UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-04-12 15:08

Labdarúgás: az Ajax U-csapata után NB I – nagy ugrás?

A télen három utánpótláskorú labdarúgó tért haza külföldről és szerződött NB I-es klubhoz. A 2001-es születésű  Burai Erik Debrecenbe, a 2000-ben született Schön Szabolcs és Szerető Krisztofer az MTK-ba, illetve a Ferencvárosba, utóbbi kettő már bemutatkozott az élvonalban, de különböző okok miatt még kevés lehetőségük volt a bizonyításra. A legtöbb időt közülük, mintegy hatvan percet a három meccsen pályára lépő Schön Szabolcs töltötte a pályán.  Az első benyomásokról menedzserét, Fülöp Ferencet kérdeztük.

Pór Károly – utanpotlassport.huAmikor Schön Szabolcs februárban hazatért az Ajax utánpótlásából az MTK-ba, már elkezdődött a tavaszi szezon, a kék-fehérek le is játszották idei első bajnokijukat a Paks ellen, de a következő körben, a Mezőkövesd ellen egy percre már beállhatott. A bemutatkozása óta kétszer játszott: a 21. fordulóban a Mol Vidi ellen 16 percet, majd a 27. körben a DVSC ellen már egy teljes félidőt a pályát tölthetett, a szünetben állt be csereként.

Schön Szabolcs a DVSC ellen töltötte a legtöbb időt a pályán, a 2. félidőre állt be Fotó: MTK Budapest
Schön Szabolcs a DVSC ellen töltötte a legtöbb időt a pályán, a 2. félidőre állt be Fotó: MTK Budapest
„Schön Szabolcsnak sajnos volt egy kisebb sérülése, amely hátráltatta a játékban, de a DVSC ellen már jól szállt be, a szakmai stáb és a szurkolók részéről is jó visszajelzéseket kaptunk, és ha újra száz százalékos állapotba kerül, akkor tud még ennél sokkal jobb teljesítményt is nyújtani” – nyilatkozta az utanpotlassport.hu-nak a 18 éves szélső menedzsere, Fülöp Ferenc. Schön a sérülésből felépülve  márciusban két meccsen már az U19-es válogatottban is pályára lépett az elitkörös Eb-selejtezőn, viszont itthon a korosztályos bajnokságban már nem szerepel, mert egyértelműen azzal a céllal jött haza, hogy a felnőttfutballban bizonyíthasson. „A télen az volt a fő motivációnk, hogy Szabolcs olyan csapatba kerüljön, melynél felnőttek között tud játszani, felnőttek között kamatoztathassa mindazt, amit Hollandiában megtanult. Erre az MTK-ban maximálisan megvan a lehetősége. Hogy mi lehet a legnagyobb erénye? Labdatartásban olyat tud, amit az Ajaxnál lesett el, és ami az NB I-ben is sokat érhet. Emellett kezdeményező típus, bátran ráviszi az ellenfélre a labdát, tökéletesen beleillik az MTK stílusába” – fogalmazott a játékosügynök. Schönnel ellentétben a télen az angol Stoke City korosztályos csapatától hazatérő Szerető Krisztofer eddig többnyire a Ferencváros korosztályos csapatában, az U19-es bajnokságban kapott lehetőséget, négy meccsen játszott, egy gólt szerzett. Az FTC első csapatában, az NB I-ben éppen a legutóbbi fordulóban, a Paks ellen mutatkozott be,  és egyszer játszott csereként a Magyar-kupában. Úgy tűnik, neki nehezebb lesz  csapatba kerülnie a Szerhij Rebrov vezette Fradinál, mint Schönnek az MTK-nál. A 2001-es születésű, korábban az U17-es válogatottban szerepelt Burai Erik a dán Midtjyllandból igazolt haza a DVSC-hez, amelynek első csapatában még nem szerepelt, az U19-es csapatban viszont négy bajnoki meccsen egy gólt lőtt, valamint pályára lépett a DVSC II-ben, a megyei I. osztályban, melyben három meccsen kétszer is a kapuba talált. Mindhárom játékos története azt példázza, hogy bizony külföldi utánpótlásból kikerülve sem egyszerű berobbanni a magyar NB I-be. További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.