UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-06-21 20:40

Kézilabda: a junior lányok kiütéses sikerrel kezdték a felkészülést, míg az U21-es és U17-es fiúk vereséget szenvedtek

A hazai rendezésű Eb-re készülő leány U19-es válogatott huszonegy góllal verte a szlovénokat a siófoki felkészülési mérkőzésen. A fiúknak ezzel szemben nem jött össze a győzelem: az U21-esek a norvégoktól, az U17-esek a németektől kaptak ki.

Igazi mérkőzésdömping várt pénteken az utánpótlás kézilabda-válogatottakra. A leány U19-es együttes Siófokon, a férfi U21-es gárda Budaörsön, míg az U17-es fiúk a németországi Duisburgban léptek pályára.

Takó Viktória a második félidőben megállíthatatlan volt a szlovénok ellen Forrás: MKSZ
Takó Viktória a második félidőben megállíthatatlan volt a szlovénok ellen Forrás: MKSZ
A junior lányok első mérkőzésüket játszották a közvetlen Eb-felkészülés során a náluk lényegesen kisebb játékerőt képviselő szlovénok ellen. Mindenképpen pozitív fejleménynek számított, hogy a hosszú sérüléséből visszatérő Kuczora Csenge újra a válogatottban szerepelt, ugyanakkor a keresztszalag-szakadás miatt a győri Eb-t is kihagyni kényszerülni Afentaler Sára természetesen nem volt a csapatban. A győzelem viszont egy pillanatig sem forgott veszélyben. Golovin Vlagyimir alakulata gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig kézben tartotta a mérkőzést. Az első félidőben még valamelyest tartották magukat a vendégek, akkor még „csak” hat góllal vezetett a magyar együttes (18–12). Utána viszont nem kegyelmezett a vb-ezüstérmes társaság. A végére huszonegy találatos különbséget dolgozott ki, kis híján negyven gólt szerezve 39–18-ra győzött, ami a felkészülés ezen szakaszában biztatónak mondható. A legeredményesebb magyar ezúttal a balszélső Takó Viktória volt, aki hatszor is eredményes volt a második félidőben.

LEÁNY U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, SIÓFOK Magyarország–Szlovénia 39–18 (18–12)

Ifj. Rosta Miklós kilencszer is betalált, a juniorválogatott mégis simán kikapott a norvégoktól Forrás: EHF
Ifj. Rosta Miklós kilencszer is betalált, a juniorválogatott mégis simán kikapott a norvégoktól Forrás: EHF
A férfi junior kézilabda-válogatott szerdán remek hajrával legyőzte a szerbeket. Gyurka János együttese a háromcsapatos budaörsi megméretés nyitónapján diadalmaskodott. Péntek délután már a tornagyőzelemért léphetett pályára a norvég csapat ellen. A találkozó jó magyar rajttal indult. Negyedórányi játék után 12–9-re vezetett a válogatott, akkor viszont komoly törés következett be a játékban, és a félidő végére kettővel már a vendégek mentek (17–19). Az északi rohamot a folytatásban sem sikerült megállítani, a 44. percre kialakult a tízgólos különbség, ahonnan már nem volt visszaút. Szépíteni viszont még sikerült, a végére 38–32-re jöttek fel a mieink.  A tornát a második helyen záró magyar válogatott legjobbja a visszatérő ifj. Rosta Miklós volt kilenc góllal, az elmúlt hetekben szintén a felnőttválogatottal készülő Máthé Dominik és Szita Zoltán viszont ezúttal még nem volt a keretben.

FÉRFI U21-ES NEMZETKÖZI TONRA, BUDAÖRS Magyarország–Norvégia 32–38 (17–19)

Imre Bence jól játszott, de a fiú serdülőválogatott vereséggel kezdett a németországi tornán Fotó: Cseh Péter/MKSZ
Imre Bence jól játszott, de a fiú serdülőválogatott vereséggel kezdett a németországi tornán Fotó: Cseh Péter/MKSZ
A fiú serdülőválogatott a házigazda ellen mutatkozott be a Ruhr Games elnevezésű nemzetközi tornán a németországi Duisburgban. Az első félidőben a németek domináltak, a mieink leginkább csak futottak az eredmény után, így a félidei kétgólos hátrány nem is számított rossz eredménynek magyar szempontból (15–13). De fordítani a folytatásban sem sikerült. Kopornyik Zsolt együttese egy gólra többször is megközelítette a riválist, de akkor rendre becsúszott egy-két hiba, elrontott támadás. Talán Imre Bencét lehetett kiemelni az együttesből, aki mind indításból, mind a szélről biztos kézzel értékesítette helyzeteit. Az utolsó tíz percben jelentkező újabb rövid zárlat miatt végül öt góllal, 30–25-re nyertek a németek. Az U17-es magyar csapat szombaton 14 órától a hollandok ellen folytatja a tornát.

RUHR GAMES, FIÚ U17-ES NEMZETKÖZI TORNA, DUISBURG (NÉMETORSZÁG) Németország–Magyarország 30–25 (15–13)

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.