- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Szerelem második látásra

Kovács Gyöngyike – utanpotlassport.hu [1] Mátó Sára korán kezdte a sportolói pályafutást, noha kevesen tudják róla: az úszás tette ki mindennapjait egészen 11 éves koráig. A váltást viszont egyáltalán nem bánta meg az Alba Regia Atlétikai Klub versenyzője.

Mátó Sára alig várja, hogy újra és újra legyőzhesse önmagát – no meg versenytársait Forrás: atletika.hu [2]

Mátó Sára alig várja, hogy újra és újra legyőzhesse önmagát – no meg versenytársait  •  Forrás: atletika.hu

Hatévesen kezdtem az úszást, viszont akkor csak az volt a cél, hogy „vízbiztos” legyek. Nagyon sokáig űztem ez a sportot, ám ahogy telt az idő, úgy nőtt a feladatok száma. A heti tíz edzés akkor még megterhelő volt, így a családommal közösen a váltás mellett döntöttünk. Kipróbáltam a duatlont és az atlétikát is, ez utóbbi pedig egyszerűen magával ragadott. Úgy hiszem, jó döntést hoztunk akkoriban, jó lehetőségek voltak Székesfehérváron.

Sára ráadásul élt is e lehetőségekkel: sok munkája van abban, hogy 2018 májusában felnőtt bajnoki címet szerzett a hétpróbázók között.

– Hatalmas meglepetés volt, hiszen nagyon nehezen indult a tavalyi év. A fedett pályás szezont vakbélműtét miatt ki kellett hagynom. Miután rendbejöttem, edzőtábor következett, amely szerencsére jól sikerült. Ezt követte a felnőtt bajnokság, az évem egyik első versenye, a célom csupán annyi volt, hogy minél több pontot érjek el és jó legyen az összeredmény. Türelmetlenül vártam, hogy újra versenyezhessek és nagyon örültem, mikor láttam, a pontszám elég ahhoz, hogy 17 évesen aranyérmet szerezhessek a felnőttek között.

Az országos bajnoki cím elnyerése után Sára a junior és U23-as országos bajnokságon U20-as országos csúcsot futott 400 gáton, a tamperei junior-világbajnokságon pedig 11. helyen végzett elsőéves juniorként.

– Nagyon motiváló, hogy látom: a teljesítményem fejlődik. Nagy szerelmem az atlétika, ráadásul még sok évem van hátra. A tamperei világbajnokság hatalmas élmény volt számomra. Úgy indultam neki a versenynek, hogy nem foglalkozom mások korával, mindig arra fókuszálok, hogy a saját legjobbamat nyújtsam, ez szerintem sikerült.

S ha már versenyzés: az ifjú hölgy egyelőre döntésképtelen, hiszen a 400 méteres gátfutás és a hétpróba egyaránt szerepel a repertoárjában. Edzőjével, Tölgyesi Előddel közösen mérlegelnek a versenyek előtt, melyiket válassza alkalmanként, viszont Sára ebből is előnyt kovácsol.

– Előddel több mint négy éve dolgozunk együtt, szerencsére jól megértjük egymást és mindenben támogat. Ha eljön az ideje, akkor választok, jelenleg viszont nem tudnám megmondani: 400 gát vagy hétpróba. Hiányozna az egyik a másik mellől. Jól kiegészítik egymást, a hétpróba alkalmával a gátra is tudok készülni. Azt gondolná az ember, hogy nehezebb egyszerre kettőre figyelni, pedig pont fordítva van ez: minden edzésem színes és változatos.

Az Alba Regia Atlétikai Klub versenyzője idei évét illetően is pozitív: nagyon várja már a svédországi junior Európa-bajnokságot is, s külön segítség számára, hogy a Mol Alapítvány által támogatottak között szerepelhet a neve.

– Jól sikerült az alapozó időszak, bizakodóan tekintek az évre. Most még korai lenne megmondani, pontosan mit várok magamtól az Eb-n, attól is függ, melyik számban indulok. Az viszont biztos, hogy a felkészülésem az alapítvány támogatásának köszönhetően jól sikerült. Újabb szöges cipőt, futócipőt, pulzusmérő órát és versenyfelszerelést is beszereztem annak érdekében, hogy ismét jó szezont produkálhassak.

 

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN  [3]a sportági aloldalunkon.