UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-03-13 10:43

Idegenben győzte le a belgákat az U16-os futballválogatott

Nívós ellenfelet győzött le U16-os labdarúgó-válogatottunk: Belvon Attila együttese 1−0-ra diadalmaskodott a belgák otthonában. A magyar csapat gólját Kerezsi Zalán szerezte, a két csapat csütörtökön ismét összecsap.

UP-info - utanpotlassport.huŐsszel immár tétmérkőzéseken is bizonyíthat a 2003-as korosztály, addig azonban a megfelelő játékosok felkutatása, a csapat magjának kialakítása a legfontosabb feladat. A Belvon Attila vezette, jelenleg U16-os válogatott a héten Belgiumban mutathatja meg, hol tart a felkészülésben.

Remek játékkal győzött Belgiumban U16-os válogatottunk Fotó: mlsz.hu
Remek játékkal győzött Belgiumban U16-os válogatottunk Fotó: mlsz.hu
Kedden bizonyított a magyar csapat, hiszen új taktikai elképzelésekkel, három belső védővel állt fel. Ez azonban nem jelentette, hogy a buszt is a kapunk elé toltuk volna, hiszen a labdaszerzéseket követően tetszetős támadásokat vezettek a mieink, az erőfeszítések ugyanakkor az első félidőben még nem értek góllá. A fordulást követően az addig megszokott mederben folyt tovább a találkozó, mígnem a második játékrész 10. percében Németh Dániel centerezését Kerezsi Zalán helyezte tizenöt méterről a hazai kapuba. Az előny pedig egészen a hármas sípszóig kitartott. A két csapat csütörtökön ismét összecsap Overijsében. „Elégedett vagyok, mert az új felállási formában a megbeszélt taktikai elemeket jól alkalmazták a játékosok. Fegyelmezetten, határozottan védekeztünk előrefelé, és a labdaszerzéseink után vezetett gyors ellentámadásainkból rengeteg olyan lehetőségünk volt, amivel a kapuig lehetett menni. Örülök a győzelemnek, de van még egy mérkőzésünk, bízom benne, hogy játékban és figyelemben is ugyanazt a teljesítményt tudjuk nyújtani csütörtökön, mint a mai mérkőzésen” – értékelt az mlsz.hu-n Belvon Attila.

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS Belgium−Magyarország 0−1 (0−0) Magyarország: Senkó Zsombor − Török Kevin, Mayer János, Csinger Márk − Varga Gergő, Kispál Tamás, Bényei Ágoston, Helembai Márk − Molnár Roland (Kovács Mátyás, 57.), Németh Dániel (Bakos Zsombor, 57.), Kerezsi Zalán (Bene Domonkos, 66.)

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.