Atlétika: interjú a felnőtt-vb-re kiugró Farkas Petrával

A vihar vagy az anyukától kapott horgolt malac segített-e többet Farkas Petrának, hogy kijusson a szeptember végi felnőtt-világbajnokságra? Nem tudni. Azt viszont igen, hogy a Budapesti Honvéd SE 20 éves távolugrójának egyéni csúcsokkal teletűzdelt éve még nem ért véget.

Továbbra is látványos fejlődést mutat a Budapesti Honvéd SE 20 éves távolugrója, a tavalyi év legjobb juniorkorú női atlétájának választott Farkas Petra. Szenczi László tanítványa idén elérte áhított célját, és ezüstérmet szerzett a svédországi július közepi U23-as Európa-bajnokságon. A dobogóra állás korábban rendre csak hajszálon múlt az ifjúsági és junior Eb-negyedik, junior-világbajnoki ötödik ugrónak, ám sorozatos egyéni csúcsjavításának nem csak világversenyen kapott érem lett az eredménye: a budapesti felnőtt országos bajnokságon elért 6.72-es ugrása kvalifikációt jelent a szeptember végi katari felnőtt-világbajnokságra. – Első éves U23-asként lehetett-e ilyen eredményekben reménykedni?

– Miért ne? Nagyon nagy célom volt ebben az évben, hogy egyéni csúcsot érjek el. És persze, hogy az minél jobb legyen. Szerettük volna úgy időzíteni a formámat, hogy a világversenyen sikerüljön magamból kihozni a maximumot. Szerencsére a felkészülés jól sikerült. Nem hátráltatott betegség vagy sérülés, az edzőmmel el tudtuk végezni azt a munkát, amit terveztünk. Már az első versenyemen 6.43-at ugrottam, aztán jött egy 6.52. Egyéni csúcsok. Ezek után bizakodva vártuk az U23-as Európa-bajnokságot, ahol titkon reménykedtem az éremben. Aranyban talán nem, de a dobogóban nagyon. Az eddigi nagy versenyeken nem volt szerencsém, egyetlen centikkel maradtam le a harmadik helyről. Akkor meglehetősen bosszantott, de az ezüst most kárpótol. – 6.55-el lett második. Izgalmas döntő volt. – Már előtte is számolgattam, és ahogy elnéztem a ranglistát, láttam, igen erős lesz a mezőny. 6.60 körül saccoltam a dobogót. A francia lány a selejtezőben 6.81-es egyéni csúcsot ugrott, és akkor volt még a finn versenyző, akitől szintén jó eredményre számítottam, de betlizett, három rontott ugrással végzett. Én kihoztam magamból, amit tudtam. Nem mondom, hogy ez volt a legtöbb, mert kis belépéssel volt nagyobb ugrásom, de nekem a 6.55 már óriási teljesítménynek számított. Ráadásul én voltam a döntőben az egyetlen, aki újabb egyéni rekordot ért el. Megnyugodni azonban nem lehetett, sőt elképesztően izgultam, mert következtek még olyan vetélytársak, akik képesek lehettek felülmúlni az eredményemet. A svéd lánnyal például sokat versenyeztem, és tudtam, hogy mindig az utolsó két kísérlete a legjobb, ha dobogóról van szó. Sajnos, most nem jött ki neki a lépés. – Sajnos? – Na, jó, nem annyira sajnos. – Ezután jött a magyar bajnokság, ami…

– Ami vasárnap lett volna. Csak az időjárás közbeszólt és a vihar miatt elhalasztották. Nem is bántam, mert kedden már sokkal felszabadultabban álltam hozzá a versenyhez. Úgy voltam vele, ha Nguyen Anasztázia nagyon jó formában van, számomra még verhetetlen. A második helynek is örülök, de azt nem gondoltam volna, hogy kétszer is egyéni csúcsot javítok. Előbb 6.69 sikerült, majd hatodik ugrásra jött a 6.72. Azt már végképp nehezen hittem el. Talán segített, hogy nem stresszeltem rá a versenyre, csak próbáltam élvezni minden pillanatát, hiszen a fő célomat idén már elértem, minden csak ráadás volt. – És ha nem jön a vihar? – Vasárnap is jól éreztem magam, jól ment a melegítés is, de valamiért ennek így kellett történnie. Amikor megtudtuk, hogy elmarad, néhányan picit méltatlankodtunk, és majd csak hétfő délután szóltak, hogy mikor és hol pótoljuk. De utólag minden így volt jól, remek hangulatú bajnokság volt, minden csalódást feledtetett. A 6.72-es eredményemet a helyszínen fel sem tudtam fogni. Mindenki jött gratulálni, talán akkor kezdett el tudatosulni bennem, és a napokban kezdtem el megérteni, hogy mit is jelent. – Mit jelent? – Hogy mehetek a felnőtt-világbajnokságra! Ugye, pont ennyi volt a szint, amennyit ugrottam. Erre aztán tényleg nem készültünk év elején. Innentől kezdve ehhez alakítjuk a továbbiakat: hogyan edzünk, mennyit, hány versenyre lesz még szükség előtte. – Lehet még fokozni a teljesítményt? – A világbajnokságon már nem tudom, nem hiszem. Ilyen későn még sosem versenyeztem. Nekem ez kiváló tapasztalatszerzés lesz. A legjobbakkal együtt ugorhatok felnőtt világversenyen. Nem volt még részem ilyenben. Nagy célokat nem tűztem ki, csupán boldog vagyok, hogy sikerült kijutnom.

– Sokat dolgozott érte. Leginkább egyedül. – Igen. Régebben tagja voltam egy kisebb csoportnak, de már nagyjából négy éve egyedül edzem. Néha nem túl jó érzés. Főleg a résztávoknál rossz magányosan szenvedni. Azt hiszem, már hozzászoktam. Az edzőmmel, Szenczi Lászlóval viszont imádok együtt dolgozni. Semmiért sem váltanék, mindenben megértjük egymást, jobb edzőt nem is kívánhatnék. Egy társnak persze örülnék, ha minden igaz, szeptembertől csatlakozik hozzám valaki, aki egyetemen kezd a fővárosban. Az edzőpartner plusz motivációt ad. – A motivációján nem látszott, hogy kevés lenne. A koncentráltságán sem. – Nem voltam mindig ennyire tudatos. Ez Eb-n éreztem először, hogy tudom, mikor kell odafigyelnem, mi a megfelelő melegítési idő. A sok munka most érett be. A körülményekkel sem foglalkozom már semennyit. Valóban megtanultam csak magamra koncentrálni, máskülönben lehúzna a környezet. Igyekszem mindenben meglátni a jót, nem török le, ha valami nem sikerül, másokkal pedig egyáltalán nem foglalkozom. Talán ez is titka a sikernek. – Van még titok? – Édesanyám a tavalyi junior-világbajnokság előtt horgolt nekem egy malacot. Minden versenyre magammal viszem, mert megnyugtat, és szerencsét hoz. A nyakában van egy kis horgolt lóhere és magyarországos mellényt visel. – Hogy hívják? – Nincs neve. Csak úgy ott van velem mindenhol, és segít. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.