UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2019-01-11 14:37

Közös célok mentén

Igazán eredményesen zárult a tavalyi szezon a MAC Budapest Jégkorong Akadémia fiú utánpótláscsapatai számára: az U20-as juniorok ezüst-, míg az U18-as ifjúságiak és az U16-os serdülők aranyérmet szereztek korosztályos bajnokságukban. Mindezek ellenére a klubnál nem csak érmekben mérik a sikert, hanem a gyerekek szakmai fejlődésében is.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.hu Taroltak a 2017/18-as idényben a MAC utánpótlás jégkorongcsapatai a különböző korosztályos bajnokságokban. Kangyal Balázs, az akadémia szakmai igazgatója és az U18-as együttes vezetőedzője szerint a siker elsődleges záloga a sok munka. A MAC-nál ugyanakkor fontos szempont, hogy ne csak a bajnoki címek mentén ítéljék meg a klubot és az utánpótláscsapatokat. „Nem baj, ha a bajnokságban vannak nálunk jobbak. Számunkra sokkal fontosabb azt szem előtt tartani, hogy a gyerekek fejlődni tudjanak, és hogy közösen tudjuk elérni a kitűzött célokat − mondta a szakember.

Az idén is bajnok akar lenni a MAC U18-as fiúcsapata Forrás: nemzetisport.hu
Az idén is bajnok akar lenni a MAC U18-as fiúcsapata Forrás: nemzetisport.hu
A tavalyi szezont értékelve szóba került, hogy nemcsak előkelő helyezéseket, hanem a kitűzött célokat is sikerült elérniük a klubnál. Ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy minél több juniorkorú játékost tudjanak a felnőttek közé beépíteni. Mindez nagy odafigyelést és előre kidolgozott szakmai koncepciót igényel, mert ilyenkor „vékony jégen táncol” a szakmai stáb: természetesen fontos, hogy a fiatalok az első csapatban tudjanak edződni és fejlődni, de közben a saját korcsoportjukban is versenyezniük kell, hiszen elsősorban ott van rájuk nagyobb szükség. Bár nehéz egy-egy játékosnak mindkét fronton helytállni, az edzők ügyelnek arra is, hogy a több korosztályban is szereplő játékosok ne legyenek túlterhelve. Az elmúlt bajnoki idény egyik legnagyobb hozadéka tehát az, hogy a felnőtteknél is szerephez jutó juniorkorúak fizikálisan és mentálisan is sokat tudtak fejlődni. De ez elmondható más korcsoportokkal kapcsolatban is, hiszen a klub által képviselt koncepció szerint érdemes egy- egy játékost − fejlődésük biztosítása érdekében − a felette álló korosztályban is szerepeltetni. „Mindez rendszeres szakmai egyeztetést igényel a különböző csapatok szakmai stábjai között − magyarázta Kangyal. Nagyon fontos, hogy a hosszú távú siker érdekében konstruktívan tudjunk együttműködni, meg tudjuk egymással osztani és vitatni az elképzeléseinket. Egy-egy mérkőzés előtt sokat egyeztetünk, hogy az adott játékos melyik korosztályos együttesben szálljon jégre.  A MAC más szempontból is eltérő koncepciót képvisel a többi hazai utánpótlás-nevelést végző egyesületekhez képest: „Egyes klubokkal ellentétben a kiemelkedő képességű gyerekekkel nem kivételezünk. Nálunk sztárkultusz nem létezik. Persze ettől még odafigyelünk a tehetségekre.” Visszatérve az eredményességre és a jóslatokra: azért nem teljesen mindegy, hogy a szezon végén hol végeznek a MAC korosztályos együttesei. A szakember úgy véli, hogy az idén is szinte minden korosztályban az ifj. Ocskai Gábor Jégkorong Akadémia csapatai lesznek a legnehezebb ellenfelek, de az U20-asok mezőnyében a Debreceni Hoki Klubbal is számolni kell, amely már most üde színfoltja a hazai jégkorong-utánpótlásképzésnek. További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.