UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2019-01-25 13:34

Több fronton is küzd

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a 18 éves Kocsis Ádámot választotta a 2018-as év legjobb ifjúsági férfi kenusának. Ádám nemcsak a sportban, hanem az iskolában és a magánéletben is sorra veszi az akadályokat. Az idei legnagyobb kihívást – az érettségin kívül – a korosztályváltás jelenti számára, hiszen 2019-ben már az U23-asok mezőnyében és a felnőttek közt kell helytállnia.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.huÁdám több fronton is jól megállta helyét a tavalyi év során. A kenu egyesek 1000 méteres versenyén bronzérmet szerzett az auronzói ifjúsági Európa-bajnokságon, míg a plovdivi korosztályos világbajnokságon ugyanebben a szakágban, szintén ezen a távon csak óriási küzdelemben maradt le a dobogó harmadik fokáról. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a vb-n kenu négyesben 500 méteren egy ötödik helyet is bezsebelt, elmondhatjuk, jó évet zárt. Tette mindezt úgy, hogy jó ideje nélkülöznie kell édesanyja és két kisebbik testvére társaságát, akik jelenleg Angliában élnek.

Kocsis Ádám az idén már az U23-asok között versenyez Forrás: szegedive.hu
Kocsis Ádám az idén már az U23-asok között versenyez Forrás: szegedive.hu
Ádám meglehetősen korán, már hatéves korában elhatározta, hogy sportolni szeretne. Először úgy gondolta, a birkózás az a sportág, ahol fizikálisan a legjobban lehet fejlődni, de hamar lebeszélték róla, és úszni kezdett. Tízéves korára azonban rájött, hogy az úszás túlságosan monoton, és kajak-kenura váltott. Ádám szerencsére megmaradt a sportágnál, amiben óriási szerepet játszott az, hogy a klubnál dolgozó edzők a sportolás mellé sok közös programot is szerveztek a gyerekeknek. Összetartó és vidám közösség alakult ki a Tisza partján, ahova öröm volt lejárni. Klubjában, a Szegedi Vízisport Egyesületben ekkor találkozott Boldizsár Gáspárral, aki már a kezdetektől fogva figyelemmel kísérte Ádám fejlődését, és végül tizenöt éves korában a szárnyai alá vette a versenyzőt. „Gyerekkorától kezdve láttam, hogy milyen szépen fejlődik és csiszolódik a mozgáskoordinációja, ami az egyik legfontosabb képesség ebben a sportágban. Ezt követően jöttek az első eredmények: először az Olimpiai Reménységek Versenyén, majd 2017-ben a kontinensviadalon is. A 2018-as év hozta meg számára az első igazán átütő nemzetközi sikert, amikor egyéniben bronzérmet nyert az Eb-n” – idézte fel az elmúlt évek történéseit Boldizsár. Makrai Csaba, a kajak-kenusok utánpótlás szövetségi kapitánya szerint Ádám a 2018-as évben leginkább azzal emelkedett ki a mezőnyből, hogy a kenu szakágban egyedüli fiúként érmet tudott szerezni a korosztályos Európa-bajnokságon, és a világbajnokságon is csak hajszállal maradt le a dobogóról. „A válogatottnál komolyan szeretnénk tervezni Ádámmal, mert tehetséges, nagy munkabírású és komoly versenyző, aki előtt nagyon szép jövő áll” – foglalta össze röviden a kapitány. Kitartása mellett ereje, állóképessége és kitűnő mozgáskoordinációs képessége emeli az átlag fölé saját korosztályában. Boldizsár szerint azonban a jó fizikai adottság mellett más is kell a sikerhez. Szintén fontos az edző és a sportoló közti zökkenőmentes kommunikáció, ami főként a tudásátadásban játszik nagy szerepet. Ádám nemcsak a sportban, hanem a civil életben is helytáll. Szeged egyik legrangosabb iskolájába, a Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnáziumába jár, ahol szintén jól teljesít. Azzal sem könnyű együtt élnie, hogy jó ideje nélkülöznie kell édesanyja és testvérei társaságát, akik jelenleg Angliában élnek. „Pár évvel ezelőtt Ádám édesanyja visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott Angliából. Hosszas tanakodást követően a család nagyon nehéz közös döntést hozott, miszerint anyukája és két fiatalabbik testvére kiköltöztek, míg Ádám, hogy folytathassa tanulmányait és persze a versenyzést, itthon maradt édesapjával. Minden gyerek számára nagyon fontos érzelmileg, hogy a szülei mellett legyen, és Ádám már több mint három éve él úgy, hogy nem találkozhat napi szinten családtagjaival. Ez eleinte nagyon megnehezítette a helyzetét, de szerencsére hamar átlendült a korai nehézségeken, ami nagyban köszönhető annak, hogy szülei kiskorától fogva önállóságra nevelték” - idézte fel az akkori éveket Boldizsár. Idén több fronton is kihívás vár a fiatal kenusra. Az iskolában most kezdődik a hajrá, hiszen nyár elején érettségiznie kell, és Ádám egyetemen szeretne továbbtanulni. Emellett 2019-ben már az U23-asok mezőnyében folytatja a versenyzést, ahol nála három-négy évvel idősebb és jóval tapasztaltabb kenusokkal is össze kell mérnie erejét. A felzárkózáshoz idén nagyon sokat kell még dolgozni, és klubedzője már azzal elégedett lenne, ha az U23-as Eb-n – akár egyesben, akár párosban – a döntőbe jutna. Kemény év következik.

Születési idő: 2000.06.20. Születési hely: Szeged Jelenlegi edzője: Boldizsár Gáspár és Vécsi Viktor Az NKM Szeged VE versenyzője: saját nevelés Legjobb eredményei: Ifjúsági Eb-ezüstérmes (C4 500 méter 2017), Ifjúsági Eb-bronzérmes (C1 1000 méter, 2018), ifjúsági vb 4. helyezett (C1 1000 méter, 2018), ifjúsági vb 5. helyezett (C4 500 méter, 2018), ötszörös ORV-győztes (2016, 2017)

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.