UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2019-03-07 08:57

Legyőzte a félelmet

Néhány éve foglalkozik „komolyabban” az atlétikával Kőszegi Míra, akinek egy külön harcot is meg kellett vívnia pályafutása hajnalán, a versenydrukk felett aratott győzelmét követően azonban egyre szebb sikereket ér el. A 16 éves versenyző legutóbb a hét napon belül kétszer döntötte meg az U18-as országos csúcsot 200 méteren, amely csak az egyik versenyszáma.

Göbölyös Gábor − utanpotlassport.huKőszegi Míra, a Budafoki MTE 16 éves atlétája nem mindennapi tehetséggel megáldott versenyző: gyorsasága már most saját korosztálya fölé emeli. Lassan nem múlik el hét, hogy ne döntene rekordot 200 méteres síkfutásban.

Versenyről versenyre fejlődik
Versenyről versenyre fejlődik
Míra a kezdetekről szólva elmondta, az iskolai testnevelés-órákon ismerkedett meg az atlétikával. A gyerekcsoportban még 60 méteren és távolugrásban próbálkozott, majd felkerülve az újoncokhoz már 300 méteren állt rajthoz, ebből pedig szinte magától értetődően következett a 200 méter síkfutás és a 400 méter gát. A 400 gát az egyik legnehezebb futószám, mégis kedveli, mert rendkívüli türelmet, sok gondolkodást igényel. A versenyeken és az edzéseken – melyek több más szám tréningjeivel ellentétben soha nem egyformák – a legapróbb részletekre is figyelnie kell. Hozzátette, az igazán tökéletes kivitelezéshez rendkívül hosszú út vezet. Ahhoz, hogy idáig eljusson egy külön csatát is meg kellett vívnia magával, hiszen rendszeresen „rágörcsölt” a versenyekre, ami miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy azt magától elvárta. Egyszerre gyűlölte és imádta a versenyeket, mindig felfokozott hangulatban készült egy-egy megmérettetésre. De nem adta fel, fokozatosan elkezdett hinni magában, és folyamatosan egyre több önbizalmat szerzett, minél többet versenyzett, annál magabiztosabb lett a teljesítménye. A 2019-es esztendőben az egyik legnagyobb célja, hogy eredményesen szerepeljen a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ugyanakkor hangsúlyozta, ma már akkor sem törik le, ha vereséget szenved. Persze csak abban az esetben, ha olyan időt fut, amilyet elvár magától. Kőszegi Míra – aki heti hat edzéssel készül, így gyakorlatilag a vasárnap az egyetlen pihenőnapja, ám ekkor tanulnia kell – megjegyezte, első sorban a 400 méter gátra összpontosít majd, ugyanakkor 200 méteren bármi előfordulhat, hiszen, ahogyan ő fogalmazott, számára az rendkívül szórakoztató, éppen ezért nem is izgult soha, s talán ezért ért el ott is jó időket – legutóbb hét napon belül két országos csúcsot. Továbbra is nagy kérdés azonban, hogy az eltérő felkészülést igénylő két versenyszám közül a jövőben melyikben érhet el nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket. „Mindkettőt szeretem, most nem nagyon tudnék választani a kettő közül. Hosszú távon azonban valószínűleg a 400 gát lesz a fő számom, de mellette a 200 métert is megtartom: ez könnyebb szám, ezért nem szeretném abbahagyni” – újságolta Míra. Edzője, Bartha Attila arról beszélt, hogy remek felépítésű sportolóról van szó, aki szerencsére – az ő közbenjárásának is köszönhetően – az elmúlt években igazán komolyan vette a felkészülést, s már a versenydrukkját is sikerült leküzdenie. A szakember hozzátette, tanítványa korábban rettegett a 400 métertől, de miután jöttek a sikerek, fokozatosan megszerette a távot. Az idei tervekről szólva a tréner kiemelte, alapvetően három versenyre készülnek, csakhogy a bakui nyári EYOF, a svédországi junior Európa-bajnokság, illetve a felnőtt magyar országos bajnokság időpontjai összecsúsznak, s amíg ezeknek a viadaloknak nincs meg a pontos időrendjük, nem tudnak tervezni. Kiemelte, a hazai szövetséggel kell majd megoldást találniuk ezekre a problémákra, de bízik benne, hogy tanítványa a lehető legjobb időket futja majd mindenhol. A 2023-as budapesti felnőtt atlétikai világbajnokság kitűnő alkalmat nyújthat arra, hogy a fiatal magyar atlétatehetségek, köztük Míra is, megmutassák, mire képesek magyar színekben, hazai közönség előtt. „Tudják, hogy nagy kihívás lesz hazai közönség előtt versenyezni. Sokan fognak figyelni erre a korosztályra, amely 2023-ra éppen megérik arra, hogy nagyon jó eredményeket érjen el. Ehhez vélhetően megkapnak minden szövetségi támogatást edzőtáborok, versenyzési lehetőségek formájában” – magyarázta a szakember. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.