt... További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.