- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Sportágváltó Hannah

ch nvesz [1]

Chukwu Hannah célja, hogy felnőttként a világ legjobbjai közé tartozzon  •  Forrás: nvesz.hu

UP-info A Squashberek SE 15 éves reménysége, Chukwu Hannah tizenegy éves korában, egyik osztálytársa kíséretében látogatott el először a tatabányai fallabdapályára, és ahogy Farkas János, az egyesület és a válogatott edzője visszaemlékszik, attól a perctől kezdve a kiváló adottságokkal rendelkező lány minden nap megjelent az edzőteremben. A sporthoz már óvodás korában közel került a nigériai apuka és magyar anyuka gyermekeként született Hannah, hiszen úszott és megismerkedett a labdarúgás alapjaival. A leginkább csatárként és jobbszélsőként bevetett lány épp a squash miatt focizik már kevesebbet, de az iskolai csapatnak egy-egy nagyobb futballtornán még mai napig segítségére siet.

Hogy a fallabdában mi fogta meg annyira? Edzője szerint első alkalommal látszódott a tehetsége, remek labdaérzékkel és a korához képest nagyszerű fizikummal felvértezve toppant be az ajtón. Hannah azonban az apró sikerélményekre hivatkozik a kérdést illetően.

„Az első edzésemen eltaláltam a labdát! Kell ennél több!? Komolyra fordítva a szót, sokat számított, hogy a fallabda egyéni sport, ez közelebb áll hozzám, mint a csapat, és persze az is tetszett, hogy egészen korán jó eredményeket értem el.”

A legfrissebb U17-es kombinált európai ranglista második helyén tanyázó lány 12 éves korában már versenyengedéllyel rendelkezett, és az U13-as tornákon rendszerint nyert is. Korosztályából olyannyira kitűnt, hogy hamar az idősebbek közötti megméretések váltak gyakorivá, de bárhová került, mindenhol helytállt. A legrangosabb nemzetközi tornákról szinte mindig éremmel tért haza, és idén az U19-es Európa-bajnokságon szerepelt válogatottnak is tagja volt. Egyéniben tizenegyedik helyen végzett a négy évvel idősebbek között, az U17-es válogatottal csapatban nyolcadik lett. Nem sokkal később első felnőtt magyar női országos bajnoki címét is megkaparintotta, a döntőben a címvédő Csókási Gabriellát legyőzve.

„Őszintén szólva számítottam rá, hogy magyar bajnok leszek. Az országos bajnokság előtti versenyeken már összekerültem Gabcsival és többször is sikerült legyőznöm. A torna során viszonylag könnyebb meccseim voltak, a döntőben azonban nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna, ezért is örülök nagyon a 3:1-es végeredménynek. Az U19-es kontinensbajnokságon látszott, hogy még le vagyok maradva az idősebbektől. Elsősorban erőnléti fejlődésre van szükségem, hogy a közeljövőben ott is dobogóra álljak. Megoldható feladatnak tűnik, sokat dolgozok érte.”

A magyar bajnokságot követően Hannah még részt vett a szezon nyolc legeredményesebb hazai női játékosát felvonultató Top Nyolcak elnevezésű gálaversenyen, amelyen szintén győzött. Nyáron még két, egy hollandiai és egy németországi nemzetközi szereplés vár a fiatal fallabdázóra. Ezek az események jó erőfelmérőnek ígérkeznek, hiszen megannyi országból érkeznek kiemelkedő tehetségek. A Mol Alapítvány támogatása elsősorban az ilyen utazások finanszírozásában nyújt nagy segítséget Hannah-nak, aki örül annak, hogy a hozzájárulásból a jövő év eleji British Junior Open mezőnyében is ott lehet – a világ legjobb korosztályos versenyzőivel egyetemben.

További korosztályos hírek SQUASHBAN [2] a sportági aloldalunkon.