UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2019-02-12 17:36

Tinédzserbravúrok a Bocskain

Két magyar győztest avattak a bokszolók Bocskai István-emlékversenyén, mindketten nagyon fiatalok, s a felnőttek mezőnyében aratott sikereik távlatos jövőt ígérnek. Bernáth Attila és Cservenka Róbert első helyét felértékeli, hogy az itthoni „köteles” konkurencia mellett komoly külföldi jelenlét is jellemezte a debreceniek hagyományos ökölvívó-viadalát.

Jancsó Kornél –utanpotlassport.hu Idén már 63. alkalommal rendezték meg Debrecenben a Bocskai István emlékére kiírt nemzetközi bokszviadalt, 2019 első jelentős hazai sportági eseményét, amelyen a határon túlról érkezettek mellett számos magyar is szorítóba lépett. Rajtjukat azonban nem kísérte sok szerencse: a nőknél – nem csekély meglepetésre - senki nem jutott döntőbe, s a férfiaknál is csupán hárman verekedték be magukat a fináléba. Ennél fogva különlegesen értékes diadal mind Bernáth Attiláé, mind pedig – az aranyéremért az egyik legnevesebb magyar bokszolót, Harcsa Zoltánt legyőző – Cservenka Róberté, akik ráadásul mindketten még a húszon inneniek táborába tartoznak.

A 19 éves Bernáth Attila nemcsak súlycsoportját nyerte meg, a torna legjobbjának is megválasztották Forrás: M4sport
A 19 éves Bernáth Attila nemcsak súlycsoportját nyerte meg, a torna legjobbjának is megválasztották Forrás: M4sport
Az ezúttal 52 kilogrammban induló Bernáth éppenséggel a Bocskai idején ünnepelte a 19. születésnapját, s mondhatni, ráfért a siker, hiszen miután tavaly tavasszal ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett Olaszországban a 49 kilósok között, az augusztusi, budapesti junior-világbajnokságon pontozói ármány áldozatául esve már a nyitófordulóban búcsúzott. A hazai korosztályos csúcsviadal kudarcát is feledtette hát a hajdúhadházi illetőségű, a Debreceni VSC klubszíneiben bokszoló legény, amikor kategóriáját megnyerte. Ráadásul nemcsak pályafutása első felnőtt nemzetközi versenyén érdemelt ki rögtön aranyat, hanem egyszersmind a patinás torna legjobbjának is megválasztották. „Mivel a 49 kiló ezúttal nem volt a programban, Attila feljebb, 52 kilóban indult, s mi tagadás, kicsit tartottam a súlycsoportváltástól, hiszen egyből a felnőttben került sor a bemutatkozásra – értékelt Bernáth mestere, Salánki László. – De áthidalta a nehézséget, minden rendben volt technikailag, taktikailag és az állóképességét illetően is. Nagyon jó meccseket bokszolt két, minőségi ellenféllel szemben, s magabiztosan verte a korábban már nemzetközi versenyt is nyert iránit éppúgy, mint az Afrika-bajnok botswanai bokszolót.” Az edző szerint kiváló erőfelmérő volt a Bocskai, s bizakodva várhatják az idei első korosztályos világversenyt, a márciusi, oroszországi U22-es Európa-bajnokságot, ahol Attila a megszokott kategóriájában, 49 kilogrammban indul. Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban az 1999-es születésű, másik döntős magyar tinédzsernek, a 75 kilós Cservenka Róbertnek is sokan szorítottak. Szó se róla, több mint nehéznek ígérkezett a fináléja azzal a Harcsa Zoltánnal szemben, aki volt már olimpián ötödik, Európa-bajnokságon pedig bronzérmes, s a honi bokszélet egyik legmagasabban jegyzett alakja évek óta. Cservenka azonban felettébb bátor harcmodorban küzdött, és meglepő módon, de teljesen megérdemelten 4-1-es pontozással győzött. Ha netán kérdéses lett volna, immár nem az: neki is van jövője a bokszban. Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.