UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2019-10-28 16:31

Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya pályafutása eddigi legszebb sikeréről

Élete legszebb eredményének tartja Tölgyes Dorottya a Lengyelországban rendezett ITTF World Cadet Challenge-en az európai csapat tagjaként szerzett aranyát, amely korosztályos világbajnoki győzelemnek tekinthető. A 15 esztendős magyar versenyző honlapunknak nyilatkozott a viadalt megelőző felkészülésről, a legfontosabb pillanatokról és kapcsolatáról a magyar legendával, Bátorfi Csillával.

Tölgyes Dorottya augusztusban tudta meg, hogy ott lehet a világbajnokságon, mivel  Prithika Pavade nem vállalta az indulást. A résztvevő csapatok közvetlenül a versenyt megelőző napokban először Gdanskban, majd a torna helyszínén edzőtáboroztak. „Nagyon érdekes volt, a játékosok ugyanis nem csapattársaikkal, hanem a riválisokkal gyakorolhattak, így fel tudtunk készülni egymásból. Szerencsére én két olyan ellenféllel is edzettem, akit most sikerült is legyőznöm. Éreztem, hogy jó formában vagyok,  edzőink pedig nagyszerű munkát végeztek” - mondja Tölgyes Dorottya, akire a Reménységek csapata elleni fináléban már első játékosként számított az európai csapat vezetője, Bátorfi Csilla.

A serdülő Tölgyes Dorottya az európai csapat oszlopos tagjaként világbajnok Lengyelországban Forrás: MOATSZ
A serdülő Tölgyes Dorottya az európai csapat oszlopos tagjaként világbajnok Lengyelországban Forrás: MOATSZ
„A román Elena Zahariának sajnos nagyon nem ment a játék. Bevallom, kicsit izgultam, amikor kiderült, hogy én kerülök a helyére, hiszen ez hatalmas felelősség, mivel szoros mérkőzés esetén két találkozót kell vívnia az embernek” - teszi hozzá a magyar pingpongos, aki külön kitért Bátorfi Csillára. „Fantasztikus edző, ráadásul sokak szerint hasonló a játékom, mint az övé volt fiatal korában, ezért rögtön látta, hogy mire van szükségem. Amikor pedig változtatnom kellett valamin, akkor a tőle kapott instrukciók után gyakorlatilag azonnal jött a poén.” Tölgyes Dorottya hangsúlyozza, élete eredményének tartja, hogy a magyar lányok közül elsőként érte el ezt a sikert, az pedig különösképpen büszkeséggel tölti el, hogy kifejezetten fontos találkozókat tudott nyerni, elég az Ázsia elleni párharcra gondolni, ahol veresége esetén búcsúztak volna. További korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.