- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Tizennyolc évesen a felnőttek között

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.hu [1] Szloboda József ifjúsági, valamint Kállai Ákos felnőtt és junior női szövetségi kapitány talán még soha nem konzultált annyit egymással, mint a tavalyi év során. Megbeszéléseik középpontjában – a válogatott mellett – Gulyás Michelle állt, aki egyik pillanatról a másikra a junior-, majd a felnőttválogatottban találta magát.

Lőtávon belül az idei év kihívásai Forrás: nso.hu [2]

Lőtávon belül az idei év kihívásai  •  Forrás: nso.hu

Michelle tavalyelőtt hívta fel magára a figyelmet, amikor élete első rangos világversenyén, az ifjúsági Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett. Jóllehet az ezt követő ifjúsági világbajnokságon az U19-es korosztályban „csak” egy egyéni negyedik, illetve egy váltó harmadik hely jutott a KSI versenyzőjének, már akkor sejteni lehetett, hogy a következő évet a juniorok között folytatja. 2017-es évi teljesítménye elismeréseként az év öttusa utánpótlás-versenyzőjévé választották.

A 2018-as év már az előregondolkodás jegyében telt: bár Michelle részt vett a portugáliai ifjúsági világbajnokságon, a tornán való indulás elsődleges célja a junior, majd a felnőttek közti szereplés előkészítése volt. Ebből kifolyólag nem is nevezték a magyar szempontból rendkívül sikeresen végződő júniusi drzonkówi ifi Eb-re. A fiatal öttusázó Lengyelország helyett Spanyolország felé vette az irányt, Barcelonába utazott a juniorválogatottal. És milyen jól tette! A Guzi Blanka, Gulyás Michelle, Kalincsák Eszter összetételű lánycsapatunk aranyérmet szerzett, míg Gulyás – ne feledjük, ifjúsági korúként – egyéniben ért el egy nagyon előkelő negyedik helyet a nála eggyel idősebbek között. Következett az újabb megmérettetés, a kladnói junior vb, ahol a Guzi Blanka, Barta Luca, Gulyás Michelle trió – nem várt módon – bronzérmet szerzett. Ráadásul úgy, hogy Michelle ezen a versenyen is ifjúsági korúként indult.

Az ifjúságiak és a juniorkorúak közt elért sikeres szereplésen felbuzdulva a szakmai stáb úgy döntött, hogy Michelle-t a mexikóvárosi felnőtt vb-n is indítja, de ekkor a kapitánnyal már fél szemmel a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia felé kacsingattak. A vb alatt még kiskorúnak számító versenyző egy ötödik hellyel „melegített” be, amit Guzi Blankával ért el a női váltóversenyen, majd pár napra rá Bruckmann Gergő társaságában a németek mögött ezüstérmet szerzett vegyes váltóban. Ez utóbbi eredményt azért kell külön kiemelnünk, mert a vegyes váltók 2010 óta íródó történetében magyar csapat először állhatott fel a dobogóra.

Egy hónap pihenő után következett a nyári ifjúsági olimpia, ahova Michelle rutinnal felvértezve, sok versennyel a háta mögött érkezett meg. Az argentin fővárosban leggyengébb számában, a vívásban tizedik lett, az úszást viszont megnyerte. Így vágott neki a kombinált számnak, ahol végig az élmezőnyben versenyezve hatodikként ért be – ez összesítésben a bronzérmet jelentette számára. A fiatal versenyző ezzel a sikerrel tette fel a koronát 2018-as teljesítményére.

„Michelle rendkívül szorgalmas, nagy küzdőképességgel megáldott sportoló, és mindamellett, hogy egyéniben is jó, csapatemberként is kitűnően funkcionál. Azt gondolom, hogy nagy jövő vár rá, és ezt eddigi eredményei is alátámasztják. Természetesen van még mit javítanunk az egyes versenyszámokban mutatott teljesítményén – itt főként a vívásra és a lovaglásra gondolok. Ha mindez sikerül neki, és még több rutint szerez a felnőttek között, akkor olyan eredményeket érhet el, amibe egyelőre bele sem merek gondolni” – mondta Szloboda József.

Már alig várjuk a folytatást.

Születési idő: 2000.10.24.
Születési hely: London
Egyesület: KSI SE
Legjobb eredményei:
2017: Ifjúsági Európa-bajnokság, Caldas da Rainha (Portugália): egyéni 2. hely, leánycsapat 2. hely
2017: Ifjúsági világbajnokság (U19), Prága (Csehország): egyéni 4. hely, váltó 3. hely
2018: Junior Eb, Barcelona (Spanyolország): egyéni 4. hely, leánycsapat 1. hely
2018: Junior vb, Kladno (Csehország): leánycsapat 3. hely
2018: Felnőtt világbajnokság, Mexikóváros (Mexikó): vegyesváltó 2. hely, női váltó 5. hely
2018: Nyári ifjúsági olimpiai játékok, Buenos Aires (Argentína): egyéni 3. hely

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN [3] a sportági aloldalunkon.