UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-08-05 18:05

Nyílt vízi úszás: ez volt a csúcsév

Minden idők legeredményesebb szereplésével zártak a magyarok a nyílt vízi úszók Európa-bajnokságán a csehországi Racicében: Gellért Gábor szövetségi kapitány szerint az, hogy a válogatott az éremtáblázaton és a pontversenyben is az élen végzett, öt évvel ezelőtt indult szakmai munka kiemelkedő eredménye, ugyanakkor a „csúcstámadás” még hátra lehet.

A korosztályos magyar válogatott hét dobogós helyezéssel zárta a racicei kontinensbajnokságot: két aranyérme mellett három ezüstöt és két bronzot szerzett. Rajtuk kívül további hat nemzet szerzett aranyérmet, de csupán egyet-egyet. A magyarok az éremtáblán, valamint a pontversenyben is a németeket, illetve az oroszokat utasították maguk mögé. A németek öt érmet (1 arany, 2 ezüst, 2 bronz), az oroszok hármat (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz) szereztek. A pontversenyben a magyar úszók 212 ponttal végeztek az élen, a németek 193, az oroszok 163 pontot gyűjtöttek. Gellért Gábor honlapunknak elmondta, amikor 2014-ben kinevezték szövetségi kapitánynak, akkor kezdték el a közös edzőtáborokat szervezni, és a felkészülés utolsó hónapjában olyan technikai és taktikai elemeket tanítani a versenyzőknek, amelyek kifejezetten a nyílt vízi versenyzés sajátosságai. „Ez a mostani mindenképpen a csúcsév, ugyanakkor nem szeretném magamat és Kranyák Györgyöt kiemelni, hiszen alapvetően a klubedzők teljesítménye határozza meg a mi eredményességünket. A felkészítő edzők végezték el a munka kilencvenöt százalékát. Mi már első sorban a nyílt vízi úszás versenyszituációira készítettük fel a fiatalokat, s ugyan nincs sok verseny itthon, de az edzőtáborokban 18 gyerekkel rendszeresen tudtunk versenykörülményeket szimulálni, ami nagyon jól visszaköszönt most ezen az Európa-bajnokságon is” – mondta Gellért Gábor. A csehországi viadalról szólva a kapitány elmondta, a Maty-éri helyszínnel szinte teljesen megegyező tóban rendezték a versenyt, viszonylag egyszerű, téglalap alakú pályán. Így elsősorban az úszótudás számított, főként a fiatalabb korosztályban, a 18-19 évesek mezőnyében már inkább kijött, kik a kifejezetten nyílt vízi specialisták. A nyitónapon mindjárt négy magyar érem született. A 14-15 évesek 5 kilométeres versenye során Szimcsák Mira arany-, Gálicz László bronzérmet nyert, majd  a 16-17 éveseknél 7,5 kilométeren a lányoknál Balogh Vivien, a fiúknál Betlehem Dávid lett második. „Szimcsák Mirától a tavalyi Európa-bajnoki cím és vébé-ezüst után vártuk a jó szereplést, az egyetlen kérdés az volt, hogy a közelmúltban véget ért EYOF után milyen lesz az edzettsége. Aztán ötszáz méterrel a cél előtt gyakorlatilag otthagyott mindenkit, és magabiztos győzelmet aratott” – nyilatkozta a szakember, aki hozzátette, Szóka Júlia (13. hely) és Veress Sára (24.) szinte teljesen tapasztalatlanul ugrott vízbe, ennek ellenére bebizonyították, hogy érdemes velük számolni. SzimcsákMiraGálicz László bronzérméről szólva elmondta, a fiatal versenyzőn nagyon látszik a korábbi kiváló nyílt vízi úszó, Kutasi Gergely munkája, hiszen tőle egész évben olyanokat tud tanulni, amelyek segítik a versenyzésben. Megjegyezte, Pintér Ádám (5.) személyében új tehetséget találtak, aki a medencében ugyan kevésbé jó, de a nyílt vízi szakághoz rendkívül agilis és meg van hozzá az „ütésállósága”. Kersák Kristófról (25.) elmondta, ő ugyan most hátrébb végzett, de a felnőtt világbajnok Rasovszky Kristóf edzőjével, Szokolai Lászlóval biztosan fejlődni fog. Balogh Vivien megmutatta, hogy óriásit javult egy év alatt, míg Gál Kincsőnél (5.) Kovács Rita irányításával továbbra is lehet számítani rá, hogy ott lesz az élmezőnyben. Ugyan elégedetlenségről semmiképpen sem lehet beszélni, de Betlehem Dávid ezüstjével kapcsolatban Gellért Gábor hangsúlyozta, hogy az EYOF-on 1500 méteren Kis Gergő 15 éves országos csúcsát a múltnak átadó versenyző úszótudásban kiemelkedett a mezőnyből, viszont kicsit „túlspórolta” magát, és nem mert olyan iramot diktálni, amilyet tud. Emiatt lett végül csak második. („Nagyon komoly potenciál van benne, igazi ragadozó lesz majd.”) A negyedik Tabi Zoltánról azt mondta a szakvezető, remek az eredménye, de csapattársához hasonlóan egy-két apró taktikai hibát ő is elkövetett. Szombaton a 18-19 évesek „olimpiai számát”, a 10 kilométeres versenyeket rendezték meg. Itt a fiúknál Huszti Dávid második, Gálicz Péter harmadik lett, míg a lányoknál a kvangdzsui felnőtt világbajnokságon is szerepelt Rohács Réka a 6., Vas Luca a 8., Juhász Janka meg a 13. helyen végzett. A fiúkról Gellért Gábor azt mondta, a korosztályos mezőnyben mindketten ott vannak a legjobbak között, és az idei világkupa eredményeket látva biztos benne, hogy harcban lesznek a jövő évi felnőtt Európa-bajnokságon szereplő válogatott keretébe való kerülésért. Roháccsal kapcsolatban megjegyezte, a tizenhét napos dél-koreai tartózkodás után bravúros eredményt ért el, Vas Luca meg először került a legjobb tíz közé, igaz, a hajrában a sok verekedés kissé elvette az erejét. A vasárnapi zárónapon a csapatversenyek során minden úgy történt, ahogyan a szakvezetés elvárta: „A fiatalabbaknál négy versenyzőnkből három érmes, egy ötödik volt, így gondoltuk, hogy ha nem történik valami fatális hiba, akkor a papírforma alapján győzni fogunk, és így is történt. Az idősebbeknél alapvetően a negyedik és a hatodik hely közé vártuk az együttest, ebből a maximumot hozták ki a srácok, és negyedikek lettek” – nyilatkozta Gellért Gábor, egyúttal hangsúlyozta, nagyon bízik benne, hogy hamarosan Magyarországon is rendeznek majd korosztályos Európa-bajnokságot annak érdekében, hogy a fiatalok hazai közönség előtt is bizonyíthassanak. A kapitány a folytatásról elmondta, mivel a jövő évi felnőtt Európa-bajnokságot a budapesti Lupa-tóban már májusban megrendezik, ezért még idén rendeznek egy medencés válogatóversenyt, majd várhatóan egy külföldi viadalon szűkítik véglegesre a keretet. Az utánpótláskorú versenyzők is hasonló menetrend szerint haladnak, hiszen Európa-bajnokság és világbajnokság is vár a mezőnyre, utóbbival kapcsolatban Gellért Gábor elmondta, a mostani csúcsév után óriási dolog lenne, ha például a világbajnokságon is sikerülne megnyerni a pontversenyt. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.