UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2019-05-28 12:34

Asztalitenisz: az ifjúsági fiúk három éremmel térhettek haza Wladyslawowóból

A fiú ifjúsági asztalitenisz-válogatott kiemelkedően teljesített a nemzetközi szövetség utánpótlás-körversenyének legrangosabb állomásán, a wladyslawowói nemzetközi bajnokságon: egyesben András Csaba ezüstérmet szerzett, párosban harmadik lett Both Olivérrel az oldalán, és a srácok – Juhász Patrikkal kiegészülve – csapatban is a dobogó harmadik fokára állhattak.

Krasznai Bence − utanpotlassport.huAz ifjúsági fiú asztalitenisz-válogatott parádésan szerepelt a wladyslawowói kiemelt kategóriás nemzetközi bajnokságon. Amelyről érdemes tudni, hogy a nemzetközi szövetség utánpótlás-körversenyének hosszú évek óta legrangosabb állomása – idén az oroszokon kívül az összes résztvevő ország az első számú alakulatával indult.

András Csaba három érmet nyert Lengyelországban Forrás: MOATSZ
András Csaba három érmet nyert Lengyelországban Forrás: MOATSZ
A budapesti felnőtt-világbajnokságot is megjárt András Csaba könnyedén vette az orosz Ahmetszafin és az ukrán Limonov jelentette akadályt az egyes főtábláján, de a nyolc között a francia Bardetsem sem jelentett különösebb gondot neki. A döntőért ellenben óriásit kellett küzdenie a 25-szörös korosztályos magyar bajnok pingpongosnak: a hazai közönség előtt szereplő lengyel Kulczycki ellen csak a hetedik szett hozott döntést (4:3). Következhetett az aranycsata és Vincent Picard. Noha András két játszmát még itt is simán nyert, francia riválisa magabiztos diadalt aratott (2:4), így a BVSC fiatalja ezüstéremmel zárta a korosztályos Európa-bajnokság előtti utolsó megméretést. Csaba párosban sem lehetett elégedetlen, ugyanis Both Olivérrel az oldalán sorra vette a lépcsőfokokat, egészen az elődöntőig. A négy között azonban a Kubik, Kulczycki lengyel duó megálljt parancsolt a magyar kettősnek, amely így a harmadik helyen zárt. A fiúk – Juhász Patrikkal kiegészülve – csapatban is remekeltek. A csoportkörből főtáblára jutva, a legjobb nyolc között a lengyel második számú együttest utasították maguk mögé nagy csatában. Vígh Zsolt megemlítette, szinte semmi különbség nem volt a lengyel csapatok első és másodvonala között, hiszen mind a hat játékos nagyjából ugyanolyan erőt képviselt. A válogatottnak a franciákkal szembeni elődöntő jelentette a végállomást, akiktől 3:2-es vereséget szenvedtek, így Juhászéknak be kellett érniük a bronzéremmel. A szövetségi kapitány először András Csabát emelte ki, mondván, mindössze egy meccset veszített egyesben az egész viadalon (amely a legerősebb volt az idei megméretések közül): „Csaba ezzel a teljesítményével bekerült a korosztályos európai ranglista legjobb tíz versenyzője közé. Habár még csak másodéves, nagyon stabilan szerepelt az összes versenyen. Egyesben és csapatban is a franciák állítottak meg minket. Ők évtizedek óta ott vannak a legjobbak között, ennek ellenére tudtuk tartani velük a lépést. András külön dicséretet érdemel azért, mert a csapatversenyben legyőzte azt a francia fiút, akitől az aranycsatában kikapott.” A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes lesz odafigyelni ezekre a srácokra a másfél hónap múlva Ostravában kezdődő korosztályos Európa-bajnokságon: „Idén két középső és egy utolsó éves pingpongosunk van. Ráadásul − ahogyan ezt már többször is bizonyították − mindegyikük ütőképes a nemzetközi porondon is. Az András, Both duó az összes versenyen eljutott legalább a negyeddöntőig, és mind a három fiú veszélyes lehet egyesben is. Hamarosan megkezdjük a felkészülést: egy hetet Mátraházán, két hetet Budapesten dolgozunk.” További korosztályos híreink ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.