- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Öttusa: Guzi Blankát felkészülten érte, hogy egyéniben is indul a felnőtt-világbajnokságon

Szeptember 2-án a budapesti Kincsem Parkban kezdődik a felnőtt öttusa-világbajnokság. A világesemény a nők váltóversenyével indul, amelyben a 20 éves Guzi Blanka Simon Saroltával párban áll rajthoz. A júniusban junior Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Guzi számára azonban nem ér véget az első napon a világbajnokság, ugyanis a hét közepén lovasbalesetben bokatörést szenvedett Földházi Zsófia helyett a miskolci Swimming Penthatlon Club sportolójának szavazott bizalmat az egyéni küzdelemben Kállai Ákos női szövetségi kapitány. Blanka így két versenyszámban is szerepet kap.

pentathlon.jpg guzi [1]

Guzi Blanka (balra) és Gulyás Michelle is rajthoz áll a felnőtt-vb-n  •  Forrás: pentathlon.hu

„Amikor meghallottam, hogy egyéniben is indulok, meglepődtem – meséli.  – Vagyis talán nem is meglepettség volt az, hanem… Négy éve kezdtem el öttusázni, és ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ennyi idő után ilyen nívós versenyen vehetek részt, nem hiszem el neki. Persze, rendkívül szomorúan hallottam Zsófia sérüléséről, a lehetőségnek viszont örülök. És annak is, hogy váltóban is indulok, hiszen szeretem, és Saroltával nagyon jó barátnők vagyunk. A világbajnokság előtt több tervet is készítettem a felkészülés során. Arra is volt alternatívám, ha estlegesen egyéniben is kell induljak, így erőnlétileg is rendben vagyok. A junior Európa-bajnokságon már kipróbáltam, milyen váltóban és egyéniben is szerepelni, akkor kedvező volt ez a kombináció. A nagyobb versenyzők nem szoktak ilyet vállalni, de nekem tanulás lesz a világbajnokság, az a cél, hogy minél több tapasztalatot szerezzek.”

A női verseny selejtezőjére szerdán kerül sor, Blanka pedig bízik benne, hogy sokan kilátogatnak, és számára is nagy jelentősége van a hazai környezetnek. Bár véleménye szerint az öttusa nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé, ahogy mondja: biztosan többen lesznek, mint az országos bajnokságon.

„Rokonaim és barátaim személyében, olyan szurkolóim is lesznek, akik még sohasem láttak versenyezni. Kíváncsi vagyok, milyen hatást váltanak ki belőlem. Bízom benne, hogy hatalmas löketet fog adni a jelenlétük. Én helyezésben nem gondolkodom, nem szeretnék terhet rakni a saját vállamra. Az egyéni döntőbe, ha bekerülnék, óriási teljesítmény lenne. Ezért mindent elkövetek majd. Egyébként pedig csak élvezni szeretném a versenyt, mert nagyon ritkán adatik meg egy sportolónak, hogy kétszer is szerepeljen hazai rendezésű világbajnokságon.”

Az már korábban is biztosnak tűnt, hogy még egy fiatal versenyzője lesz a Kincsem Park női egyéni versenyének. A közönség azért a 18 éves Gulyás Michelle-ért is szoríthat, akinek már érme is van felnőtt-világbajnokságról, tavaly ugyanis vegyesváltóban nyert ezüstöt Mexikóban.

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.