UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2019-09-22 08:51

Jégkorong: a 16 éves Varga Balázs hétről hétre döntőnek beillő meccset játszik Finnországban

Rengeteget gyorsult a finn KooKoo együttesében a 16 éves utánpótlás-válogatott jégkorongozó, Varga Balázs, akinek hétről hétre meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. Az áprilisi székesfehérvári U18-as vb-ből tanulni szeretne, pályafutása csúcsán pedig az NHL-ben szeretne bizonyítani.

Bő egy évvel ezelőtt került ki Finnországba a korosztályos jégkorong-válogatott csatára, Varga Balázs. A még csak 16 éves játékos az első szezonjában bizonyította, hogy megállja a helyét északon, a KooKoo U16-os együttesében harminchét mérkőzésen negyvenhét pontot hozott össze (22 gól, 22 gólpassz), és bemutatkozhatott az idősebbek között is. De hogyan is kezdődött a fehérvári játékos kirándulása Lappföldre? „A családommal közösen mérlegeltük a helyzetet, és azt szerettük volna, ha egy erősebb bajnokságában szerepelhetek – emlékezett vissza Varga Balázs. – Szerencsére az egyik barátom kint játszott, az ő segítségével jutottam el a próbajátékra, onnan pedig már ment minden magától. Egy percig sem bántam meg a döntésemet, elképesztő, amit itt a jégkorong jelent.”

A Finnországban edződő Varga Balázs a korosztályos válogatottban alapembernek számít Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
A Finnországban edződő Varga Balázs a korosztályos válogatottban alapembernek számít Fotó: Mura László/Utanpotlassport.hu
A bemutatkozás pedig nem sikerült rosszul. Hamar felvette a finn hoki ritmusát, aminek az lett a jutalma, hogy hosszabb távon is számolna vele a KooKoo csapatában. „Szerintem első évnek nem volt rossz. Szerencsére sikerült eredményesen játszanom, és az edzők is elégedettek voltak velem, ennek köszönhetem, hogy kétéves juniorszerződést kaptam a klubtól. Vagyis az első célomat sikerült teljesítenem, megragadtam Finnországban. Azt pedig érzem a játékomon, hogy rengeteget gyorsultam. Itt nincs idő gondolkozni, ha nem döntök azonnal, oda a helyzet.” Az „újévben” pedig már stabilan az U18-as alakulatban számítanak rá, s ezzel továbbra is biztosítottnak tűnik a fejlődése, már csak azért is, mert a két évvel idősebbek között szerepel majd. „Sokkal nagyobb a verseny, mint otthon, hétről hétre, edzésről edzésre meg kell küzdenem a csapatba kerülésért. Na meg sokkal több szoros meccset játszunk. Mintha minden héten bajnoki döntőt vívnánk. Ha otthoni mércével nézem, hétvégente játszunk egy-egy Fehérvár–MAC meccset.” Varga állandó tagja az utánpótlás-válogatottaknak is. Tavaly év végén az U16-osokkal ezüstérmes lett a MODO-kupán, de ott volt a végül U18-as gárdával a székesfehérvári I/B csoportos világbajnokságon is. „Szerintem egyénileg jó szezont futottam a válogatottban, de a fehérvári vébét rendesen elszúrtuk. Nem a kiesés ellen akartunk küzdeni, csak az utolsó meccseken játszottuk azt, amit tudunk. Tanulnunk kell belőle, hogy máskor ne forduljon elő hasonló.” Nemcsak a válogatottban és a közeljövőben vannak nagy céljai. A jeges sportág csúcsát, az NHL-t célozza meg. „Jól érzem magamat Finnországban, itt szeretném tölteni a következő éveket, de kimondom: igenis az NHL-be vágyom. Lehet, hogy ez most túlzásnak hangzik, de keményen dolgozom, a scoutok folyamatosan figyelnek minket, úgyhogy miért is ne sikerülhetne?”  További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.