UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2019-03-05 22:03

Két bronz, egy döntő

Két harmadik helyezést is szereztünk az újvidéki U23-as Európa-bajnokság második kötöttfogású versenynapján, míg Lévai Zoltán szerdán az aranyért birkózik. A fogásnem kontinensviadalán 30 ország 152 versenyzője szerepel(t). Georgia négy, Oroszország egy aranyérmet szerzett a második napon.

Zoltan LEVAI (HUN) df. Abubakr ALIMOV (UZB), 7-1-2
Zoltan LEVAI (HUN) df. Abubakr ALIMOV (UZB), 7-1-2
Budai Zoltán - utanpotlassport.hu Nem úgy indult a nap, ahogyan terveztük. A selejtezőben, illetve a nyolcaddöntőben a Balatoni Bence, Török Tamás, Érsek Róbert, Kajtán Olivér négyesből senkinek sem sikerült legyőznie ellenfelét. Utóbbi mindössze 37 másodpercet töltött a szőnyegen. Következett a 82 kg-ban Lévai Zoltán, aki a negyeddöntőben kezdett, és előbb nagyon simán, 8-0-ra győzte le a bolgár Nikolovot, majd megőrizve magabiztosságát, ugyancsak technikai tussal verte a fehérorosz Safarenkát is. Mindent elárul az egy súlycsoportban lejjebb már Európa-bajnok magyar fiú formájáról, hogy a mai napon egyik ellenfele sem volt képes pontot csinálni rajta. Szerdán este a tavalyi U23-as EB-győztes orosz Vahag Margarijannal döntőzik. Torba Erik a bolgár Szulevvel küzdött meg a 63 kilogrammosok bronzmeccsén. Erik az első menet végén már 7-0-ra vezetett, és a bolgár semmi mást nem akart, csak valahogy eljutni a másodikig. Ott mindent egy lapra feltéve nekiesett a magyarnak, de a vehemencia kapkodással párosult, és ezt kihasználva, Torba 9-0-ra nyert. Lévai Tamás és Galkinas harmadik helyért vívott mérkőzésének első menete sikeres akció nélkül zajlott, de a másodikban Tamás sokkal koncentráltabbnak tűnt a litvánnál, 5-0-ra elment, Galkinas tanácstalanná vált, és öt másodperccel a meccs vége előtt már magyarul számolt vissza a SPENS csarnok közönsége, majd nem sokkal később rázendített a „szép volt, Tomi!”-ra. Megszereztük a második bronzérmünket. Kovács Bencének is megvolt az esélye az éremre, harcosan, jól birkózott a bronzmeccsén, de végül 12-4-re kikapott a moldovai Deleanutól, így az ötödik helyen zárt. Szerdán rajtol a nők mezőnye, este pedig döntő kötöttfogásban, ahol a nap magyar vesztesei közül senki  nem került vigaszágra.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK Kötöttfogás, 2. programcsomag: 60, 67, 72, 82, 97 kg A magyar szereplők 60 kg (13 induló): Török Tamás (Ceglédi VSE). 67 kg (15): Balatoni Bence (Monori SE). 72 kg (17): Kajtán Olivér (KASI). 82 kg (15): Lévai Zoltán (Bp. Honvéd). 97 kg (14): Érsek Róbert (Bp. Honvéd) A magyar mérkőzések Selejtező: Zora Abovian (ukrán)–Török technikai tus, 8–0 a 3:41. percben, Haci Karakus (török)–Balatoni technikai tus, 9–1 a 4:55. percben, Ruszlan Bekuzarov (orosz)–Érsek technikai tus, 10–1 az 5:04. percben. Nyolcaddöntő: Iszlambek Dadov (azeri)–Kajtán technikai tus, 8–0 a 0:37. percben. Negyeddöntő: Lévai–Szvetoszlav Nikolov (bolgár) technikai tus, 8–0 az 5:09. percben. Elődöntő: Lévai–Sztaniszlav Safarenka (fehérorosz) technikai tus, 8-0 a 2:21. percben.  Kötöttfogás, 1. programcsomag (folytatás) A versenyben maradt magyarok 55 kg (14) : Kovács Bence (Érdi Spartacus). 63 kg (16): Torba Erik (BHSE). 77 kg (20): Lévai Tamás (BHSE). A magyar mérkőzések Bronzmérkőzés: Artium Deleanu (moldovai)–Kovács technikai tus, 11–4 a 5:31. percben, Torba–Nikolasz Szulev (bolgár) technikai tus, 9–0 a 5:31. percben, Lévai T.-Paulinus Galkinas (litván) 5-1

Az 1. programcsomag aranyérmesei és a magyarok helyezése 55 kg: Nugzari Curcumia (Georgia),… 5. Kovács Bence (Magyarország) 63 kg: Levani Kavdzsaradze (Georgia),… 3. Torba Erik (Magyarország) 77 kg: Iszlam Opijev (Oroszország),… 3. Lévai Tamás (Magyarország) 87 kg: Gurami Hecuriani (Georgia),… 13. Vitek Dáriusz 130 kg: Zviadi Pataridze (Georgia), magyar induló nem volt Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.