- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Amerikaifutball: új korszak hajnala?

Az amerikai egyetemi sportok egyik legszigorúbban vett szabályzata, hogy a sportolók az ösztöndíjukon, illetve apróbb támogatásokon – például ételfogyasztásra szóló juttatások – semmilyen pénzt nem kaphatnak, ez hosszú hosszú évek óta beszédtémát szolgáltat, és problémaforrás is az NCAA-ben. Több játékos is kapott már  ugyanis komoly eltiltást azért, mert különböző módon próbálta meg “értékesíteni” kiemelkedő sportteljesítményét. Az úttörő Kalifornia állam lehet, melynek kormányzója egy olyan törvénytervezetet írt alá, melynek értelmében a sportolók képmásuk és arcképük után bevételhez juthatnak.

NCAA [1]

Az egyetemi szövetségnek éves szinten körülbelül 14 milliárdos bevételt generálnak a bajnokságok, a mostani törvénytervezettel szemben az NCAA azonban azzal védekezik, hogy a hallgatóknak épp elég kompenzáció, hogy ingyen kapják az oktatást, és hogy később profiként pénzt is kereshetnek majd, csakhogy az egyetemi ösztöndíjas sportolók alig 2 százalékából lesz profi.

Amennyiben a törvény a várható fellebbezéseket követően mégis hatályba lép, akkor a játékosok is indíthatnak YouTube-csatornát, vállalhatnak fizetett tartalmat a közösségi médiában, képviselhetnek sportszergyártó cégeket már a profivá válás előtt fogadhatnak ügynököket és egyéb képviselőket, akik segítenek nekik ezekben az ügyletekben.

További korosztályos híreink AMERIKAIFUTBALLBAN  [2]a sportági aloldalunkon