UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2019-07-09 22:12

Asztalitenisz: a serdülő lányok kikaptak, csak a serdülő fiúk jutottak be a magyar csapatok közül a negyeddöntőbe a korosztályos Eb-n

Felemás napot tudhatnak maguk mögött a magyar asztaliteniszezők az ostravai korosztályos Európa-bajnokságon, ugyanis serdülő fiúcsapatunk után kedden a serdülő leány valamint az ifjúsági fiú és leány csapatunk is továbbjutott csoportjából és bekerült a legjobb 16 közé, de a folytatásban már csak a serdülő fiúk tudtak mérkőzést nyerni.

A magyar serdülő fiúcsapat már hétfőn továbbjutott csoportjából az ostravai, korosztályos Európa-bajnokságon Románia mögött a 2. helyen, a 16 között pedig a Horvátország elleni 3:0-s sikerrel folytatták a szereplésüket a fiúk. Huzsvár Erik, Balogh Bence, valamint a Huzsvár, Balogh páros is győzött a maga párharcában. A folytatásban szerdán, a 11.10 órakor kezdődő programban Németország lesz az ellenfél a négy közé jutásért.

A serdülő fiúk nyolc közé jutottak a korosztályos Eb-n Fotó: motasz.hu
A serdülő fiúk nyolc közé jutottak a korosztályos Eb-n Fotó: motasz.hu
A serdülő leányok kedden délelőtt a nyolcaddöntőbe jutásért Angliával találkoztak, és miután Tölgyes Dorottya, Volentics Anna, valamint a Tölgyes Dorottya, Balogh Kira páros is győzött, a magyar csapat 3:0-s sikerrel jutott be a 16 közé. A negyeddöntőért az esti programban Németországgal csaptak össze a mieink. Az első párban Volentics kikapott Anett Kaufmanntól, és bár a következő párban Tölgyes nyert Naomi Pranjkoviccsal szemben, ezután a Tölgyes, Balogh duó, majd egyesben Tölgyes is kikapott, így 3:1-gyel a németek jutottak tovább. Az ifjúsági leánycsapatunk délelőtt Szlovákiával csapott össze a nyolcaddöntőért. Harasztovich Fanni magabiztosan, 3:0-s győzelemmel kezdte a párharcot, utána azonban Dari Helga egy ötjátszmás, végtelenül kiélezett csatában kikapott Ema Labosovától. Ezt követően Drabant Anita, majd Harasztovich is megnyerte a második egyes meccsét (Labosovát gyűrte le), ez pedig azt jelentette, ifjúsági leánycsapatunk összesítésben 3:1-re felülmúlta Szlovákiát. Délután azonban 3:1-re kikapott Lengyelországtól. Az első meccsen Harasztovich szoros találkozón szenvedett 3:2-es vereséget, majd a folytatásban Dari is kikapott. Ezután Drabant szépített, de a következő párban Harasztovicvh ismét 3:2-vel maradt alul a korábban Darit is legyőző Anna Wegrzynnel szemben, így a lengyelek sikerével fejeződött be a mérkőzés. A magyar ifjúsági fiúcsapat Both Olivérrel, András Csabával és Juhász Patrikkal a soraiban 3:0-ra győzött Ukrajna ellen, és ezzel bejutott a 16 közé, de ott az oroszokkal szemben mindhárman kikaptak, így 3:0-val Oroszország jutott a negyeddöntőbe. További korosztályos híreink ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.