UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2019-10-02 22:13

Atlétika: Halász Bence kalapácsvetésben világbajnoki bronzérmes!

A szombathelyi Dobó SE 22 éves kalapácsvetője, Halász Bence első sorozatban elért 78,18 méteres dobásával harmadik helyen végzett a katari felnőtt-világbajnokság döntőjében.

halász b
halász b
Remekül kezdte a 22 éves Halász Bence a dohai atlétikai felnőtt-világbajnokság férfi kalapácsvetés tizenkét fős döntőjét. A magyar versenyző az első sorozatban 78,18 métert dobott, ezzel második helyen jutott a nyolcas döntőbe. Már a verseny elején is látszott, hogy az első dobás akár éremre is elég is lehet. Bár Bence a folyatásban kétszer is a bűvös 80 méter közelében járt, ám a kísérleteknél rálépett a dobókör peremére, így érvénytelenítették azokat. A szám fő esélyese, a lengyel Pawel Fajdek korán elért 80,50-es dobását nem tudták megközelíteni a többiek, Halászt viszont egyetlen centivel megelőzte a francia Quentin Bigot. Mások azonban elmaradtak a szombathelyi Dobó SE versenyzőjétől, így Németh László és Németh Zsolt tanítványa legelső kísérletével maradt a harmadik helyen, megszerezve ezzel Magyarország első érmét a világbajnokságon. Bence a tavalyi berlini Európa-bajnokság bronzérme után, másodszor áll dobogóra felnőttvilágversenyen. Ezzel övé a magyar atlétika 14. vb-érme, kalapácsvetésben pedig a hetedik. "Az első igazán jól sikerült dobásom után elég sok volt az érvénytelen kísérletem, de úgy gondolom, hogy a kezdést követően ez bocsánatos bűn. Picit sajnálom azokat a dobásokat, mert 79-80 méter körüliek voltak, de nem szomorkodom a bronzérem miatt"– mondta Halász az M4Sportnak. A lengyelek a verseny után érvényteleníteni akarták Halász Bence világbajnoki bronzérmét, mondván kilépett a legnagyobb dobásánál. A tavalyi Európa-bajnok Wojciech Nowicki óvást nyújtott be. „Nem éreztem, hogy kiléptem volna, mert nem is volt így – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence, mikor arról kérdezték, jogos-e volt a lengyelek óvása, és valóban kiléphetett-e az első dobásnál. – A felvételeken teljesen tisztán látszik, hogy bent maradtam a körön belül. A belső peremen pedig meg lehet támaszkodni, azt nem tiltja a szabály.” A dohai bírák salamoni döntést hoztak, az óvásnak helyt adtak, viszont a magyar atlétától sem vették el az érmet, így két bronzérmet osztanak majd ki, amire még sosem volt példa a versenyszám történetében. További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.