- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Nívós mezőny

UP-info – utanpotlassport.hu [1] Egyedülálló pechszéria jellemzi a Puskás Akadémia aktuális U17-es együttesét, hiszen a házigazdák az elmúlt tizenegy évben ötször szerepeltek a Puskás−Suzuki-kupa döntőjében, a trófeát azonban egyszer sem sikerült otthon tartaniuk. A jó szereplésre idén is megvan minden esélye az immár Szélesi Zoltán irányította együttesnek, a felcsútiak jelenlegi keretében ugyanis több korosztályos válogatott játékost is találunk.

Egy évvel ezelőtt a döntőig jutott a Puskás Akadémia U17-es csapata Forrás: pfla.hu [2]

Egy évvel ezelőtt a döntőig jutott a Puskás Akadémia U17-es csapata  •  Forrás: pfla.hu

A hagyományosan részt vevő együttesek közül az idén sem mondott le a szereplésről a Real Madrid, a Budapest Honvéd-MFA, illetve a Panathinaikosz, ám a címvédő Genk ezúttal távol marad a tornától. Nem úgy a Bayern München, amely zsinórban harmadszor érkezik pünkösdkor Felcsútra, de immáron a brazil Flamengo is visszatérő vendég. A kelet-európai utánpótlásfutball egyik legerősebb bázisa, a konstancai Hagi Akadémia is eleget tesz a meghívásnak, míg az abszolút újonc ezúttal a horvát Osijek (Eszék) együttese.

Korai lenne még latolgatni az esélyeket, ám mindenesetre árulkodó, hogy az eddigi tizenegy tornából kilencet a Honvéd és a Real Madrid fiataljai nyertek − a kispestiek öt alkalommal emelhették magasba a trófeát. A legfontosabb azonban, hogy a kupa történetében több olyan játékost is megcsodálhattunk Felcsúton, aki később világklasszis futballistává nőtte ki magát, így Dani Carvajal, vagy Álvaro Morata.

A 12. Puskás−Suzuki-kupát június 6. és 10. között rendezik.

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN [3] a sportági aloldalunkon.