UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-07-07 16:44

Győzelemmel kezdett a leány vízilabda-válogatott az U15-ös Európa-bajnokságon

Sikerrel rajtolt a leány U15-ös Európa-bajnokságon a magyar vízilabda-válogatott: Szilágyi Péter csapata az oroszországi Kirisiben a horvátok ellen aratott négygólos győzelmet.

IMG_20190706_073333
IMG_20190706_073333
Az oroszországi Kirisiben elkezdődőtt, tizennégy országot felvonultató leány U15-ös vízilabda Európa-bajnokságon a magyar csapat a C jelű csoportba került Horvátországgal és a házigazda oroszokkal együtt. Előbbivel játszotta az első mérkőzését Szilágyi Péter együttese, és Szegedi Panni révén megszerezte a vezetést. A horvátok hamar fordítottak, és az első negyed végére háromgólos előnybe kerültek (2–5). A magyar válogatott kedvét azonban nem vette el a gyorsan bekapott öt gól, és Tóth Fruzsina révén megkezdte a felzárkózást, amely olyan jól sikerült, hogy a második negyed felénél, Mácsai Kata büntetőgóljával már át is vette a vezetést. A harmadik negyedben végig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd 9–9-cel kezdődött a záró játékrész. A magyar válogatott nem szerette volna, ha túlságosan izgalmasra sikerül a hajrá, ezért zsinórban ötször is bevette az ellenfél kapuját. A horvátok szépítése csak a 14–10-es vereséghez volt elegendő. Faragó Tamás, a női utánpótlás-válogatott szakvezetője a négy közé kerüléssel lenne elégedett: „Legyen az bármelyik korosztály, fiúk vagy a lányok, a célunk mindig az első négy hely valamelyike. Most is bízunk benne, hogy túljutunk a negyeddöntőn. Az ellenfelekről nem sok mindent tudunk, hiszen ennek a korosztálynak ez az első Európa-bajnoksága. Természetesen izgulnak a lányok, hiszen érzik, hogy Magyarországot képviselik, és nemcsak ennek a hagyománynak szeretnének megfelelni, hanem a szülők igényének is. Az, hogy 15 éveseknek is rendeznek Európa-bajnokságot, a női vízilabda minőségét jelzi. Egyre többen foglalkoznak vele. A tehetségek felkutatása és gondozása komoly kihívás és feladat, az eredmény mellett.” Magyarország válogatottja hétfőn, magyar idő szerint 17 órakor találkozik a házigazda orosszal.

LEÁNY U15-ÖS EURÓPA-BAJNOKSÁG, KIRISI (OROSZORSZÁG) C csoport, 1. forduló Magyarország–Horvátország 14–10 (2–5, 4–0, 3–4, 5–1) Gólok: Szegedi 4, Mácsai K., Tóth Fruzsina 3-3, Aubéli 2, Mácsai E., Krénusz 1-1 A magyar keret Kapusok: Torkos Tamara - BVSC Szombathelyi Gerda - UVSE Mezőnyjátékosok: Aubéli Tekla - UVSE Fekete Flóra - BVSC Fráter Lili - UNSW Golopencza Nóra - UVSE Jonkl Csenge - Dunaújváros Krénusz Anna - FTC Mácsai Eszter - Szentes Mácsai Kata - Szentes Pogonyi Bíbor - Eger Szegedi Panna - UVSE Tóth Fruzsina - Szentes Tóth Frida - UVSE Zöld Tamara - Tatabánya Stáb: Szilágyi Péter vezetőedző, Győri Eszter csapatvezető, Bóta-Tóth Andrea edző, Buday Zoltán orvos, Faragó Tamás szakmai igazgató

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.