UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-03-20 15:48

Döntetlennel nyitott az Eb-elitkörben a hajrában emberhátrányban futballozó U19-es válogatott

Bár az első félidőben a norvégok fölé nőtt, végül gól nélküli döntetlennel zárt első Európa-bajnoki elitkörös mérkőzésén U19-es labdarúgó-válogatottunk. Németh Antal együttese a második játékrészben Csóka Dániel kiállítását követően emberhátrányba került, ám a hajrában is sikerrel őrizte kapuját. A mieink szombaton a házigazda horvát válogatott ellen folytatják.

Leiner Soma - utanpotlassport.huUgyan Szoboszlai Dominik nélkül, de az Eb-kijutást illetően bizakodva utazott Horvátországba U19-es labdarúgó-válogatottunk, amely két esztendővel ezelőtt jelentős bravúrt végrehajtva kvalifikált az akkor éppen déli szomszédunknál rendezett kontinensviadalra. A zömében 2000-es születésű játékosokból álló együttes magja azóta sem változott, azonban az U19-es korosztályban már csak az elitkörös csoportok győztesei érnek révbe: a júliusi, örményországi Európa-bajnokságon ugyanis a rendező mellett mindössze hét válogatott mérheti össze erejét.

Kiss Tamás a norvég védők gyűrűjében Fotó: mlsz.hu
Kiss Tamás a norvég védők gyűrűjében Fotó: mlsz.hu
Hibázni így a norvégok, a horvátok és a németek ellen sem lehet − vélhetően ebben a szellemben készült a Németh Antal vezette csapat, amely a minitorna nyitónapján a skandinávokkal csapott össze. Az előjelek a mieink mellett szóltak, hiszen 2017-ben éppen a norvégok elleni sikernek köszönhetően jutottak ki Szoboszlaiék az Európa-bajnokságra. Az északiak a rájuk jellemző kőkemény játékkal rukkoltak ki, de a mieink is igyekeztek felvenni a kesztyűt, és agresszíven letámadták Gunnar Halle együttesét. Kiss Tamás révén többször is veszélyeztetett a magyar csapat az első félidőben, míg a túloldalon egy-egy kontrát leszámítva nem jegyezhettünk fel komoly lehetőséget. A fordulást követően már a norvégok voltak aktívabbak, a mieink dolgát pedig csak nehezítette, hogy a 65. percben a ziccerben kilépő Christensent buktató Csóka Dánielt kiállította a játékvezető. A hajrá az emberelőnyben futballozó skandinávoké volt, de a debreceni Kovács Péter remekül állta a sarat, így gól nélküli döntetlennel zárult U19-es válogatottunk első elitkörös találkozója Dugopoljéban. A magyar stáb a lefújást követően rögtön buszra ült, hogy elcsípje a csoport másik mérkőzését, a horvátok és a németek összecsapását. Németh Antal szövetségi edző útközben értékelt honlapunknak. „Az első félidőben mi domináltunk, ez helyzetekben is megmutatkozott. Uraltuk a játékot, az ellenfél mögé tudtunk kerülni, és a pontrúgásaink is veszélyesek voltak. Számítottunk rá, hogy a fordulást követően az ellenszélben nehezebb dolgunk lesz, így inkább kontrákra rendezkedtünk be, de a kiállításig ez is jól működött. A piros lapot különösebben nem kommentálnám, test ütközött testtel, akár kifelé is ítélhetett volna a játékvezető. A játékosok a hajrában is jól dolgoztak, betartották az utasításokat, és Csoboth Kevinnek még az utolsó pillanatban is volt lehetősége a gólszerzésre. Összességében elégedett vagyok, kiegyenlített mérkőzésre, csoportra számítottam, egyelőre ez beigazolódni látszik.” A magyar csapat szombaton 17 órakor a házigazda horvátok ellen folytatja Eb-elitkörös szereplését.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, ELITKÖR Magyarország−Norvégia 0−0 (0−0) Dugopolje, Horvátország. Vezette: Abed (francia) Magyarország: Kovács P. − Kovács K., Ujvárosi, Csóka, Majnovics − Bokros, Nándori, Szendrei (Major 84.) − Kiss T. (Csoboth 83.), Szerető (Temesvári 66.), Torvund (Tímári 62.). Szövetségi edző: Németh Antal Norvégia: Klaesson − Stenevik, Sandberg, Rosler, Fredriksen (Kitolano 78.) − Hove, Solbakken (Krygard 78.), Ugland − Larsen, Tagseth, Christensen. Szövetségi edző: Gunnar Halle Kiállítva: Csóka (65.) A csoport másik mérkőzésén: Horvátország−Németország 1−2

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.