UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2019-03-17 09:08

Kimagasló korosztályos eredmények a fedett pályás atlétikai bajnokságokon

A korántsem ideális körülmények ellenére utánpótláskorú atlétáink remekül szerepeltek a fedett pályás bajnokságokon. Az év eleji eredmények arra engednek következtetni, hogy az idei világversenyeken is szép sikereket érhetnek el.

P1460235
P1460235
Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Két megye kivételével  már mindenhol találhatunk fedett, műanyag borítású atlétikai pályát hazánkban; bár ha a futófolyosókat nézzük, csak Győrben és Székesfehérváron épült olyan csarnok, amely az atléták összes igényét kielégíti. Emellett négy-öt, száz métert meghaladó futófelülettel rendelkezik nálunk a sportág, amit Lengyák György utánpótlás-referens elfogadhatónak tart, nem volt hát könnyű dolguk a versenyzőknek a téli szezonban. „Budapesten sincs megfelelő méretű futófolyosó. A szövetség saját létesítmény hiányában azt a BOK-csarnokot bérli a téli időszakban, amely folyamatosan zsúfoltsággal küzd. A kiemelt sportolók mellett nem egyszerű meghatározni, mikor jut hely a többieknek. Az is előfordult már, hogy válogatott atlétánk azért sérült meg, mert kiléptek elé, így az egész éves munkája tönkrement. Le a kalappal minden edző és versenyző előtt, akik ezek ellenére csodálatos eredményekre voltak képesek a fedett pályás bajnokságokon” – összegzett Lengyák. Az eredmények alapján a júliusi svédországi junior és U23-as Európa-bajnokságra, valamint az azt követő, bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) is sikerek reményében utazhat a magyar küldöttség. „Az ifjúsági korcsoportba tartozók közül a tizenhat éves Kőszegi Míra háromszor javított országos csúcsot 200 méteren, és az európai ranglista harmadik helyén áll, a kecskeméti Szűcs Szabina pedig ötpróbában döntötte meg a fedett pályás rekordot. Gátfutásban is látványos az előrelépés. Nagy Richárd, Almási Olivér és Papp Márk között csak századmásodpercek döntenek 60 méteren arról, hogy melyikük képviseli hazánkat az EYOF-on. A junioroknál Takács Boglárka, aki tavaly az ifjúsági olimpián is részt vett, most 60 méteren kétszer, 200 méteren egyszer futott fedett pályás csúcsot. A távolugrók közül Pázmándi Dominik fejlődik szembetűnően, az európai ranglistaelső kalapácsvető, Varga Donát pedig március elején megjavította szabadtéri egyéni csúcsát, így jó esélyekkel utazhat az Eb-re. A középtávfutó Palkovics István 3000 méteren alkothat maradandót a jövőben, míg súlylökésben Kovács László és Fekete István csatája maradt emlékezetes a fedett pályás bajnokságról, ők is a junior Eb nevezési szintje felett teljesítettek” – részletezte a szakember. Felnőtt mezőnyben, de utánpótláskorú lányokkal futott országos csúcsot 4x400 méteres női váltónk. Februárban az ostravai versenyen az ifjúsági korú Kőszegi Míra és Simon Virág mellett az a juniorok közé tartozó Molnár Janka is a csapat tagja volt, aki a tavalyi ifjúsági olimpia 400 méteres döntőjében is rajthoz állhatott. A fiatalok (no meg a felkészítésükkel foglalkozó szakemberek) távlati tervekben is gondolkodhatnak, mivel 2023-ban Budapest ad otthont az atlétikai világbajnokságnak. „Az a célunk, hogy minél több versenyzőnk elinduljon a hazai világbajnokságon, bár nem jellemző, hogy az atléták túl korán érjék el a csúcsteljesítményüket. A hölgyek átlaga 27-31, a férfiaké 29-34 év közé tolódik, amennyiben a legjobb eredményeiket vizsgáljuk – mondta Lengyák György. – Az egyik legfontosabb feladat az, hogy mindenki a korosztályának megfelelő terhelést kapja, ne égjen ki idő előtt. Azt szeretnénk, hogy ezek a fiatalok évek múlva olimpikonok legyenek.” További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.