UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2019-04-10 09:04

Az olimpiai bajnoki címért dolgozik Kardos Bence öttusázó

Kardos Bence, a Trion SC húszéves sportolója március elején megvédte címét az országos junior-öttusabajnokságon, három héttel később pedig a felnőttek között, a lengyelországi bajnokságon is aranyérmes lett.

kardosbence1
kardosbence1
Budai Zoltán – utanpotlassport.hu Továbbra is egymás után éri el egyre bravúrosabb sikereit Kardos Bence. A fiatal öttusázó, a tavalyi barcelonai junior Európa-bajnoki ezüstérme, és a kladnói junior világbajnokságon csapattal szerzett aranya után, most a legnagyobb hazai korosztályos versenyen is az élen végzett, ráadásul már a felnőttek nemzetközi mezőnyében is kiharcolta, hogy komolyan számoljanak vele. A Trion SC versenyzője nagy célokat tűzött ki maga elé, de idáig is hosszú út vezetett. „A kezdetektől nagyon szerettem a sportokat. Még egészen kicsi voltam, amikor a szüleim beírattak úszóiskolába, és ez meghatározta a gyerekkoromat. Általános iskolában már úszóversenyeken indultam, mellette pedig utcai futóversenyeken is kipróbáltam magam. Mind a kettő nagyon tetszett. A televízióban rengeteg sporteseményt néztem, többek között öttusát is, és elhatároztam, hogy én ezzel a sportággal szeretnék foglalkozni. Úszásból már volt egy jó alapom, nem akartam, hogy kárba vesszen. Kéttusával kezdtünk, később csatlakozott a lövészet és a vívás is. Mindent nagyon élveztem. A lovaglás már csak hab volt a tortán. Azt gondolom, hogy egy fiatal fiúnak nem is lehet nagyobb álma, mint hogy egyszerre lőjön, vívjon és még a lóháton is boldogulni tudjon” – mesélte Bence. Az ifjú sportoló már az első versenyein is a dobogón vagy annak közelében végzett. Azóta több korosztályos világeseményen is túl van, a kiváló eredményeit nehezen tudja rangsorolni, mégis megpróbálkozott vele. „Ami belül talán a legfontosabb nekem, az a junior Európa-bajnoki második helyezésem. Úgy érzem, hogy azért küzdöttem a legtöbbet. Nyilván az öttusa az csapatsportág is, de nem titok, hogy mindenki az egyéni versenyeire gyúr a legerőteljesebben, ugyanakkor a világbajnokságon én eléggé elszálltam a vívásommal, és az, hogy a nap végére a srácokkal első helyen találtuk magunkat, az igazi csapatmunka volt, szóval ez is nagyon emlékezetes marad.” Bence, a legutóbbi két szereplése kapcsán röviden elmesélte, hogyan született a junior országos bajnoki címe, s hogy mitől volt különleges a lengyelországi megmérettetés. „Az országos bajnokságon indulók nagy része elég rosszul lovagolt, én sem tudtam brillírozni a nyeregben, de a teljesítményem elég volt egy ötödik helyre. A vívásom erős közepesre volt értékelhető, de szerencsére az úszásban és a kombinált számban tudtam hozni a formám, így sikerült aranyérmet szerezzek. Dronzkówban erős és népes felnőtt mezőny jött össze. Itt nincsenek selejtezők, mint a világeseményeken, hatvanhárman indultunk, és ennyi vetélytárssal egyszerre, azért nem versenyzik minden nap az ember. A győzelmet kimagasló eredménynek éltem meg, legalábbis mindenképpen biztatónak a jövőre nézve. Azt kiemelném, hogy rajthoz állt az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám is, s jelenléte számomra nagy motivációt jelentett, hiszen sokszor odajött hozzám, biztatott, mondott egy-két jó szót, pacsiztunk. Nekem ez sokat számított.” A sportág egyik legígéretesebb fiataljának a szakemberek nagy jövőt jósolnak. Ő maga sem teszi alacsonyra a lécet. „Én az olimpiai dobogó legfelső fokára szeretnék felállni. Még akkor is, ha ez egyelőre távolinak tűnik. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a legnagyobb célt érdemes kitűznie maga elé. Csak így éri meg küzdeni és dolgozni.” További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.