UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2019-02-18 18:58

Startol a végjáték

Kedden a MAC Budapest–Debrecen mérkőzéssel rajtol a hazai junior-jégkorongliga rájátszása. A hétvégén lezárult középszakaszból a Dunaújváros, a Győr és a Sapientia gárdája jutott a már páholyban lévő csapatok mellé a legjobb nyolc közé.

B. V. – utanpotlassport.hu Szombaton lejátszották a középszakasz utolsó mérkőzését is a hazai U20-as jégkorongbajnokságban, ezek után kialakult a rájátszás nyolcas mezőnye. Az idei kiírásban szeptemberben két csoportra osztva kezdték meg a küzdelmeket a csapatok.

A Fehérvár AV19 együttes címvédőként kezdi a rájátszást Forrás: Fehérvár AV19
A Fehérvár AV19 együttes címvédőként kezdi a rájátszást Forrás: Fehérvár AV19
Az A csoportban szerepeltek az EBYSL-ben, vagyis az osztrák juniorligában is érdekelt együttesek, amelyek a csoporton belül oda-vissza megmérkőztek egymással, míg a többi alakulattal egyszer-egyszer találkoztak. Ezek után az összesített ponttáblázat első öt helyezettje automatikusan a playoffba jutott, s nem vett részt a középszakaszban. Így a Fehérvár, az UTE, a MAC, a DVTK és a Debrecen mindeddig ellenfélre várt. A középszakaszban a maradék három helyért ismét két csoportban küzdöttek a többiek, az első helyezettek mellett a jobb második juthatott be a rájátszásba. Az egyiket a Dunaújváros, a másikat nagy csatában a Győri ETO HC nyerte, míg a legjobb második az erdélyi Sapientia gárdája lett. A szezon ünnepe, vagyis a playoff előtt az alapszakasz első négy helyezettje választhatott magának ellenfelet, az első – már tényleg komoly téttel bíró mérkőzést – a MAC játssza hazai pályán a Debrecennel, a negyeddöntős párharcok két nyert találkozóig folynak.

U20-AS JÉGKORONGBAJNOKSÁG, PLAYOFF A negyeddöntő párosítása: Fehérvár AV19–Sapientia UTE–Dunaújvárosi Acélbikák MAC–Debreceni Hoki Klub DVTK Jegesmedvék–Győri ETO HC

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.