UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2019-07-20 11:01

Gergő-kori emlékek Siklósi Gergelyről

A párbajtőrvívás új felnőtt-világbajnoka a 21 éves Siklósi Gergely. Az utanpotlassport.hu szerkesztősége azért is köszönti sikerét, mert éveken keresztül – még Gergőként – állandó szereplője volt a honlapnak. Az nyomon követte a fejlődését, a sikereit, és így kicsit a saját „gyermekének” tekinti.

Nem túlzás azt állítani, hogy a budapesti vívó-világbajnokság szenzációját Siklósi Gergely szerezte a párbajtőr egyéni aranyérmével. Huszonegy évesen, éppen csak kinőve az utánpótláskorból. Ihletett vívással. A tiszteletdíjat a nagy előd, Imre Géza adta át, aki a magyarok közül legutóbb lett a fegyvernem világbajnoka. 2015-ben Moszkvában – negyvenegy esztendősen. Két éve tőle kértünk véleményt a fiatal utódjelöltről. „Gergő minden szempontból ideális versenyző – szögezte le elöljáróban. – A koránál érettebb a vívása és a gondolkodása. Tavaly az edzőtáborban segített a felkészülésben, és bizony minden alkalommal nagyon össze kellett szednem magamat ahhoz, hogy ne kapjak ki. Nagyon nagy küzdő, a korosztályos és a felnőttmezőnyben is lehet számítani rá. Bízom benne, hogy jobb eredményeket ér el, mint én. Aztán hogy a Gergő fémjelezte generáció a Kulcsár Győző-féle csapat vagy a mienk nyomába léphet-e? Azért erről egyelőre korai beszélni. Hiszen nem elég a tehetség, szükség van az alázatra és rengeteg munkára is. Mindenesetre ígéretesek a fiatalok, meglátjuk, mi lesz belőlük.”

A 2016. évi egyéni junior EB-győztes
A 2016. évi egyéni junior EB-győztes
A „Gergő fémjelezte generáció” 2016-ban jutott fel egyfajta csúcsra. Megnyerte az újvidéki junior Európa-bajnokság csapatversenyét. „A döntőt a franciákkal vívta a Siklósi Gergely, Esztergályos Patrik, Bányai Zsombor, Bakos Bálint összetételű válogatott, és 37-36-ra nyert. A nagyszerűen vívó Siklósi ezzel második aranyérmét szerezte a kontinensviadalon, miután vasárnap megnyerte az egyéni versenyt.” Gergő szenzációsan vívott, a csapatdöntő kedvezőtlen állását is ő fordította meg. Egyéniben a legszorosabb mérkőzését – a nemzedékre jellemző módon – Bányai ellen vívta, 8–7-re győzte le a nyolcaddöntőben. A teljesítménye vastagon benne volt abban, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat a nevelőegyesülete nyerte el áprilisban. Honlapunk ezt így kommentálta: „Egyértelműbb sikert nem is arathatott volna a párbajtőr-utánpótlásnevelésről híres SZ-L Bau Balaton Vívóklub. A tapolcai vívók a kuratórium egyöntetű támogatását élvezték, bónuszként megnyerték a közönségszavazást, így a lehető legjobb eredménnyel érdemelték ki az elismerést.” (A díjátadó ünnepségen még részt vett Gergő nevelőedzője, a szintén párbajtőr-világbajnok Szalay Gyöngyi, aki 2017. december 30-án, 49 évesen, váratlanul meghalt.) Gergő a sikerei után visszafogottan nyilatkozott, nem ünnepelte túl magát. Önértékelésének mélységét csalódás után mérte fel Roska Emese Boglárka az Elmúltak a gyermekévek címmel 2017. április 24-én megjelent interjúban. Annak néhány részletét idézzük fel most. Az akkori csalódás oka: ismét „csak” bronz a junior Eb-ről… – Tudott örülni a bronzéremnek? – Sokan engem vártak az első helyre, és én is éreztem, hogy csak néhány nagy ellenfelem van a mezőnyben. Tavaly, a junior-világbajnoki bronzérmemet követően feltöltöttem a közösségi oldalra egy fotót, hogy jövőre újra megpróbálom. Most volt a jövőre, és nyilván csalódott vagyok, amiért megint bronzérmet szereztem, ez olyan, mintha semmit sem léptem volna előre. A harmadik hely miatt kicsit megkönnyebbültem, hiszen nagyjából megfeleltem az igényeknek, de másnap már úgy keltem: de elrontottam azt a tust! Nem magamhoz méltóan teljesítettem. – Rágódik még a történteken? – Nem, már túlléptem rajta. Jön a párizsi felnőtt Világ Kupa-verseny, illetve az Európa- és a világbajnokság, azokra készülök. – Remekelt a szezon felnőttversenyein, megnyerte az országos bajnokságot, a Buenos Aires-i vk-n csapatban bronzérmes lett. Mi az oka annak, hogy a felnőttek között szinte szárnyal, míg a korosztályában – szigorúan önmagához mérten – visszafogottabban teljesített az idén? – Gondolkoztam már ennek a hátterén, és talán meg is leltem az indokot. Úgy érzem, hogy a juniorok között már nem kell bizonyítanom. A felnőttben viszont hajt ez a vágy. Mentálisan fejlődnöm kell, hogy profibban kezeljem ezeket a helyzeteket. – Bár a szezon még javában tart, az utánpótlástól elköszönt, így mérleget vonhat: milyen gondolatokkal búcsúzik a korosztályos versenyzéstől?
Ez a fotó 2014-ben jelent meg a honlapunkon
Ez a fotó 2014-ben jelent meg a honlapunkon
– Amióta csak beléptem a kadét-, majd a juniormezőnybe, mindig a világ- és Európa-bajnokságokat vártam. Szinte sosem jöttem haza üres kézzel, mindig nyertünk valamit. Az aktuális csapatunknak rendre az összetartás volt az erőssége, hogy egymásért is küzdöttünk. – Ez a korosztály lehet az új aranygeneráció? – Úgy érzem, hogy adott a jó alapanyag, de még nem tudom, mi sül ki ebből. Nem akarok esélyekről beszélni, segítek, akinek tudok, és legfőképpen magamból akarom kihozni a legtöbbet. – Elszálltak a „gyermekévek”, mire számít a felnőttek között? – Egyéniben és csapatban is indulok a párizsi Világ Kupa-versenyen, s várhatóan pástra lépek az Európa-bajnokságon is, köszönöm a bizalmat. Eddig jól alakult az évem, a vébére ugyancsak szeretnék eljutni. – Mi szükséges ehhez? – Élvezni kell a vívást. Sokszor azért veszítettem, mert terhet raktam magamra, pedig nem szabad. Ezt a sportágat választottam, imádok vívni, csak élvezni kell, meg persze rengeteget dolgozni, és akkor előbb-utóbb a sikerek is jönnek. Ezért sincs bennem űr, amiért nem lettem junior-világbajnok. Majd sikerül felnőttben. „Majd sikerül felnőttben…” Hát, sikerült. Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.