- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Érmeket halmoztak

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.hu [1] Kicsit döcögősebben indult az év az ifjúsági válogatott számára, amely a 2018-as portugáliai világbajnokságról „mindössze” egy ezüstéremmel tért haza. A Tamás József, Bőhm Csaba, Katona Bálint összetételű fiúcsapat a dobogó második fokára állhatott fel. A vb-t követően maradt némi hiányérzet a szövetségi kapitányban, aki a kiutazás előtt egyéniben várt többet, elsősorban a lányok esetében.

Ezüstérmes a tavalyi a vb-n fiúcsapatunk - idén jön az arany? Forrás: Magyar Öttusa Szövetség [2]

Ezüstérmes lett a tavalyi vb-n fiúcsapatunk – idén jön az arany?  •  Forrás: Magyar Öttusa Szövetség

A júniusi, drzonkówi kontinens-bajnokság nemcsak a kapitányt, de a kétkedőket is kárpótolta. Az Eb-n megszerezhető tizennégy éremből kilencet zsebeltek be a mieink: öt arany, három ezüst és egy bronzérem volt a termés. Külön öröm, hogy a csapat az aranyak mellé (U17-es és U19-es fiú-, illetve lánycsapat) egyéniben is begyűjtött egyet Koleszár Mihály révén.

Őszre is kitartott a lendület, hiszen a kifejezetten futás-lövészetet népszerűsítő dublini világbajnokságon tizennégy dobogós helyezés jutott a magyar versenyzőknek. És ekkor még mindig maradt egy nagy dobásunk: Gulyás Michelle egyéniben bronzérmet szerzett a Nyári ifjúsági olimpiai játékokon.

Szloboda József a 2018-as eredményesség okait így foglalta össze röviden:

„Köszönhetően annak, hogy az öttusa kiemelt sportág lett, megtartottuk a talpon maradás esélyeit, ami kifejezetten igaz az utánpótlás-nevelésre. Biztosabb anyagi háttér tudatában nyugodtabban tudunk felkészülni a versenyekre, ami előbb-utóbb az eredményekben is megmutatkozik.”

2019-ben számos megmérettetés vár versenyzőinkre. Az ifjúsági Európa-bajnokságon és világbajnokságon kívül fontos eseménynek ígérkezik a budapesti felnőtt öttusa-világbajnoksággal párhuzamosan megrendezendő, a lövészettel egybekötött futásból álló Laser-Run világbajnokság is, ahol a különböző utánpótlás korosztályok is rajthoz állnak.

Az U17-esek idei felkészülését kissé bonyolítja, hogy a versenyszabályok megváltozása következtében ennek a korcsoportnak az Eb mellett már a világbajnokságon is indulnia kell. A másik lényegi változás, hogy az úszás és a kombinált futás-lövészet mellé a vívás is bekerült az U17-esek versenyprogramjába, ami nagy kihívást jelent.

Megjósolni is nehéz, hogy mindez hogyan befolyásolja majd a mieink idei szereplését. A szakmai stáb azonban nem vesztegeti az időt.

„Minél több versenyen kell indulniuk ahhoz, hogy meg tudják szokni a pástot, annak hangulatát és a vívással járó megterhelést. Továbbá az is sokat segít, ha a juniorokkal és a felnőttekkel együtt edzhetnek és versenyezhetnek, hiszen így biztosított a gyorsabb fejlődésük. Kevés idő áll rendelkezése az első fontosabb megmérettetésig, addigra mindenkinek meg kell barátkoznia az új versenyszámmal” – fejezte be az értékelést a kapitány.

Az idei év rangosabb nemzetközi versenyei, amelyeken ifjúsági korú öttusázóink részt vesznek.
IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAUNAS (LITVÁNIA), JÚNIUS 9-16.
IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA (BULGÁRIA), JÚLIUS 18-26.
LASER-RUN EURÓPA-BAJNOKSÁG, WEIDEN (NÉMETORSZÁG), AUGUSZTUS 23-25.
LASER-RUN VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, SZEPTEMBER 7-9.
OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE, SPALA, LENGYELORSZÁG (AZ IDŐPONT EGYEZTETÉS ALATT)

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN [3] a sportági aloldalunkon.