Kevesebb sablont, több játékot!

Február utolsó vasárnapján tartották a Sashalmi Közösségi Teremben az Őryné Mérő Nóra U13-as országos röplabda minibajnokság hatodik fordulóját, melyre kilátogatott a női röplabda-válogatott egykori legendás kapitánya, a most 91 éves Dr. Kotsis Attiláné Gabi néni is, akinek továbbra is szívügye a röplabda.

Márványkövi Ferenc − utanpotlassport.huGabi néni minden idők legeredményesebb hazai női röplabda szövetségi kapitánya. Bár régóta felhagyott az edzőséggel, a sportág iránti szeretete és érdeklődése továbbra is megmaradt, így ha teheti, minél több gyerekmérkőzésre látogat el.

− Ennyire unalmasak lennének a felnőttmérkőzések? − Nem, de ha tehetem, minél több gyerekmérkőzésre megyek ki, mert kíváncsi vagyok, milyen irányban fejlődik a hazai röplabda. Szeretném, ha újra át lehetne élni azokat a sikereket, melyeket az én kapitányságom alatt értünk el a felnőtt női válogatottal még a hetvenes-nyolcvanas években. − Mire lenne szükség mindehhez? − Ez nagyon komplex kérdés, amiről egész könyvet lehetne írni. Ami engem leginkább zavar – és ebben mindenféleképpen előre kell lépni –, hogy az utánpótlás-képzésben dolgozó kollégák sokszor sablonokat tanítanak meg a gyerekeknek, és nem törődnek az apróbb technikai kivitelezésekkel. Pedig a siker a részletekben bújik meg. A röplabda elsősorban a technikára és az ügyességre épül: én azt látom, hogy serdülőkorig viszonylag színvonalas az oktatás, de aztán az edzők a sablonok, az előre begyakorolt elemek hangsúlyozását helyezik előtérbe. Véleményem szerint a siker kulcsa a gyors és kiszámíthatatlan játék, ehhez viszont a technikás, kombinatív és kreatív játékot kellene megtanítani a gyerekeknek. − Ezek szerint az edzőkre különös felelősség hárul? − Természetesen. A legfontosabb, hogy meg kell tanulniuk a gyerekek fejével gondolkodni, és az ő igényeikhez, életkori sajátosságaikhoz kell igazítaniuk elképzeléseiket. Számos alkalommal tapasztalom, hogy az edzők posztokat akarnak ráerőltetni a gyerekekre. Ez nem járható út, mert a kicsik még nem tudnak rendszerekben gondolkodni. De azt is sokszor szomorúan veszem észre, hogy az edzők monoton gyakorlatokat és edzéseket vezényelnek a gyerekeknek. Az ilyen egyhangúság az európai kultúrkörben felnövők számára meglehetősen szokatlan, ezért a monotonitást erősítő módszerektől el kellene tekinteni. Meggyőződésem, hogy váltogatni kell az edzésmódszereket és a gyakorlatokat, és sokkal több játékos elemet kell beépíteni az edzéstervbe. Ettől a gyerekek felszabadultabbá válnak, és könnyebb velük megszerettetni a röplabdát. − A TAO támogatások mennyiben járulnak hozzá a sportág fejlődéséhez? − Azt látom, hogy a támogatásoknak köszönhetően egyre többen mennek el röplabdázni, és kedvelik meg a sportágat. Ez azért fontos, mert később több gyerekből könnyebb kiválasztani a tehetségeket. Csodát azonban senki se várjon: a TAO-tól még nem lesznek egyik napról a másikra olimpiai bajnokaink. − Mindezeket hallgatva félve teszem fel a kérdést: mikor örülhetünk újra női röplabdasikereknek? − Én is azt szeretném, ha ez minél előbb bekövetkezne. Egy időben tőlünk tanulták, hogyan kell jól játszani a röplabdát, ma már fordított a helyzet: nekünk kell ezt másoktól megtanulnunk. Ha Magyarországon megvalósul a praktikus edzőképzés, a trénereket bevonjuk a közös munkába, és megtanulnak önállóan, bátran és kreatívan gondolkodni, előbb-utóbb újra mi válunk tanítómesterekké.

Kiemelkedő eredményei válogatott szövetségi kapitányként: 2x olimpiai 4. hely (1976, 1980), olimpiai 5. hely (1972), vb 4. hely (1970), vb 6. hely (1974), Eb 2. hely (1975), Eb 3. hely (1981, 1983)

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.