UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2019-01-19 20:23

Csúcsra törő maximalizmus

Az ESMTK birkózó-szakosztálya tavaly is remekelt, a felnőttek mellett nagy sikert arattak a klub utánpótláskorú versenyzői is. A fiatalok szinte mindent vittek, amit lehetett: hat kategóriában diadalmaskodtak a kötött- és szabadfogás bajnoki pontversenyében. Losonczi Ottó, a szakosztály igazgatója viszont csak részben elégedett. Úgy véli, van még hova fejlődnie a magyar birkózásnak és az ESMTK-nak is.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu A sikeres szereplés és az eredményesség az év végi klubrangsorban is megmutatkozik. Az egyesület az első helyen végzett, ráadásul ezerháromszáz pont fölénnyel lettek a legjobbak. „Ez egyfajta kettősség is számunkra. Természetesen büszkék vagyunk versenyzőinkre, jól szerepeltek a korosztályos világ- és Európa-bajnokságon is, összesen hét érmet szereztünk a nemzetközi porondon. Az elmúlt esztendőben tizenhárom válogatott versenyzőt adtunk a magyar birkózás számára, s ebből is látszik: komolyan vesszük a feladatunkat – értékelt Losonczi Ottó. – Ugyanakkor nem lehetünk teljesen elégedettek. Az ezerháromszáz pontos előny hatalmas űr, s azt is jelenti, hogy a többi klub elmarad a várt eredményektől.”

Az ESMTK birkózó-szakosztálya évről évre egyre sikeresebb Forrás: birkozoszov.hu
Az ESMTK birkózó-szakosztálya évről évre egyre sikeresebb Forrás: birkozoszov.hu
Losonczi mintegy 13 évvel ezelőtt alapította újra a pesterzsébeti birkózó szakosztályt, melyhez a Hírnév Csarnokába (Hall of Fame) beválasztott Kruj Ivánt kérte fel legfőbb segítségének. Az ő, illetve a többi edző szakmai tapasztalatának és munkájának köszönhetően az elmúlt években több mint hatezer érem a klub fiataljainak mérlege: legyen ez magyar bajnoki cím, diákolimpiai helyezés vagy Budapest bajnoki cím egyaránt. „Hihetetlenül sok munka van az eredmények mögött, viszont idén is kimagaslóan szeretnénk szerepelni, a mi sikerességünk sem elég a nemzetközi mezőny élvonalához. Sajnos azt kell mondanom, a magyar birkózás napjainkban nem ott tart, ahol kellene. Nagyon sok fejlesztés szükséges, illetve még több edzőre lenne szükség – és jobbakra. Az a legfontosabb, hogy legyenek jó szakembereink, akik a gyerekeket megtanítják arra, hogy jól birkózzanak és megfelelően elsajátíthassák a technikai mozdulatokat, fogásokat” – tette hozzá a szakosztály vezetője.
A szakosztály igazgatója elégedett, viszont reálisan tekint előre: több kell ahhoz, hogy nemzetközileg is jól teljesítsenek a klubok Forrás: borsonline
A szakosztály igazgatója elégedett, viszont reálisan tekint előre: több kell ahhoz, hogy nemzetközileg is jól teljesítsenek a klubok Forrás: borsonline
Az eredmények elérése mellett Losonczi ugyanakkor arról is beszélt: az egyik legfontosabb cél az, hogy az utánpótlás jó közegben tanulhassa meg a sportág alapjait. Hiszen elengedhetetlen, hogy a gyerekek élvezzék, amit csinálnak. „Megköveteljük a rendet és a fegyelmet, de fordítunk idő arra is, hogy a fiatalok velünk együtt, közösen kikapcsolódhassanak az edzéseken kívül is. Bízunk abban, hogy a munka, amelyet folytatunk, megtérül, és követendő példa lehet a többi klub számára is.”     Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.