UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sakk

2019-06-06 19:46

A felnőttválogatottban remeklő 12 éves Gaál Zsóka már nem kér szülői kíséretet a nemzetközi sakkversenyekre

Nem csupán az öttagú magyar felnőtt női sakkválogatott, hanem a tíz közép-európai országot felvonultató torna mezőnyének is a legfiatalabb versenyzőjeként szerepelt kiemelkedően Gaál Zsóka a szlovéniai Mitropa-kupán.

FB_IMG_1559669450771
FB_IMG_1559669450771
A 12 éves Gaál Zsóka először kapott szerepet a felnőttválogatottban. Az ajkai lánynak rögtön egy nagy múltú, közép-európai országok részvételével zajló sakkcsapatversenyen, a Mitropa-kupán kellett helytállnia. Zsóka nemcsak a Ribli Zoltán vezette magyar küldöttség, hanem az egész nemzetközi mezőny legfiatalabb tagjaként vágott neki a tornának, és játszott kiemelkedően, ugyanis egy vereség mellett, három döntetlent, valamint három győzelmet könyvelhetett el. A hét fordulóban szerzett 4,5 pontja nagymértékben segítette hozzá a magyar csapatot a bronzéremhez. A rajta kívül még Havanecz Bianka, Juhász Barbara, Varga Klára és Kovács Judit alkotta együttest (és persze a férfiakat, aki aranyérmet szereztek a kupán), időközben meglátogatta a magyar szövetség egy hónapja megválasztott első embere, Szabó László, aki lejátszott egy barátságos sakkpartit is  Zsókával. „Külön öröm számomra fiataljaink, valamint csapatvezetőjük és szakvezetőjük, Ribli Zoltán nagymester helytállása”  –  nyilatkozta az elnök az MTI-nek, majd kiemelte, a kupán nem a felnőtt, de nem is az ifjúsági magyar válogatott vett részt, inkább a két szint között lévő versenyzők kaptak lehetőséget a bizonyításra és a fejlődésre.
gzs LászlóSzabó
gzs LászlóSzabó
A lehetőséggel Zsóka élt is, igaz, hosszú heteket készült a megméretésre. A Radenciben rendezett viadalt megelőzően edzőivel alaposan áttanulmányozta lehetséges ellenfeleit, minden játékosra külön figyelmet fordított, kielemezte, kitől mi várható. A felnőttek közötti szereplés önállóságra is bátorította a reménységet, hiszen azt kérte szüleitől, ne kísérjék el a versenyre. „Kicsit féltünk, mert még nagyon fiatal, de ez az ő kérése volt. Örülünk, hogy a csapattagok hamar befogadták. Közösen készültek, együtt töltötték szabadidejüket, jó hatással volt rá ez a kirándulás” – mondta édesapja, Gaál Sándor. A verseny után Zsóka megköszönte a lehetőséget a régi és új sakkszövetségnek, majd elárulta, Ribli Zoltánt eddig csak a sakk-könyvekből ismerte, és felemelő érzés volt a nagymester csapatának tagja lenni. „Felhívta a figyelmemet a hiányosságokra, és számos útmutatást adott kijavításukra. Nagyon boldog vagyok, életem egyik legszebb, legemlékezetesebb versenye volt a mostani” – mesélte. Egyéb korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.