UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-07-20 09:01

Ugrásra készen az U20-as NB I-es labdarúgók, többen az El-ben is bizonyítottak

A labdarúgó NB I közelgő, augusztus 3-i rajtja előtt szétnéztünk a csapatok háza táján, mekkora szerepet kaptak a nyári mérkőzéseken az utánpótláskorú játékosok – kiemelt figyelmet fordítottunk a 20 év alatti labdarúgókra, ugyanis több klubnál is szóhoz jutottak a fiatalok a nyári meccseken.

Nemzetközi kupacsapatainknál a felkészülési mérkőzéseken számos olyan fiatal játékos kapott lehetőséget, aki aztán a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga selejtezőjében még a meccskeretbe sem került be. A Ferencvárosnál nyolc – Csonka András, Könczey Márk, Szabó Richárd, Szerető Krisztofer, Kundrák Norbert, Takács Zsombor, Varga Ádám, Marten Wilmots –, a Mol Fehérvárnál hat – Tamás Olivér, Németh Botond, Halmai Ádám, Nyári Patrik, Mocsi Attila, Szabó Bálint – olyan 21 év alatti játékos szerepelt a nyári edzőmeccseken, akik aztán a bolgár Ludogorec, illetve a montenegrói FK Zeta ellen nem kerültek be a mérkőzésre nevezettek közé.

Banó-Szabó Bence alapembernek számít aHonvédban, az El-ben már gólt islőtt Fotó: Facebook/Bp.Honvéd FC
Banó-Szabó Bence alapembernek számít aHonvédban, az El-ben már gólt islőtt Fotó: Facebook/Bp.Honvéd FC
Ellenben a Honvédban a 20. életévét két hét múlva betöltő Banó-Szabó Bence és a már húszéves Kovács Nikolasz nemcsak a nyári edzőmeccseken szerepelt, hanem a Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga-selejtezőn is játszhatott, illetve a nyáron szintén több mérkőzésen lehetőséghez jutott Cipf Dominik. Banó-Szabó nemcsak játszott, hanem gólt is szerzett a 3–1-re megnyert első mérkőzésen, amely a második nemzetközi kupamérkőzése volt pályafutása során, kezdőként az első, és az első gólját is ezen jegyezte. Hamarabb szerzett gólt az El-ben, mint az NB I-ben, a bajnokságban ugyanis még nem talált be a kapuba. Ezt követően Banó-Szabó a visszavágón is kezdett, és azt a meccset végig is játszotta. A DVSC-ben a lassacskán már alapembernek számító, 19 éves Kusnyír Erik volt a kezdőcsapat tagja az albán Kukësi ellen 3–0-ra megnyert El-selejtezőn. Az 1–1-gyel végződött visszavágót végig is játszotta. Ami a többi csapatot illeti: az újonc ZTE-nél jelen állás szerint kezdő kapusként számolnak a nyáron az MTK-tól igazolt, 1998-as születésű, U21-es válogatott Demjén Patrikkal. A másik újoncnál, a Kaposvárnál a 20 éves védő, Szabó Alex akár az idény egyik felfedezettjévé is válhat azok után, hogy az előző idényben az NB II-ben 24 meccsen játszott, majd nyáron a somogyiak  felkészülési mérkőzésein is szerepelt, két gólt is szerzett. A DVTK-ban a 21 éves Tajti Mátyás az új idényben húzóember lehet, a felkészülés során már gólt is lőtt, de az NB I-ben tavasszal bemutatkozó, 19 éves Korbély Kristóf és a két 17 éves korosztályos válogatott játékos, Szűcs Kornél, valamint Tóth Borisz is lehetőséget kapott Fernando Fernández vezetőedzőtől. Tajtihoz hasonlóan Tóth a kapuba is betalált az FK Poprad elleni meccsen. Az Újpestben a nyáron írt alá profi szerződést a 21 éves Máté Zsolt, aki a legutóbbi két idényben az Újpest II-ben szerepelt a BLSZ I-ben, a nyári felkészülési időszakban viszont már gólt is jegyzett az első csapatban az Ajka ellen. A 19 éves Molnár Dominik a Paksi FC-ben talált be a Kecskemét ellen, ő az előző idényben még a tolnaiak második csapatában szerepelt az NB III-ban. A Puskás Akadémiában a 18 éves, Tiszakécskéről érkezett védő, Huszti András és a nemrég profi szerződést kötő, szintén 18 éves Skribek Alen is pályára lépett az első csapatban. A Kisvárdában a zalaegerszegi kölcsönből visszatérő 21 éves, U-válogatott kapus, Zöldesi Illés bízhat abban, hogy a felkészülési mérkőzések után az NB I-ben is lehetőséget kap. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.