UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2019-06-27 19:33

Két ezüstéremmel rúgták be az ajtót dzsúdósaink a varsói ifjúsági Európa-bajnokságon

Mamira Luca (40 kg) és Farkas Bence (55 kg) révén máris teljesítette a magyar válogatott az előzetes elvárásokat, mindketten a dobó második fokára állhattak fel a Varsóban zajló ifjúsági kontinensviadalon.

Valamelyest visszafogottabb elvárásokkal tekintettek a korosztályos nemzetközi megméretés elé a magyar dzsúdópalánták szövetségi kapitányai. Bíró Norbert, valamint Bejczi Zsuzsanna is úgy fogalmazott honlapunknak, hogy összességében egy-egy érmet remélnek fiatal versenyzőinktől. Ehhez képest már az első nap teljesültek a kimondott remények, hiszen Mamira Lucát és Farkas Bencét is csupán a fináléban múlta felül ellenfele.

Csodásan versenyzett a 15 éves Mamira Luca a varsói ifjúsági Eb-n Forrás: Magyar Judó Szövetség
Csodásan versenyzett a 15 éves Mamira Luca a varsói ifjúsági Eb-n Forrás: Magyar Judó Szövetség
A 40 kilogrammosok között az egész nap eksztázisban versenyző Mamira Luca verekedte át magát a különböző riválisokon. Első akadályán, a török Ecre Alayildizen még könnyedén túljutott, jól irányzott ipponnal verte riválisát. Aztán az elődöntőben az orosz Karina Minnyikajeva ellen is bravúrosan szerepelt, elvégre egy wazari értékű akcióval legyűrte őt is. A mindent eldöntő mérkőzésen azonban az örmény Szuzanne Sztepanjan már túl erősnek bizonyult, a wazari most nem Lucának kedvezett. Viszont az ezüstérem ennek ellenére ragyogóan csillogott a Toto Sport SE 15 éves reménységének nyakában. Remek napot fogott ki az 55 kilogrammos súlycsoportban vitézkedő Farkas Bence. A KHDSE sportolója ellentmondást nem tűrően küzdötte le az útjába kerülő ellenlábasokat. Előbb az ukrán Vladiszlav Kolobov ellen mutatott be ippont, illetve wazarit, majd a francia Driss Masson Pbilout is legyűrte. Az elődöntőben az azeri Nijat Mammadli ellen a vártnál is simábban győzött Bence, a fináléban azonban az Vincenzo Skenderi már túl rágós falatnak bizonyult: 4 perc dzsúdó után egy wazarival nyert a taktikusan versenyző olasz fiú, és bezsebelte az aranyérmet. A magyar dzsúdós viszont megszerezte a csapat második ezüstjét a varsói Európa-bajnokságon. Rajtuk kívül is szerepeltek magyarok a kontinensbajnokság nyitónapján: Barczikay Ákos (50 kg), Pomázi Dominik (55 kg), Kőszegi Rebeka (48 kg) mind a kilencedik helyen zárta a viadalt, emellett Gombás Bálint (60 kg), Marosi Bálint (60 kg), Vaska Fanni (44 kg) és Kriza Anna (48 kg) is megmérette magát, bár nem kerültek be a top kilencbe, tapasztalatszerzésnek remek volt számukra a varsói Európa-bajnokság. További korosztályos hírek JUDÓBAN a sportági aloldalunkon.