UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2019-01-20 15:42

Sűrű program

Nem sokat pihenhetnek az utánpótláskorú cselgáncsozók idén sem. Juniorjaink a hónap első felében a felnőttekkel közös ausztriai edzőtáborban alapoztak, most pedig már az intenzív felkészülés zajlik. A fiúk keretedzője, Horváth László, valamint a hölgyek irányítója, Radics Attila tervezetét összegeztük.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu A mostani időszak legfontosabb feladata az, hogy a fiatalok fizikai és pszichikai állapota a lehető legmegfelelőbb szintre kerüljön, illetve hogy az eddig elsajátított alapmozdulatokat és fogásokat tökéletesítsék a szezon kezdetére a korosztályos sportolók.

Radics Attila korábban elmondta, idén Őzbas Szofi (fehérben) remek szereplést produkálhat, a sikeres felkészülést követően Forrás: ctv
Radics Attila korábban elmondta, idén Őzbas Szofi (fehérben) remek szereplést produkálhat, a sikeres felkészülést követően Forrás: ctv
A versenyidőszak február 4-én kezdődik, és eltart egészen június végéig, melyet rövid pihenő követ majd. Az lesz a cél a judosok számára, hogy a junior Európa-bajnokságra és a világbajnokságra kiküldetési jogot szerezzenek. Ennek érdekében számos verseny tarkítja a naptárat. A hölgyeknek öt, a fiúknak hat válogatóverseny szerepel az idei év tervezetében, továbbá két-két felkészítő verseny, és öt junior Európa-kupa. Ezek között hazai szereplés is várható: az egyik állomás Pakson lesz, június 22-én, és egy Grand Prix szintén Budapesten kerül megrendezésre. A két edző nagy hangsúlyt fektet a válogatottak keretedzésére. Minden héten kedden és csütörtökön közös edzés lesz a BHSE edzőtermében, ezek közül a keddi napokon kötelező a részvétel a junior kiválóságok számára.
Rajkai Róbert (szintén fehérben) is ígéretes lehet 2019-ben, edzője szerint Forrás:xlfilght
Rajkai Róbert (szintén fehérben) is ígéretes lehet 2019-ben, edzője szerint Forrás:xlfilght
A második versenyidőszak augusztus 19-től veszi kezdetét, ez lesz az az időszak, melynek során a fontosabb világesemények következnek. Szeptemberben Finnországban lépnek tatamira a junior Európa-bajnokságra jogosultak, melyet októberben a junior vb követ, végül novemberben az U23-as Eb-vel zárul az év. A névsor már végleges, Horváth László A-keretében Beringer Fatime, Kardos Tímea, Ábrahám Titanilla, Kopasz Fanni, Gyertyás Róza, Maróti Alexandra, Kármán Andrea, Varga Brigitta, Őzbas Szofi, Czerlau Jenifer, Balogh Sára és Faragó Petra szerepel, míg Radics Attila csapatában Feczkó Csanád, Szatmári György, Szeredás Botond, Ócsai Sándor, Rajkai Róbert, Gőz Roland, Tóth Benedek, Nerpel Gergely, Bajcsev Tamás, Boros Iván, Árvai Péter, Végh Zsombor, Sipőcz Richárd és Varga Donát kap helyet.   További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.