UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-02-26 19:01

A hollandok is felülmúlva

Jobb és rosszabb periódusokat produkálva, mégis magabiztosan, öt góllal verte a Holland Kézilabda Akadémia U20-as csapatát leány ifjúsági kézilabda-válogatott. Ifj. Kiss Szilárd együttese a 33–28-ra győzött a balatonboglári felkészülési mérkőzésén, így továbbra sem kapott még ki története során.

B. V. – utanpotlassport.huKedden a győri U19-es női Európa-bajnokság sorsolása volt a nap legfontosabb eseménye a korosztályos kézilabdasportban, amelyen Golovin Vlagyimir szövetségi edző a spanyol, a montenegrói és az osztrák együttest választotta ellenfélül. De késő délután már az ifjúsági lányoké volt a főszerep, akik Balatonbogláron fogadták a Holland Kézilabda Akadémia U20-as csapatát

Kürthi Laura remekelt az első félidőben a hollandok ellen Forrás: MKSZ
Kürthi Laura remekelt az első félidőben a hollandok ellen Forrás: MKSZ
A találkozó első két gólját a vendégegyüttes szerezte, de ez nem zavarta meg a július nyílt Európa-bajnokságon aranyérmet nyert társaságot, amely az ötödik perc után már két góllal vezetett. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, a félidő második felében viszont már uralták a játékot Kürthi Lauráék, s 16–11-es előnyben mehettek a tizenöt perces szünetre. A második harminc percben aztán kissé ráijesztették a hollandok ifj. Kiss Szilárd csapatára, ugyanis a már korábban beállított hatgólosról mindössze egy találatnyira csökkentette a különbséget a narancsmezes együttes. Aztán viszont megrázta magát a még „fennállása” során veretlen nemzeti csapat, s újra kényelmesnek mondható előnyt dolgozott ki. Így bár voltak jobb és rosszabb periódusok, végül a hollandokat is magabiztosan, öt góllal, 33–28-ra múlta felül a júliusi EYOF-ra és az augusztusi korosztályos Eb-re készülő ifjúsági válogatott.

LEÁNY IFJÚSÁGI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BALATONBOGLÁR MAGYARORSZÁG–HOLLAND KÉZILABDA AKADÉMIA U20 33–28 (16–11) Magyarország: Bukovszky, Kubina (kapusok), Bánhidi, Faragó, Ferenczy, Juhász 4, Kajdon  7, Koronczai 3, Kürthi 4, Mérai 4, Németh I. 1, Németh K., Rónai 6, Vámos M. 2, Világos 1, Woth 1, Zsigmond. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.