UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2019-07-10 10:06

Kajak-kenu: a tavalyi szereplés túlszárnyalása a cél az U23-as és ifjúsági Eb-n

Csütörtöktől vasárnapig Racicében rendezik az idei utánpótlás Európa-bajnokságot. A magyar csapat az előző évihez képest erősebb kerettel, benne korosztályos világbajnokokkal készül a kontinensversenyre, ezért Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány jobb szereplést vár a tavalyinál.

Kezdődik a 2019-es versenyév első korosztályos gyorsasági világversenye: a kajak-kenu utánpótlás-válogatott a csehországi Racicébe utazik az U23-as és az ifjúsági korosztály Európa-bajnokságára. Az esemény hagyományosan csak a „második számú” világversenynek számít a magyar csapatnak, miután a legerősebb összeállításban rendre a világbajnokságon vesznek részt a fiatalok.

A Biben Karina (elöl), Bakó Olga páros az ifjúsági korosztályban többször is a világ tetejére ért Forrás: molalapitvany.hu
A Biben Karina (elöl), Bakó Olga páros az ifjúsági korosztályban többször is a világ tetejére ért Forrás: molalapitvany.hu
A nyári eseményekről korábban az utánpótlás szövetségi kapitány, Makrai Csaba beszélt honlapunknak, akkor elmondta, az idén erősebb lesz az Eb-keret és jobb szereplést is vár, mint 2018-ban. Akkor hat érmet (1 arany, 4 ezüst, 1 bronz) nyertek a mienk. „Ha nem is teljesen ugyanaz az Eb- és a vébékeret, de jóval nagyobb az átfedés köztük, mint egy évvel ezelőtt volt, éppen ezért több érmet remélek a kontinensversenyen is nyilatkozta Makrai, ezúttal a hazai szövetség honlapjának. Nagyon bízom a jó szereplésben, az egyéni teljesítmények alapján összeállított idei csapatban több potenciált látok. Azt tudni kell, hogy a magyarok és a németek az Európa-bajnokságokon általában a második csapatukkal indulnak, míg a többi ország a legjobbjaival. Ezzel együtt az idén is az lesz a legfontosabb feladat, hogy minél több nemzetközi rutint szerezzenek a fiatalok, ugyanis mindig a távolabbi célt kell nézni: azaz, hogy minél többen oda tudjanak érni a felnőttek között is a világ élvonalába” Nagy neveket azonban az enyhe tartalékos névsor ellenére is találunk a magyar csapatban. Elég, ha csak többszörös ifjúsági világbajnok leány kajakpárost, Bakó Olgát és Biben Karinát említjük. Igaz, az idén ők már az U23-as korosztályban indulnak. Azt is meg kell jegyezni, hogy a múlt heti felnőttválogatott szétlövés két változást eredményezett az előzetesen tervezet keretben: a C1 200 méteren vb-csapatba kerülő Nagy Bianka Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány javaslatára az U23-as Eb-n is megméreti magát az olimpiai versenyszámban. Miközben a K4 1000 méteren csapatba került Erdőssy Csaba inkább kihagyja a korosztályos kontinensversenyt, és minden erejével a szegedi felnőttvébére készül. Így állt össze tehát a korosztályos Eb-re a magyar válogatott, csütörtökön az előfutamokkal és elődöntőkkel indul az Európa-bajnokság.

U23-AS ÉS IFJÚSÁGI KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG, RACICE (CSEHORSZÁG) A magyar csapat U23. Férfiak. K1 200 m: Nikodém Patrik, K1 500 m: Varga Dominik, K1 1000 m: Béke Kornél, K2 1000 m: Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté, K4 500 m: Szendy Márk, Erős Patrik, Radics Krisztián, Törköly Zoltán. C1 200 m: Némedi Kornél, C1 1000 m: Fejes Dániel, C2 500 m: Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám, C2 1000 m: Lelovics Dávid, Bakó Tamás. Nők. K1 200 m: Orosz Adrienn, K1 500 m: Katrinecz Rita, K1 1000 m: Posta Réka, K2 500 m: Bíben Karina, Bakó Olga, K4 500 m: Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter, Bíben Karina. C1 200 m: Nagy Bianka, C1 500 m: Molnár Rebeka, C2 200 m: Molnár Rebeka, Sáling Laura, C2 500 m: Bónyai Regina, Kulcsár Dorina. Ifjúságiak. Fiúk. K1 200 m: Vigassy Barnabás, K1 500 m: Majoros Mátyás, K1 1000 m: Szegvári Benedek, K2 1000 m: Majoros Mátyás, Nyerges Áron, K4 500 m: Takács Zsigmond, Kiss Ádám, Balogh Gergely, Mikó Áron. C1 200 m: Kőszegi Milán, C1 1000 m: Békési Boldizsár, C2 1000 m: Kollár Kristóf, Hodován Dávid, C4 500m: Kőszegi Milán, Békési Boldizsár, Nagy Olivér, Pálla Balázs. Leányok. K1 200 m: Máró Anna, K1 500 m: Máró Anna, K1 1000 m: Csikós Zsóka, K2 500 m: Mányi Zsófia, Boldis Csenge, K4 500 m: Potoniec Zsófia, Kulcsár Csenge, Rugási Csilla, Csikós Zsóka. C1 200 m: Molnár Csenge, C1 500 m: Molnár Csenge, C2 200 m: Horányi Dóra, Mile Sára, C2 500 m: Molnár Csenge, Csorba Zsófia.

Az Európa-bajnokság programja ITT érhető el. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.