UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-01-28 10:02

A téli napsütésben

Távol-Keleten edzőtáborozik a fél magyar úszóválogatott, többek között az év legjobb fiatal sportolójának megválasztott Milák Kristóf és Késely Ajna is. Miláknak, a Budapesti Honvéd 18 éves klasszisának edzője, Selmeci Attila elmondta, hogy napi tizenöt kilométert úszik a versenyzője, aki a lehető legmagasabbra teszi a mércét az év főeseményén, a dél-koreai felnőtt-világbajnokságon.

B. V./UP-infoNem volt nehéz kitalálni, kiket választanak az év utánpótláskorú sportolóinak a pénteki Héraklész Gálán. A korosztályos sporttól az új évvel elköszönő két úszóklasszis, Milák Kristóf és Késely Ajna három-három aranyérmet nyert a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián, taroltak a junior Eb-n, a glasgow-i felnőtt Európa-bajnokságról pedig előbbi egy arany-, utóbbi pedig két ezüst- és egy bronzéremmel tért haza.

Milák Kristóf Thaiföldön készül a 2019-es év nagy feladataira
Milák Kristóf Thaiföldön készül a 2019-es év nagy feladataira
A két kitűnő sportoló nem tudta átvenni az elismerést, szüleik képviselték őket a szokásos év eleji ünnepségen, ugyanis már a téli edzőtáborukban dolgoznak Thaiföldön, a Thanyapura Sportközpontban. Egyébként népes magyar küldöttség, húsz élversenyző, tíz edző és két terapeuta utazott el a Távol-Keletre, köztük olyan klasszisok, mint Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás és Rasovszky Kristóf. És persze a mínuszokban sokan irigykedhetnek a sportolókra, akik az itthoninál 30-35 fokkal melegebb hőmérsékletben töltik mindennapjaikat, de finoman fogalmazva sem nyaralnak a tengerparton: kőkemény edzésekkel töltik az időt. „Naponta három edzést teljesít Kristóf is, és a jelek szerint jól bírja a gyűrődést – nyilatkozta Milák edzője, Selmeci Attila az SzPress Hírszolgálatnak. – Reggelente két és fél órát úszik, ezt hatvanperces erőfejlesztő edzés követi, majd jöhet az ebéd és a pihenő. Délután négykor ismét irány a medence, jön az újabb kétórás medencés tréning. Egy nap alatt tizennégy-tizenöt kilométert teljesítenek a versenyzők, nyílt vízi úszók még ennél is többet. Mint mindig, a melegégövi edzőtáborok a hatalmas terhelésről szólnak.” Selmeciék az edzőtáborban értesültek arról, hogy az ősszel a Budapesti Honvédba igazoló 18 éves versenyző is bekerült abba az illusztris társaságba, amelynek tagjai részt vehetnek a FINA új, pénzdíjas körversenyén. „Még várunk a nemzetközi szövetség hivatalos levelére, de már most azon törjük a fejünket, az előzetes menetrenden mit módosítsunk, hogy Hosszú Katinka és Cseh Laci mellett Kristóf is jó formában szerepelhessen azokon a viadalokon is. Egyelőre csak az biztos, hogy a thaiföldi edzőtábor után egyfajta frissítőként lesz egy antwerpeni versenyünk, aztán újra belevetjük magunkat a munkába a kéthetes izraeli edzőtáborban.” De addig is kemény munka vár Milákra, hiszen az utánpótlás-korosztályokból kilépve első felnőttévében is nagy céljai vannak. „Ezt a felkészülési ciklust a március végi országos bajnokság zárja, amelynek eredményeiből az első következtetéseket már le lehet vonni. A versenyprogramunkról még korai beszélni, de a pillangósszámok mellett a 200 és a 400 gyors is feladatot jelenthet Kristófnak, amihez hozzájöhet még egy hátúszó rajt is. De a csúcsformát természetesen a július végi dél-koreai világbajnoksághoz igazítjuk, amelyen a mérce magasra kerül, már csak azért is, mert két éve a budapesti vébén Kristóf tizenhét évesen már begyűjtötte első felnőttezüstjét. Az idén csak a nagyok között szerepel, ezért kevesebb versenye lesz, az elvárások viszont aligha változnak.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.