UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-06-18 09:04

Labdarúgás: aranyáron mérik az U21-es Eb csiszolatlan gyémántjait

Beindult a nagyüzem az olaszországi korosztályos kontinensviadalon, és ennek hatása alighanem az átigazolási piacon is érződni fog, hiszen Európa sasszemű topklubjai lélegzet-visszafojtva várják, hogy lecsapjanak kiszemelt áldozataikra. Egyvalami szabhat gátat kívánságlistájuk kipipálásának: a tehetségnek ára van. Bemutatjuk a „legdrágábbak” álomcsapatát.

Az U21-es Európa-bajnokság jelentőségét sokan egyetlen kézlegyintéssel elintézik, miközben az utánpótláskorú főhősök értéke gyakran a csillárt verdesi. Jóllehet, a Transfermarkt olykor csak úgy dobálódzik a nagyobbnál nagyobb becsült számokkal, azért egyben iránymutató is, elvégre akiért már 19 évesen 40 millió eurót kellene leperkálniuk az érdeklődőknek, azt vétek volna színtelen-szagtalan focistának titulálni. Összegyűjtöttük az idei kéthetes torna mezőnyének legborsosabb árú „spílereit”, akikről a vak is megmondja, hogy generációkon átívelő klasszisok lesznek. Minden alakulat a betonbiztos hálóőrrel kezdődik. A „Vegyél egy drága kapust!” című sikerrecepthez Alex Meret (22) bizonyult a legalkalmasabb jelöltnek. A 25 millió eurót kóstáló portásnak köszönhetően jó darabig nem kell aggódniuk az olaszoknak, már ami a legkényesebb posztot illeti, és mivel Gianluigi Donnarumma sérült, a Napoli játékosa háríthat a hazai pályán Európa-bajnoki címre hajtó Azzurriban. Képességeit jól mutatja, hogy egy éve 22 millió eurót fizetett érte a nápolyi alakulat, miközben csupán 13 élvonalbeli találkozó állt a háta mögött. Az előző idényben aztán betört a Serie A ezüstérmesének kezdőjébe: 14 bajnokijának felén lehúzta a rolót. Szintén 25 millió eurós címkével a hátán került be az álomcsapatba a dominikai születésű, de spanyol válogatott Júnior Firpo. A 22 esztendős balhátvéd nevéhez méltó fiatalsággal cikáz le-föl a pályán, kiválóan cselez, valamint eredményesen játszik: az elmúlt szezonban védő létére 24 mérkőzésen 3 góllal és 4 gólpasszal segítette a Betis gárdáját a La Ligában. Nem véletlenül szerezné meg a Barcelona, illetve a Real Madrid is.

Már a felnőttválogatottban is rendszeresen játszik a német Jonathan Tah Fotó: Alexander Hassenstein
Már a felnőttválogatottban is rendszeresen játszik a német Jonathan Tah Fotó: Alexander Hassenstein
A védelem további kiadó helyeire különböző nemzetiségű ifjak fértek be. A jobb bekk az angol Aaron Wan-Bissaka (21), akit a brit sajtó legutóbb már a Manchester United alakulatával boronált össze. A 35 millió euróra becsült szélső védő gyakorlatilag végigrobotolta az évet (csak 3 meccset hagyott ki) a középcsapatnak számító Crystal Palace-nál az angol Premier League-ben. Az U21-es válogatottban is alapember, nálunk viszont csak ő ért oda a „legdrágábbak” álomkezdőjébe a Háromoroszlánosok közül. Középen francia-német belső védőpáros takarít. A 45 millió eurót kóstáló Ibrahima Konaté (20) és a 40 millió eurót érő Jonathan Tah (23) között 81 mérkőzéses különbség van Bundesliga-rutinban, természetesen az idősebb német javára. A Nationalelf U21-es együttesének bástyája 125 élvonalbeli fellépésével az egész kontinensviadal egyik legtöbbet megélt rókája. Most, hogy megadtuk csapatunk kellő stabilitását, haladjunk felfelé. Védekező középpályásként a spanyol Igor Zubeldiára számítunk, hiszen a rangos német szakportál 30 millió eurós árat tart reálisnak arra az esetre, ha valaki le akarná igazolni a 22 éves Busquets-utódot, amivel kenterbe veri a szűrők kontingensét. A mélységi irányító szerepkörébe válogatottbeli cimboráját, Fabián Ruizt tartjuk méltónak a nagy számok törvénye alapján (50 millió eurót ér). A Napoli 23 esztendős üdvöskéje nemrég a felnőttek között is letette a névjegyét, elvégre gólpasszt adott a svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Mellette, illetve fölötte az olaszok csodagyereke, Nicolo Zaniolo rúgja a bőrt megálmodott együttesünkben. A mindössze 19 éves támadó középpályás szinte a semmiből jött, és vált néhány hónap alatt az olasz szurkolók legnagyobb megváltásává. Amikor a Roma tavaly nyáron 4.5 millió euróért megvette az Intertől a Serie A-ban addig egyetlen meccsen sem szereplő tinit, valószínűleg maga sem hitte volna, hogy az idény végére az új Tottiként emlegetik majd az évek óta kreatív játékosra szomjazó drukkerek. Még „csak” 40 millió eurót ér, de bolondok lennének a farkasok, ha ennyiért elengednék.
Federico Chiesa főszereplő lehet a hazai pályán trófeára hajtó olasz csapatban Forrás: forzaitalianfootball.com
Federico Chiesa főszereplő lehet a hazai pályán trófeára hajtó olasz csapatban Forrás: forzaitalianfootball.com
A változatosság kedvéért a szélsőket is Olaszország, valamint Spanyolország korosztályos válogatottjai adják. Jobb oldalon 60 millió euróval holtversenyben a torna legértékesebb játékosa, Federico Chiesa rohamoz. A Fiorentina 21 éves tehetsége sokak szerint az U21-es Eb MVP-je lehet, mindenesetre a hispánok elleni nyitómeccsen rögtön egy duplával indított, ami felettébb biztatónak tűnik. A másik szélen a Real Sociedad baszk fiatalja, Mikel Oyarzabal (22) bontogathatja szárnyait. A La Roja korosztályos alakulatának 50 millió eurós kulcsfiguráját nem kell bemutatni a spanyol foci szerelmeseinek. Éppen itt az ideje, hogy Európa-szerte is hírnévre tegyen szert. Álomtizenegyünk a center pozíciójával zárul, ahova a szerb titánnak, Luka Jovicsnak (21) szavazunk bizalmat, hiszen 60 millió euróval az ő ára a legmagasabb a mesterlövészek közül. A Real Madrid újdonsült igazolása mindenkit meglepett, amikor úgy határozott, hogy bevállalja korosztálya kontinensviadalát. Ez is azt bizonyítja, mennyire elhivatott a válogatottját tekintve. Nos, amilyen formában futballozott az elmúlt szezonban a német Eintracht Frankfurt együttesében (a Bundesligában 17, az Európa-ligában 10 gólig jutott), jó eséllyel pályázik az olaszországi U21-es Eb gólkirályi címére. Ami azt illeti, az 1996 január 1. után születettekből álló, de zöldfülűnek nem nevezhető Meret – Wan-Bissaka, Konaté, Tah, Júnior Firpo – Zubeldia – Ruiz, Zaniolo – Chiesa, Jovics, Oyarzabal összetételű csapatot akár a 2020-as felnőtt Európa-bajnoki döntőben is nyugodtan pályára lehetne küldeni. Rutinban nem biztos, de értékben bármelyik csapattal felvennék a versenyt. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.