UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-01-27 08:46

Minden perce megéri

Új sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőttklasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy éppen uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó az úszás?

B. V. – utanpotlassport.hu A magyar úszósport már a kezdetektől fogva a világ élvonalába tartozik. Az első magyar olimpiai bajnoki címet Hajós Alfréd szerezte, és a sikerek azóta is szinte szünet nélkül jönnek. Nem volt ez másképpen az utóbbi években sem, amikor nem csak a felnőttek között, hanem az utánpótlás-világversenyeken is sorra jöttek a jobbnál jobb eredmények. Persze a dobogó tetejére vezető út rengeteg munkával és lemondással jár, de főszereplőink segítségével megpróbáltuk kideríteni: miért jó mégis az úszást választani?

Az úszás sok lemondással járt, de a versenyzők és edzők állítják, megéri Forrás: MÚSZ
Az úszás sok lemondással járt, de a versenyzők és edzők állítják, megéri Forrás: MÚSZ
ZomboriZOMBORI GÁBOR EYOF-győztes, junior Európa-bajnoki bronzérmes „Nehéz lenne megfogalmazni, mit szeretek a legjobban az úszásban. A dobogó tetejére nyilván mindenki szeret felállni. Közben a mindennapokban nagyon nehéz is tud lenni a korán kelés és a sok edzés, ugyanakkor végső soron a munka minden perce megéri. Szerintem ahhoz, hogy valakiből jó úszó legyen, mindenekelőtt akaratra van szükség, majd rengeteg kitartásra, hiszen bírni kell a terhelést. Amikor először lementem az uszodába, olyan keservesen sírtam, hogy a medencéig szinte el sem jutottam. Ez megtörtént még egyszer, de harmadjára már »nem úsztam meg«, édesanyámnak köszönhetem, hogy máig a medencében töltöm az időm jelentős részét. Mindez persze rengeteg lemondással jár, éppen a napokban köszöntem el hat hétre a barátnőmtől a külföldi edzőtáborok miatt, őt azzal nyugtattam, hogy a közös jövőnket alapozom meg. Minden edzésen – még ha időnként borzasztó nehéz is – a maximumot nyújtom, mert nagyon jó érzés elsőként a célba csapni.” gyula sándor 2GYULA SÁNDOR a Nyíregyházi Sportcentrum edzője, a junior Eb-bronzérmes Hatházi Dóra trénere „Egyetlen szülő sem úgy hozza le a gyerekét az uszodába, hogy világbajnokot akar neveltetni a gyerekből. Az első mindig az, hogy tanuljon meg úszni. Aztán majd – egyébként viszonylag hamar, tizenkét-tizenhárom éves korban – kiderül, hogy lehet-e igazán jó versenyző belőle. Ez a sportág rengeteg lemondással jár a fiatalok, és legalább annyira a szülők oldaláról is. Sok időt elvesz, fontos a jó időbeosztás, de még azzal együtt is kevesebb idő jut a szórakozásra, egyéb elfoglaltságokra. De kárpótlást jelenthetnek az egyre jobb eredmények, és az is, hogy jó testfelépítésű, erős fizikumú, egészséges felnőttek lesznek a gyerekekből, hiszen az úszás a legegészségesebb sportág. Egyébként ahhoz, hogy valakiről kijelenthessük, hogy tehetséges úszó, részint szükség van a megfelelő alkatra és teljesítőképességre, hogy egyáltalán fizikailag bírja a terhelést. Részint pedig pszichésen, mentálisan is el kell bírni a kemény tréningeket, na meg a versenyeket. Ha pedig valakiből valóban versenyző lesz, akkor bizony fokozatosan emelkedik az edzések hossza és intenzitása, hétvégenként pedig egyre több megméretés vár rá.” Cseh LászlóCSEH LÁSZLÓ olimpiai ezüst- és bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok „Talán a többi gyerekhez képest eltérően én már a kezdetekkor úgy mentem le az uszodába, hogy a legjobb szeretnék lenni. Fontos volt, hogy jó közösséghez, egy kiváló csapathoz tartoztam, valamint imádtam a vizet, ami szintén az úszás mellett szólt. Engem a kemény edzések közben mindig az érzés motivált, hogy amiért megdolgoztam, annak megvan az eredménye. Az edzések hatására esetleg jön a siker, vagy csak egyszerűen legyőzöm önmagamat – ez is nagyon pozitív érzést vált ki. Ahhoz, hogy valaki igazán megszeresse ezt a sportágat és igazán jó úszó váljék belőle, nagyon fontos a víz szeretete, mivel nem mindenki érzi magát komfortosan ebben a közegben. Az biztos, hogy nagyon sok kemény munkát el kell végezni, valamint meg kell tanulni továbbmenni, és a kudarcok után felállni. Mert olyan versenyző a világon nincs, aki mindig, mindenben a legjobb. Fel kell készülni rá, hogy jönnek olyan élethelyzetek, amikor nem minden úgy sikerült, mint ahogyan azt elvártuk magunktól – de át kell ezeken lendülni.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.