UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2019-01-28 16:36

Újoncok avatása

A hétvégén országos bajnokságot rendeztek az atléták számára, ahol a tizenkét éveseké volt a főszerep. Az ifjú sportolóknak az első olyan versenye az újonc ob, ahol igazán megmérettethetik magukat. A verseny érdekessége volt továbbá, hogy a bajnokság a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) döntésének alapán nyílt versenyként szerepelt a naptárban, ennek köszönhetően serdülők és ifik is nevezhettek, de elvétve akadt pár felnőtt is a BOK Csarnokban.

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu Összesen 434 nevezés érkezett az újoncok versenyére, és bár a 12 évesek néhol megszeppenve indultak el a bemelegítésre vagy a nyújtásra, mégis bizonyosságot és megerősítést kaptak az idősebbektől. Rajtuk kívül zömében 13-14 évesek alkották a mezőnyt, az idősebbek számára viszont előnyös a nyílt versenyek adta lehetőség, ezért is volt kimagaslóan magas az indulók száma.

A 12 évesek voltak a főszereplői a hétvégi országos bajnokságnak, ahol egyébként az idősebbek is benevezhettek.
A 12 évesek voltak a főszereplői a hétvégi országos bajnokságnak, ahol egyébként az idősebbek is benevezhettek.
„Korábban újonc és serdülő együtt versenyzett, de akkoriban még több nevezés érkezett, nehezen sikerült jól megrendezni egy-egy eseményt” – mondta Lengyák György, a MASZ utánpótlás szakreferense. „Tavaly választottuk külön a két korosztályt először. Viszont nyílt országos bajnokságként tüntettük fel a versenynaptárban, így az idősebbek közül, aki szeretne, benevezhetett.” A szakreferens úgy fogalmazott a hétvégi országos bajnoksággal kapcsolatban, hogy jó
Lengyák György Forrás: MASZ
Lengyák György Forrás: MASZ
lehetőség a fiatalok számára, a 12 év az ideális életkor, amikor a fiatalok szervezete már alkalmas komolyabb versenyre, és fizikálisan, valamint mentálisan is könnyebben feldolgozható egy-egy nagyobb esemény. „A fiatalok az első ilyen versenyük előtt még játékos foglalkozások keretein belül atletizálnak, a „Sport XXI" programot követően indulhatnak itt. A verseny után rájuk idén már a szabadtéri versenyek várnak, amelyet csak az újoncok számára rendezünk.”   További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.