UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2019-10-12 18:28

Sportlövészet: a hullámvölgyből is országos csúcs – újra a siker útjára készül Gáspár Lalita

A sportlövő Gáspár Lalita meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy az idei éve miért sikerült másként, mint sokan várták volna. A Vasas SC 19 éves versenyzője év elején az olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki céljául, azonban be kellett érnie „csupán” egy országos csúccsal. Ám Tokióról sem kell még lemondania.

Évek óta a magyar sportlövészet egyik legnagyobb ígéreteként tartják számon Gáspár Lalitát, az idei év viszont nem éppen úgy sikerült, ahogyan a Vasas SC 19 éves versenyzője tervezte. Persze, nem volt rossz, de aki már 15 évesen junior Európa-bajnokságot nyer, egy évvel később pedig a Hungarian Openen sem talál legyőzőre, attól azt várják, hogy minden esztendőben kimagaslóan teljesítsen. A nagy céloknak megfelelni azonban nem mindig egyszerű. Lalitának 2019-ben sokáig nem jöttek a kívánt eredményei, augusztusban azonban az országos bajnokságon megmutatta, hogy továbbra is illik számolni vele. A kisöbű szabadpuska 50 méteres 3 testhelyzet versenyszámát 456,6 körrel, azaz új felnőtt országos csúccsal nyerte.

GasparLalita1200_960px mti
GasparLalita1200_960px mti
„A felnőttbajnokság eredményének nagyon örülök, de ez csak országos bajnokság. Sajnos, a világversenyeken nem sikerült úgy szerepelnem, ahogy szerettem volna. A németországi Suhlban rendezett junior-világkupán már egészen jól lőttem. Ez éppen az országos bajnokság előtt volt, de egy körrel, egyetlen ponttal lecsúsztam a döntőről. Valahogy nem jött ki a lépés ebben az évben. Pedig 2019 nekem az olimpiai kvótaszerzésről szólt volna.” A kvótáról azonban még nem kell lemondania, a február végi lengyelországi Európa-bajnokságon, és az azt követő plzeni kvótaszerző versenyen is osztanak „repjegyet” Tokióba. A szerencsével többször meggyűlt már a baja, 2016-ban a győri Eb-n is közel járt az ötkarikás játékokhoz. „Akkor még nagyon fiatal voltam, igazából fel sem fogtam az egészet – emlékezik vissza. – Ha az utolsó sorozatomat nem rontom el, bekerülök az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. Ott pedig a hetedik hely már kvótát ért. Persze nem minden a szerencsén múlik, de az utóbbi időben elképesztően pici, szinte alig mérhető dolgokon bukott el az eredményesebb szereplésem. Nem tudok mit tenni, a lehető legkeményebben edzek tovább.” Pedig, ha Lalita fináléba jut, jellemzően nem illetődik meg a lehetőségtől. „Ha Lalita döntőbe kerül, ott mindig nagyon jó. Ha jó formában van, nagyon erősen döntőzik, s azt már korábban is láthattuk tőle” – állította róla nemrégiben edzője, Szucsák László a klubhonlapon. Az ifjú hölgy 2010-ben a sportágválasztón ismerkedett meg a lövészettel, és egyből beleszeretett. A sikerek sem kerülték el sokáig, a képességei hamar körvonalazódtak. Sokáig az egyik, ha nem a legjobb utánpótláskorú lövészként tartották számon, a közelmúltban azonban már elsősorban nem róla szólnak a sportági hírek. A kialakult helyzetről meglepő őszinteséggel beszél: „Egészen sokáig benne voltam… mondjuk úgy, a top háromban. Az Angyalföldi Polgári Lövész Egyletből a Vasasba igazoltam, és nagyon büszke vagyok rá, hogy az új edzőm, Szucsák László rendkívül jó szakember és professzionális körülmények között edzhetek a felújított Fehér úti Nemzeti Lőtéren. Az edzőm azonban másokat is készít, és sokan kezdtek feljönni, számos fiatal ér el nagyszerű eredményeket. Bevallom, kicsit nehezen tudom feldolgozni, hogy már nem csak én szerepelek itthon az élvonalban. A hullámvölgyem legfőbb okát ebben látom. Régebben egyáltalán nem volt problémám azzal, hogy fejben rendben legyek. Igaz, akkor jártam sportpszichológushoz, de abbamaradt, mert nem éreztem a fontosságát. Most viszont úgy érzem, újra szükségem lenne rá.” Lalita azért nem maradt nemzetközi érem nélkül idén sem, a szeptemberi bolognai Európa-bajnokság 50 méter puska fekvő juniormezőnyében Dénes Eszterrel és Lovász Dorinával kiegészülve csapatban harmadik helyen végzett. Az elsődleges célja azonban az olimpia. De hogy oda eljusson, ahhoz újra az igazi Gáspár Lalitára van szükség. S hogy mikor látjuk újra csúcsformában? „Remélhetőleg a lehető leghamarabb” – válaszol. További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági alodalunkon