- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Amerikaifutball-szakosztály alakult Oroszlányban is

UP-info – utanpotlassport.hu [1] Ahogyan azt a szakember elmondta, az amerikaifutball-csapat 2018 októberében alakult az Oroszlányiak Városi Sport Klubja szakosztályaként. A településen a 2000-es évek közepén már volt kísérlet a sportág meghonosítására Moles néven, de hosszabb távon nem sikerült az építkezés. Néhány lelkes alapító mégis úgy gondolta, hogy van igény valamint tömegbázis Oroszlányban és belevágott a toborzásba.

OroszlányBears [2]A tréner hangsúlyozta, nagyon jól sikerültek a toborzók, aminek köszönhetően már közel hatvan – kizárólag helyi – sportolóval működik a szakosztály.

A felnőtt gárda még formálódik, ugyanakkor az U13-as és az U16-os korosztályban már versenyeztetik a fiatalokat flag footballban.

„Elsődleges célunk a bázis gyarapítása, illetve utánpótlás korú sportolók nevelése. Szeretnénk szakmai együttműködést kialakítani a környékbeli magasabb osztályokban játszó csapatokkal, hogy minél előbb tudjuk a játékosainkat kipróbálni mérkőzés-szituációkban. Hosszú távú célok természetesen a sportolóink versenyeztetése a MAFSZ különböző bajnokságaiban, több korosztályban, illetve szeretnénk egy sikeres nevelőegyesület lenni a magyar élvonal számára” – mondta Varga Tamás.

További korosztályos híreink AMERIKAIFUTBALLBAN [3]a sportági aloldalunkon