UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-06-22 08:29

Úszás: Békési Esztert feldobja a nagy tét, akkor képes a legjobb teljesítményre

Az idén már háromszor is kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő, de a java még hátra van. A kazanyi junior Eb-ről éremmel térne haza, a budapesti junior vb-n pedig újra meglovagolná azt a fantasztikus atmoszférát, amit a Duna Aréna nyújt a magyar versenyzőknek. Portré az egriek 17 éves mellúszójáról, Békési Eszterről.

Még csak június van és a fő események még előttünk állnak, az Egri Úszó Klub 17 éves versenyzője, Békési Eszter már most kitűnő eredményeket tudhat maga mögött. A márciusi felnőtt országos bajnokságon 100 és 200 m mellen is diadalmaskodott, az Úszó Bajnokok Ligája budapesti állomásán kétszázon a második helyen csapott célba, míg a májusi kaposvári ifjúsági ob-n a három mellúszószám mellett váltóban is diadalmaskodott. Az eredmények persze nem csak az elmúlt hónapok munkájának köszönhetőek.

A Debrecenben született, a várostól 20 kilométerre levő Derecskén élő sportoló a hajdúszoboszlói Árpád SE klubjától másfél éve csatlakozott a Heves megyei műhelyhez, akkor indult meg meredeken felfelé a fejlődési íve.

Békési Eszter 2017 decembere óta dolgozik Kovács Ottóval, munkájuk most kezd beérni Forrás: MÚSZ
Békési Eszter 2017 decembere óta dolgozik Kovács Ottóval, munkájuk most kezd beérni Forrás: MÚSZ

„Kétezer-tizenhét decemberében kerestek meg a szülei, miután láttak egy tévériportban, hogy szeretnék ha Eszter itt úszna – emlékezett vissza az Egri Úszó Klub vezetőedzője, Kovács Ottó. – Nagyon gyorsan kiderült, hogy fejben nagyon erős versenyzőről van szó, mindenben hallgatott ránk. Megértette, hogy bár sprinterként érkezett, neki hosszú távon a kétszáz lehet a fő száma, amit már az idén is többször bizonyított.”

Többek között a Duna Arénában, ahol május elején 2:27.54-es idejével hatalmas egyéni csúcsot úszott. Edzője azt mondja, ismerve őt ezen a legkevésbé sem kell csodálkozni, hiszen minél nagyobb a tét, versenyzője annál erősebb lesz.

„A közeg, a telt ház, a sok világklasszis versenyző őt egyáltalán nem veti vissza, hanem sokkal inkább feldobja. Ezt láthattuk a budapesti versenyen is. Pontosan így beszéltük meg az úszást, az volt a terv, hogy az utolsó métereken a másik amerikait is megelőzi, és így történt. Tette mindezt úgy, hogy nem készültünk különösebben erre a versenyre.”

Július 3-án pedig kezdődik az újabb rangos verseny a kazanyi junior Eb, majd augusztus végén következik a nyár csúcspontja a budapesti junior-világbajnokság. E két eseményre pedig már valóban a csúcsformáját időzítik.

Békési éremért megy a kazanyi junior Európa-bajnokságra Forrás: MÚSZ
Békési éremért megy a kazanyi junior Európa-bajnokságra Forrás: MÚSZ

Az Európa-bajnokságon az idén már mindenképpen a dobogóra szeretnék állni – jelentette ki a 17 éves sportoló. – Bízom abban, hogy a tavaly Helsinkiben szerzett tapasztalataimat tudom hasznosítani. És természetesen a világbajnokságot is nagyon várom, szeretem a Duna Arénát. Ott először a döntőbe jutás lesz a cél, aztán pedig meglátjuk, mire lesz még elég a teljesítményem.”

Békési akár már az idén is bemutatkozhatott volna felnőtt-világversenyen, hiszen bekerült volna a vébécsapatba. A sűrű program miatt azonban nem tudtak bevállalni még egy harmadik versenyt...

Egyelőre az utánpótlás-eseményekre koncentrálok, azt szeretném, hogy azok sikerüljenek jól. Lépésről lépésre akarok haladni, nem tekintek túlságosan előre, de azt már tudom, hogy jövőre az olimpiát már nem szívesen hagynám ki” – zárta Békési Eszter.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.