UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-04-24 09:04

Évforduló előtt az úszószövetség gyermekvédelmi programja

Tavaly júniusban preventív céllal indította el a gyermekvédelmi programját az úszószövetség. Azóta él a forródrót, amelyen bárki – versenyző, szülő, edző – bejelentéseket tehet. A napokban klasszis felnőttversenyzők hívták fel a figyelmet a kezdeményezés fontosságára.

B. V./UP-infoFontos projektet indított útjára tavaly júniusban az úszószövetség. A gyermekvédelmi program a fiatalok versenyzők érdekeit hivatott képviselni. A szövetség elnöke, Wladár Sándor akkor úgy fogalmazott, nem azért vágtak bele, mert gyakori lenne a fizikai vagy verbális erőszak a hazai uszodákban. Azt kívánják demonstrálni, hogy amennyiben mégis előfordulna, azzal szemben kíméletlenül fel akarnak lépni.

Már majdnem egy éve működik a gyermekvédelmi program Forrás: MÚSZ
Már majdnem egy éve működik a gyermekvédelmi program Forrás: MÚSZ
A program kidolgozását az UNICEF korábbi ügyvezetője, Danks Emese vezette, de részt vett benne a MÚSZ utánpótlás-bizottságának vezetője, Törös Károly, az UNICEF részéről Tausz Katalin, Gyömbér Noémi sportpszichológus, Gábor Anna szülő (a Sztankovics testvérek édesanyja) és Fábry György jogász. Hangsúlyozták, hogy projekt elsősorban a prevenció jegyében született, azt mondják, a fiatal sportolók védelmében a megelőzés a legfontosabb. Ezen kívül magatartási és etikai kódexet alkottak az edzők, a szülők és a versenyzők részére is. Nyár óta pedig él a forródrót, emailen és telefonon is lehet „bejelentéseket” tenni. Az eseteket kivétel nélkül kivizsgálja a gyermekvédelmi bizottság. A napokban pedig hazai úszóklasszisok hívták fel a figyelmet a kezdeményezés fontosságára: Bohus Richárd, Rasovszky Kristóf és Verrasztó Evelyn is hangsúlyozta, mennyire hasznos a „Merj szólni!”-szlogen alatt futó program. Bohus ráadásul hazai és tengerentúli tapasztalatait is elmondta: „Azzal alapvetően nincs probléma, ha megvan az alapvető hierarchia akár az uszodában, akár az élet más területén. A gond az, ha ezzel az erősebbek visszaélnek. Azt gondolom, hogy itthon ez a gimnáziumig tart, utána úgymond normalizálódik a helyzet, míg az Egyesült Államokban az egyetemeken is lehet tapasztalni visszaéléseket. Ilyenkor akár az edző is tud segíteni, de az is jó, hogy most már van kihez fordulni, ha valakinek ilyen jellegű problémája akad.” További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.