- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

„Már elhiszem, hogy tudok lőni!” – interjú a 17 évesen olimpiára készülő Mészáros Eszterrel

Év elején még arról álmodozott, hogy kijusson első junior Európa-bajnokságára, májusban pedig már azt kellett átélnie a müncheni felnőttvilágkupán, ahogyan – akkor még 16 esztendősen – kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára. A suhli junior-világkupán egyéniben, a riói felnőttön Sidi Péterrel párosban lett negyedik, és hogy igazi sikerrel zárja az idei világversenyeket, a múlt heti budapesti 10 méteres ifjúsági vegyes csapat Eb-n a győztes válogatott tagjaként aranyérmet akasztottak nyakába. Szucsák László tanítványa négy éve még a nagypapa légpuskájával célzott almákra a kertben, mára a magyar sportlövészet egyik legnagyobb ígéretévé nőtte ki magát. A gödöllői TIG DSE 17 éves puskás leányával, Mészáros Eszterrel beszélgettünk.

mész mssz [1]

Mészáros Eszter  •  Forrás: Magyar Sportlövő Szövetség

– Minden jó, ha a vége Tokió?

– Azért nem így indult az év. Elsődlegesen az első junior Európa-bajnokságomra szerettem volna kijutni. Arra még tavaly, közvetlen karácsony után edzőtáborban kezdtünk felkészülni. Aztán a válogatókon és az országos bajnokságon egyre jobban lőttem, utóbbin már összejött a 630 kör. Akkor nagyjából el is dőlt, hogy márciusban mehetek az eszéki 10 méteres junior Eb-re, ahol végül egyéniben negyedik lettem. Nagyon örültem, hogy kijutottam, kicsit jobb eredményt vártam magamtól, de nem volt ez olyan szörnyű.

– Az „elsők”-ből azért nem akadt hiány akkortájt. A felnőttvilágkupa-debütálásodra gondolok.

– Igen, áprilisban meghívtak Pekingbe. Nagy utazás volt. Ott egy picit mélyponton éreztem magam, nem úgy sikerült a szereplésem, ahogyan terveztem, de túl kellett essek az első felnőttvilágkupán, hogy májusban a müncheni már a második legyen. Őszintén szólva nem ismerem a hullámvölgyeim okát, csak azt gondolom, hogy kitartó edzésmunkával hamar újra formába lehet lendülni. Szóval nem egy nagy mágia. Németországban már remek verseny kerekedett ki és kiváló légkör, így nem csupán a kvótaszerzés miatt maradt emlékezetes.

– Nekünk viszont amiatt. A semmiből jött?

– Az biztos, hogy nem határoztam el előtte, én most megszerzem. A verseny előtti héten már kezdtem kilábalni a pekingi gödörből, egyre jobb eredményeket értem el. Akkor az egyik edzésen poénból meg is jegyeztem, hogy na, jó, most már akkor mégis kell a kvóta! Aztán hirtelen és hihetetlen módon meglőttem. Előtte már bizonyítottam, és tudtam is, hogy képes vagyok a 630-ra, amivel döntőbe kerültem, de a fináléban is meg kellett dolgoznom. Nem állítom, hogy a hatodik hely volt a maximum, de az olimpiához pont elégnek bizonyult.

– Akkor sokáig nem sikerült felfognod.

– Nem is volt könnyű. Azért mára tudatosult, és nyilván aszerint edzek, hogy akkor is, ott is jó állapotban legyek, de hidd el, nagyon nincs jelen a mindennapjaimban.

– Nem hiszem.

– Akkor úgy mondom, hogy mindig jön egy-két kisebb-nagyobb verseny, ami elvonja róla a figyelmem, hiszen akkor azokra készülök, koncentrálok.

– A lőtéren változott valami? Nagyobb lett a tekintélyed?

mész jochapress [2]

Szucsák László és tanítványa  •  Forrás: jochapress.hu

– Szerintem többen megismernek, mint előtte, ugyanakkor a legtöbb emberrel mindig is jóban voltam. Én nem érzékelem, hogy másként tekintenének rám, vagy megváltozott volna a hozzáállásuk a kapcsolatunkhoz.

– És a tiéd?

– A társakhoz egyértelműen nem, de a lövészethez sem túlzottan. Persze, készítenem kell magam mentálisan is  az olimpiára, hiszen újra nagy utazás várható, és mégis olyan verseny lesz, amilyenen még sosem jártam. Igyekszem majd úgy felfogni, ahogy az összes többit. Ugyanúgy ott lesz a tábla, ugyanúgy kell lőni.

– Miben léptél a legnagyobbat előre idén?

– Már elhiszem, hogy tudok lőni! Ez jó kiindulási pont. A döntők sem olyanok már, hogy minden kimegy a fejemből, és csak túl akarom élni valahogyan. A lehetőségekhez képest mindent próbálok a legjobban megcsinálni. Ha izgulok, akkor a remegéssel még nem nagyon tudok mit kezdeni, de ezt is igyekszem hamar megállítani.

– A múltheti csapat Európa-bajnokság szerbek elleni döntőjében az utolsó sorozat döntött az aranyéremről. Mekkora volt a remegés?

– Az utolsó lövés előtt igencsak nagy. Egyébként magát a döntőt egészen jól kezdtem, a végefelé viszont jött egy-két kilences, akkor vele együtt az izgalom is megérkezett, az utolsó lövés pedig finoman szólva sem volt az igazi. El is siettem.

– Szinte minden csapattag azt mondta, hogy nem sikerült jól az utolsó lövés. Akkor hogyan nyertetek?

– Feltételezem, a szerbeké még gyengébb volt. (Nevet.) Amúgy kettő-kettő lett az utolsó kör, szóval nem olyan rossz.

mész [3]

Eszter (balra) a budapesti ifi csapat Eb-döntőben  •  Forrás: Magyar Sportlövő Szövetség/Kristof Droth

– Eb-győzelemmel zárni a nemzetközi porondot… az sem olyan rossz.

– Különösen, hogy sokáig azt hittem, elvesztettük! Nem néztem a kijelzőt. A végén mindenki csak meglepettnek tűnt, én meg már a negyedik emberrel fogtam kezet, és csalódottan gratuláltam az ellenfeleknek, amikor megláttam, és leesett, hogy ja, mi nyertünk két ponttal. Ez nagyon vicces jelenetként marad meg.

– Mi marad még erre az évre?

– Leginkább a pihenés. Most is azt csinálom, így legalább kicsit fel tudok zárkózni a suliban. Lesz még néhány hazai verseny, amelyen indulok, de a legjobban annak örülnék, ha jövő év elejére olyan formába kerülnék, mint az ideiben is sikerült. Azért fogok dolgozni. Az biztató kezdet volt.

További korosztályos híreink SPORTLÖVÉSZETBEN [4] a sportági aloldalunkon.