UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2019-05-30 09:01

Evezés: folytatná ígéretes sorozatát a sporttörténelmi bravúrt elérő fiúnyolcas

Kiélezett csatában az ötödik helyet szerezte meg a magyar ifjúsági nyolcas az esseni korosztályos Európa-bajnokságon. Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány szerint ezzel a szerepléssel a csapat az ideálisnak nem mondható felkészülés ellenére is bebetonozta magát az erős középmezőnybe.

Fekete Tamás – utanpotlassport.hu   A hazai szövetség nemhiába bízott a fiúnyolcas kiváló eredményében, elvégre az utánpótlásprogram zászlóshajójának kikiáltott legénység a hatodik helyen ért célba az elmúlt évben rendezett ifjúsági világbajnokságon. Ami tavaly meglepetésként hatott, az idén már ki nem mondott elvárás volt a korosztály tehetségeitől. Mindazonáltal a siker most sem hullott csak úgy a fiúk ölébe. Az Eb-döntős riválisok minőségéről sokat elárul, hogy az egységek tíz másodperces különbségen belül eveztek át a célvonalon.

Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar nyolcas Forrás: meinruderbild.de
Az Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar nyolcas Forrás: meinruderbild.de
„Egyértelmű, hogy erős mezőnyben sikerült helytállnunk – értékelt Lőrincz Attila, a hazai utánpótlás szövetségi kapitánya. – Ennek természetesen örülök, jó érzés volt végigkísérni azt a fejlődést, amit a srácok produkáltak az elmúlt időszakban. Nem feltétlenül a sporttörténelmi vonatkozást emelném ki a mostani sikerrel kapcsolatosan, hanem sokkal inkább azt, hogy a tavalyi kiugró eredményt meg tudtuk ismételni. Remélem, az augusztusi ifjúsági világbajnokságon sem maradunk le a fináléról.” Ez az ötödik helyezés volt a magyar küldöttség legjobb eredménye az esseni kontinensviadalon, ám említsük meg a többit is: a női nyolcas a 6. helyen zárt, női egypárban a 7., kétpárban a 10., női kettesben a 9. helyet sikerült megszerezni. A férfiaknál kettesben a 10., kétpárban a 13. pozícióban ért célba a magyar egység. A fiúnyolcas remek teljesítménye két ok miatt megsüvegelendő. Egyrészt a csúcsformát az egység tervezetten a nyár végi, tokiói vb-re tartogatja, vagyis nem a múlt vasárnapi Eb-döntőben lőtte el az összes puskaporát. Továbbá azért is bravúrosnak nevezhető a németországi szereplés, mert a versenyzést befolyásoló körülmények alakulása inkább hátrányt jelentett a magyar egységnek, mintsem előnyt. „Finoman szólva nem volt ideális a felkészülésünk. A szegedi, valamint a velencei-tavi evezőspályát is felújítják, így jelenleg Magyarországon nem tudunk éles versenyhelyzetet teremteni a fiataljainknak. Belgrádig kellett utaznunk, hogy valós, mért időeredményeket kapjunk a formánkról. Ráadásul a válogató óta csak hatszor eveztek együtt a nyolcas tagjai, valakit mindig pótolni kellett az edzéseken. Az érettségi is elvonta a fiúk figyelmét, egyfajta vakrepülésként éltük meg ezt az Eb-t. Készültünk rá, ugyanakkor nem láttuk előre, mire számíthatunk magunktól, hogyan reagálunk az év első igazi megméretésére.” A sportág hazai szövetsége egymilliárd forintos eszköztámogatást kap a kormánytól, és 2023-ra minden bizonnyal elkészül az új csepeli evezőspálya is. Lőrincz Attila ennek ellenére sem kerget irreális vágyálmokat, inkább a helyén kezeli az utánpótláskorúak jövőbeni esélyeit. „Nem hiszek a csodákban. Az Európa-bajnoki ötödik hellyel talán elértük, hogy ifjúsági szinten az erős középmezőnyben tartsanak minket számon, már ami a fiúnyolcast illeti. Ez önmagában nagy eredmény, hiszen az evezésben a nyolcasok jelentik a sportág királykategóriáját. Óriási büszkeség, hogy a srácok mellett a leányegységünk is döntőzhetett Németországban. Viszont ezek a teljesítmények feltételezhetően az U23-as korosztályig tarthatóak, tovább nem igazán. Ahhoz már nem elegendő a szövetség költségvetése, hogy az olimpián is fináléba jutó nyolcasokat neveljen. Bár a tehetség mindig utat törhet.” További korosztályos hírek EVEZÉSBEN a sportági aloldalunkon.