UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2019-10-03 18:57

Sportlövészet: élmény- és éremremények a budapesti 10 méteres ifjúsági Eb-n

A sportlövő fiataloknak pénteken és szombaton először rendeznek 10 méteres ifjúsági vegyescsapat Európa-bajnokságot. A helyszín Budapest, a magyar versenyzők pedig pisztolyban és puskában is erős válogatottat alkotnak, így joggal reménykedhetnek a kiváló szereplésben.

sl 6 bg
sl 6 bg
Pénteken kezdődik és szombatig tart Budapesten a sportlövők első ízben rendezendő 10 méteres ifjúsági Európa-bajnoksága. A Fehér úti nemzeti lőtéren 12 ország vegyes csapata vesz részt, pisztolyban és puskában egyaránt nyolc. Az Európa-bajnokság magyar kezdeményezésre valósul meg, hasonló viadalt már 2008-tól rendeznek a fiataloknak (az elsőt éppen Tatán), de ez idáig Európai Ifjúsági Ligának hívták, az új név azonban új rangot is kölcsönöz a versenynek. Az eseményt az Európa-bajnokság döntőjének is tekinthetjük, hiszen korábban a regionális selejtezőket már lebonyolították. Azokon az északi, keleti és nyugati regionális forduló első két helyezettje és a legjobb harmadik került a budapesti fináléba, a rendező ország adja a nyolcadik csapatot. A nemzetek két négyes csoportban versengenek egymással. A puskás magyar csapat a lengyelek, az olaszok és a finnek gárdájával került össze, a másik ágon a svédek, a szerbek, a szlovénok és az oroszok találhatók. A pisztolyos magyar fiatalok a lengyelek, a csehek és a litvánok társaságában kezdenek, míg a másik csoportot az észtek, az ukránok, az olaszok és az oroszok alkotják. A négyesekben mindenki mérkőzik mindenkivel, vagyis egy csapatra három találkozó vár. Az első kettőt pénteken, a harmadikat szombaton rendezik. Az egyes mérkőzések alkalmával csak négy (két-két lány és fiú) puskás, illetve négy pisztolyos áll lőállásba. A találkozók előtt-után, azonban lehetőség van cserélni, ezért alkotják hatan az együtteseket. A puskásoknál Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta, Klenczner Márton, Török Ferenc és Hammerl Soma, a pisztolyosok közt Fábián Sára, Komáromi Krisztina Panna, Jákó Miriam, Nagy Bálint, Klem Barnabás, illetve Tóth Balázs képviseli Magyarországot.
A helyszín már készen áll Forrás: hunshooting.hu
A helyszín már készen áll Forrás: hunshooting.hu
A csoportmeccsek során egyfajta erősorrend szerint állnak fel egymás mellett a különböző nemzetek versenyzői. Mind a négy lövő hatszor tíz lövést ad le, a tíz lövésre 12 perc áll rendelkezésre. Ugyancsak tíz lövésenként van értékelés, és a két egymás melletti lövő közül az eredményesebb két pontot kap. Puskában van tizedelés az egyes lövéseknél, pisztolyban nincs. Köregyenlőség esetén 1-1 pont jár mindkét versenyzőnek. Így 48 pont talál gazdára. A legabszurdabb végeredmény akár 48–0 is lehet, ugyanakkor két válogatott csatája döntetlenre nem végződhet. Szombaton délután a csoportok első helyezettjei az aranyéremért, a másodikok a bronzért mérkőznek. A pisztolyos bronzmeccsre 15 órától, a puskásra 16 órától kerül sör, a döntőket ebben a sorrendben 17 és 18 órakor rendezik. Az éremcsatákban már csak húsz lövést adnak le a versenyzők és egy lövésre 50 másodperc áll rendelkezésre. Minden egyes lövés után értékelés jön és a jobb eredményért 2 pont jár. Vagyis itt 160 pont kerül szétosztásra. „A legfontosabb, hogy jó élményekkel, pozitívan zárják a versenyt a gyerekek – mondja Joó Éva utánpótlás-igazgató. – A csapatokba az éppen legjobb lövőink kerültek. Puskában nagyon erősek vagyunk és nem baj, hogy sikerült elkerülnünk az oroszokat. Ha minden jól megy, velük a döntőben találkozhatunk. Pisztolyban sok jó csapat van, de amíg nincs lejátszva a meccs, addig bármi lehet. Ha a pisztoly- és puska csapatunk is érmet szerezne, igazán elégedett lennék, persze a legjobban a legfényesebbnek örülnénk, de nem visszük túlzásba az elvárásokat.” További korosztályos híreink SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági aloldalunkon.