UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-01-05 18:19

Betonbiztos négyes?

A favoritok szája íze szerint alakul eddig a leány ifjúsági kézilabda-bajnokság. A Nyugati csoportban a Győr és a NEKA, keleten a DVSC és az FTC áll magabiztosan az élen az alapszakasz feléhez érkezve.

B. V. – utanpotlassport.huMár lejátszották az új év első mérkőzéseit a leány ifjúsági kézilabda-bajnokságban. A Nyugati csoportban egy, keleten pedig már négy mérkőzésen is túl vannak 2019-ben. Egyébként már csaknem az alapszakasz felénél járnak az U19-es ligában, és elég határozottan körvonalazódik, mely együttesek kerülhetnek az évad végi négyes fináléba.

A Nyugati csoportban a NEKA és a Győr emelkedik ki a mezőnyből Forrás: neka.hu
A Nyugati csoportban a NEKA és a Győr emelkedik ki a mezőnyből Forrás: neka.hu
Nyugaton már a szezon kezdetekor nehéz lett volna elképzelni, hogy ne a Győri Audi ETO és a NEKA alakulata végezzen az élen. A 2017/18-as szezon első, illetve harmadik helyezettje tíz forduló után is százszázalékos, a hibátlan sorozat valamelyik oldalon csütörtökön biztosan megszakad, hiszen a Rába partjára látogatnak a balatonbogláriak. A két élcsapatot a Dunaújvárosi KKA együttese követi a harmadik helyen négypontos hátrányban. Az idei eddigi egyetlen találkozón a Mosonmagyaróvár magabiztosan, 38–31-re verte hazai pályán a Siófokot. A Keleti csoportban is a két tavalyi Final Four-résztvevő áll a legjobban, a DVSC pontazonossággal, jobb gólkülönbségének áll az FTC előtt. Egyébként mindkét társaság egy-egy pontot vesztett, azt is egymás ellen, még az ősszel a népligeti találkozón 28–28-ra végeztek a felek. Az esélyes csapatok egyébként jól kezdték a szezont: a Ferencváros 48–17-re nyert a Kisvárda ellen, az MTK három góllal győzte le a Békéscsabát (30–27), a Vasas kisebb meglepetésre hazai pályán botlott a Dunakanyar KA ellen (24–28), míg a Szent István SE és a Csepel döntetlen játszott egymással (21–21).

Leány ifjúsági bajnokság Nyugati csoport: 1. Győri Audi ETO KC 20 pont, 2. NEKA I 20, 3. Dunaújvárosi KKA 16, 4. Győri Audi ETO KC II 12, 5. NEKA II 12, 6. Kozármisleny SE 9, 7. Mosonmagyaróvári KC 8. 8. Siófok KTC 8, 9. Bajnok DSE Nemesvámos 8, 10. Érd 7, 11. Alba Fehérvár 6, 12. Budaörs 4, 13. TFSE 0 Keleti csoport: 1. DVSC 21, 2. FTC 19, 3. Vác 18, 4. Vasas 16, 5. Dunakanyar KA 12, 6. Békéscsaba 12, 7. Hajdúnánás 12, 8. MTK Budapest 10, 9. Csepel DSE 7, 10. Kecskeméti NKSE 6, 11. Szent István SE 6, 12. Szentendrei NKE 4, 13. Szeged KKSE 4, 12. Kisvárdai KC 3

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon