UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-10-11 17:21

Kézilabda utánpótlás-válogatottak: lehet még fokozni?

Szinte felülmúlhatatlan nyarat zárt a hazai kézilabda-utánpótlás. Igyekszünk körképet adni arról, hogy a válogatott idény kezdetekor hogyan is állnak a jövő évi világversenyekre készülő nemzeti csapatok. Vajon van-e tér a továbblépésre?

Kétezertizennyolc után idén is elképesztő nyarat zárt a hazai kézilabda-utánpótlás. A hangos sikereket ezúttal is a lányok szállították, az U19-esek Győrben, az U17-esek Celjében nyerték meg az Európa-bajnokságot. Panasz azonban a fiúkra sem lehet: a juniorokon kívül mindkét gárda teljesítette, sőt talán túl is szárnyalta az elvárásokat, az ifjúságiak vb- és a serdülők nyílt Eb-ötödik helye egyaránt biztató lehet. TOVÁBB AZ ÁLMOK ÚTJÁN A lányok produkciójára tényleg nehéz szavakat találni. Ha csak azt vesszük, hogy magyar leányválogatott egyetlen vereséget sem szenvedett idén, szinte mindent elmondtunk arról az elsöprő játékról, amivel a fiatalok előrukkoltak.

Golovin Vlagyimir és a juniorválogatott újra a csúcsra tört Forrás: MKSZ
Golovin Vlagyimir és a juniorválogatott újra a csúcsra tört Forrás: MKSZ
A juniorok Golovin Vlagyimir vezetésével ismét hazai pályán parádéztak, ezúttal Győrben, az U19-es Európa-bajnokságon, így az elmúlt éveket tekintve bronz-, ezüst- és aranyéremmel a nyakukban fordulnak rá az utolsó utánpótlásévükre. Az éremkollekció így már ugyan teljes, de Kácsor Grétáék aligha bánnák, ha a jövő évi romániai vb-n is a dobogó tetejére állhatnának – ne feledjük, a magyar válogatott a címvédő. S ehhez a jelek szerint minden adottnak tűnik, már csak azért is, mert eddig valamennyi nagy tornáján legalább az elődöntőig eljutott a csapat. A játékosok továbbfejlődése is biztosítottnak látszik. A kulcsjátékosok – sőt, mondhatni az egész keret – a világ egyik legerősebb bajnokságában, az NB I-ben szerepel hétről hétre. Kortársaik döntő többségének nem adatik meg, hogy ilyen erősségű ligában edződjenek és játsszanak rendszeresen. A Vácban Kácsor mellett Kuczora Csenge játszik meghatározó szerepet, az érdi balszélen Schatzl Natalie nyújt egyre jobb teljesítményt, a DVSC-ben Vámos Petra, Arany Rebeka és Szabó Dóra remekel hétről hétre – és még természetesen hosszasan folytathatnánk a sort. Vagyis ha valami nagyon kellemetlen meglepetés nem történik, a 2020-as világbajnokságon is a magyar válogatott lehet a torna legnagyobb esélyese. Ha a junior lányok statisztikáit ámulva néztük, akkor az ifjúsági mutatók böngészése előtt jobb, ha előbb hátradőlünk a fotelban. Ugyanis ifj. Kiss Szilárd együttese „fennállása” óta szinte mindent megnyert, amit lehetett: a 2018-as U16-os nyílt Eb-n, majd az idei szlovéniai U17-es Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. Egyedül az EYOF-on szaladt bele egy franciák elleni elődöntős vereségbe az úgymond B-válogatott, amely a bronzérmet azért megszerezte Bakiban. Vagyis édes teher nyomja a szakvezetés vállát, akkora a merítési lehetőség, hogy egyszerre két ütőképes alakulatot is ki lehet állítani a honi utánpótlásból. A keret összeállításakor általában nem az a kérdés, hogy kit hívjanak be, hanem hogy kit hagyjanak ki. A jövő nyáron nagy kaland vár a csapatra, hiszen Kínában rendezik meg az U18-as világbajnokságot, amely előtt annyi feltétlenül elmondható, hogy a magyar fiatalok már megmutatták, kimagaslanak a mezőnyből. De vajon szűk egy év múlva is így lesz? A serdülőkről egyelőre keveset lehet tudni, elvégre a társaság még egyetlen mérkőzést sem játszott. Bohus Bea vezetésével előbb az olimpiai reménységek versenyén, majd nyáron a már említett göteborgi nyílt U16-os Európa-bajnokságon méretheti meg magát először az alakulat. EGYSÉGES KONCEPCIÓ Az idén a fiúválogatottaknál következett be korosztályváltás. A Máthé Dominik, ifj. Rosta Miklós, Szita Zoltán fémjelezte generáció kiöregedett az utánpótláskorból, míg az ifjúságiak a juniorok, a serdülők az ifjúságiak közé léptek. Azaz az észak-macedóniai U19-es világbajnokságon az ötödik helyig menetelő fiúkból lettek a „nagyok”, akik immár – a juniorválogatott éléről leköszönő Gyurka János helyett – Sótonyi László vezetésével készülnek a következő Európa-bajnokságra.
A vb-ötödik fiú ifjúsági válogatott immár a juniorok között indul Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
A vb-ötödik fiú ifjúsági válogatott immár a juniorok között indul Fotó: Kovács Anikó/MKSZ
A személycsere mellett talán még fontosabb változás történt férfivonalon: Gulyás István szövetségi kapitány kijelentette, egységes koncepciót szeretne látni a serdülőválogatottól egészen a felnőttekig. Ez az intézkedés arra szolgál, hogy megkönnyítsék a játékosok számára az átmenetet egyik nemzeti együttesből a másikba. A tavalyi nyílt U17-es Eb-n szereplő fiatalok a továbbra is az ifjúsági válogatottat irányító Kárpáti Krisztián keze alá kerültek, és a közeljövőben többek között franciaországi tornával hangolnak az U18-as kontinenstornára. A serdülők között Kopornyik Zsolt vezetésével újra elkezdődött a kiválasztás, de esetükben még alakuló garnitúráról van szó – olyannyira, hogy a 2004-es születésűeknek egyelőre világversenyt sem rendeznek. A hazai utánpótlás helyzete tehát igencsak biztató – a kérdés már „csak” az, hogy a szép képet még szebbre tudják-e festeni a fiatalok a következő nyár nagy versenyein. Nem kis feladat: felülmúlni a szinte felülmúlhatatlant. További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.